Segítség, agresszív a gyerekem!

Gyakori szülői panasz, hogy agresszív a gyerek. Kérdés, egyáltalán mi számít agressziónak, és mit lehet ilyenkor tenni.

A legtöbbször úgy határozzák meg az agressziót, hogy az egy tett a károkozás szándékával. Irányulhat más felé, vagy önmaga felé, azaz agresszió az önsebzés is, az is, ha a gyerek a falba veri a fejét. Ugyanakkor beszélünk proszociális agresszióról is, azaz a társadalom által elfogadott, sőt díjazott agresszióról, azaz tágabb értelemben agresszió az önérvényesítés is.

Nehéz szülőként megítélni, túlzottan agresszív-e a gyerek, hiszen nem nézhetjük felnőtt mérce szerint. A gyerek még őszinte, ha dühös, azt kifejezésre juttatja. A kérdés csak az, ez milyen gyakori, azaz van-e állandó, túlzott frusztráció az életében. A másik szempont, hogy hogyan kezeli az indulatait, hajlandó-e, képes-e fokról fokra megtanulni, mi az elfogadott határa az indulatai kifejezésének, és hogyan érvényesítheti más módon az érdekeit.

Amikor megpróbáljuk megtanítani a gyereket, hogy kordában tartsa az indulatait, akkor nem elég, ha tiltunk, büntetünk, azaz megértetjük, hogy nyíltan agresszívnek lenni helytelen. Nem elég, mert az agresszió egy jelzés a gyerek belső állapotáról, és arra is reagálnunk kell. Ha nagyon agresszív a gyerek –ami némileg szubjektív kérdés, és a szülő érzékenységén is múlik, neki mi számít soknak-, akkor valami állandó frusztráció áll a háttérben, aminek ki kell deríteni az okát. Nem érzi magát biztonságban, nem eléggé elérhetők érzelmileg a szülei megnyugtató, kiszámítható módon, hanyagolva érzi magát, azt éli meg, hogy ügyetlenebb másokhoz képest, nem tud kapcsolódni a kortársaihoz, túl magas elvárásokat támasztanak vele szemben stb.

Bár a csemete nem feltétlenül tudja megmondani, mi a dühe oka, de ha nyitottan figyeljük, rá fogunk jönni. Mondjuk, sután szeretne bekapcsolódni a játékba, nem veszik be, és odacsap. Akkor a társakhoz való kapcsolódásban van szüksége segítségre, abban, hogyan közelítsen másokhoz, és hogyan dolgozza fel a visszautasítást. Előfordul, hogy a szülő megjelenésekor, visszatérésekor dühöng, üti meg, taszítja el. Ilyenkor általában a távollétnek szól az indulat, azt fejezi ki vele: „miért hagytál itt?!”. Ha a poronty valami apró változás hallatán borul ki („mégis előbb megyek le vásárolni, utána indulunk a játszótérre”), akkor az valószínűleg nem az adott helyzetnek szól, hanem nagyobb kiszámíthatóságra lenne szüksége, arra, hogy tudja, mikor kap végre megfelelő adagot a szülői figyelemből és szeretetből, és hogy azt tényleg meg fogja kapni.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!