Segítség, nyaralunk! Avagy: Így élj túl pár napot egy kamasszal

Kamaszként a legfőbb feladatunk lázadni. Ezért kamasz a kamasz. De ha otthon még a legkisebb semmiségeken is öljük egymást, ha beköszönt a nyár, titkon mégis vágyunk arra, hogy kikapcsolódni induljunk. Együtt. Túlélő tippjeink következnek!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2016. augusztus 05. Csontos Dóra

Kamaszként a legfőbb feladatunk lázadni. Ezért kamasz a kamasz. De ha otthon még a legkisebb semmiségeken is öljük egymást, ha beköszönt a nyár, titkon mégis vágyunk arra, hogy kikapcsolódni induljunk. Együtt. Túlélő tippjeink következnek!


Hagyjuk, hogy a gyerek online legyen!

Tudom, gáz, hogy ez az első pont a listán, de a kamaszoknak igenis szükségük van arra, hogy minden apró-cseprő dolgot megosszanak a haverjaikkal azalatt az egy hét alatt, amíg nincsenek otthon. Ha tehetjük válasszunk olyan szálláshelyet – már kemping is rengeteg ilyen van -, ahol van wifi. Hogy ne legyen vita abból, hogy a kölyök velünk nem is foglalkozik beszéljük már meg jó előre, hogy mennyi időt tölthet netezéssel.

+1 Legyünk jófejek, látogassunk el koncertekre, bárokba. Ha nagykorú a gyerek engedjük meg, hogy igyon egy koktélt. Hagyjuk hadd fotózgasson és ha van rá igénye, akkor lőjünk pár közös szelfit is, amit nem ciki, ha kirak a közösségi oldalára.

Programtervezés közösen

A lázadó korszakban szülőként nem tudjuk, hogy hova tűnt a mi kis édes, cukorborsó gyerekünk, helyette viszont ott egy szakadt nadrágos, hisztis kamasz, akinek semmi sem jó. A nyaralás tervezésébe mindenképpen vonjuk be a kölykünket, hogy elmondhassa, hogy ő mire vágyik. Hiába gondoljuk mi azt szülőként, tudjuk mire vágyik a gyerekünk, ez ebben a korszakban nem érvényes. Lehet régen a vízben imádott lenni, de most inkább csak a napon feküdne. Lehet régen aktív nyaralásra vágyott, most pedig nem. Vagy épp fordítva. Kérdezzünk, tervezzünk, hogy ne legyen kínszenvedés az egész nyaralás. Kérjük meg, hogy mondjon programokat, amik érdeklik és oda menjen együtt a család.

+1 Ha tehetjük, a családi pihenést úgy tervezzük, hogy baráti családokkal menjünk, ahol vannak ugyanolyan korú gyerkőcök. Fogjuk kicsit lazábbra a gyeplőt, engedjük, hogy akár egyedül fedezze fel a környéket, persze csak úgy, hogy biztosak legyünk benne, hogy hol jár és mikor ér haza.

Ne kelljen kakasszóra ébredni!

Kutatások bizonyítják, hogy egy kamasznak rengeteg alvásra van szüksége a megfelelő létfenntartás érdekében, ami lássuk be, igaz. Amikor mi voltunk kamaszok, mi is többet szundiztunk, csak ezt felnőtt korunkra hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ha nyaralunk akkor ne várjuk el, hogy a gyerekünk már hajnalban kiugorjon az ágyból. Hagyjuk aludni, akár délután ledőlni pihenni. Addig legalább mi felnőttek is ki tudunk kapcsolódni. Ez pedig nekünk szülőknek sem árt, igaz?

+1 Pihenjük mi is délelőtt, kényelmesen reggelizzünk meg és csak úgy induljunk neki a programoknak. A belső óránkat állítsuk át: este menjünk belvárost nézni, koncertet hallgatni vagy csak sétálgatni a tengerparton. 

Szálláskeresés a köbön

Ha tehetjük úgy válasszunk úti célt, hogy az mindenki igényeit kielégítse. Ma már rengeteg szálloda van, amihez csúszdapark is tartozik és ezt imádják a kamaszok. A „legelvadultabb” programokat és szálláshelyeket keressük, ami persze nekünk is megfelel. Több hazai szálloda már azt is jelöli, hogy mennyire kamaszbarát, avagy: túraútvonalakat, csúszdákat, wellneszt és különböző jó programokat kínálnak.

+1 Legyünk bevállalósak! Ha tengerparton nyaralunk akkor üljünk fel a banánra és száguldjunk a vízen, vagy repüljünk az égen. Biztosak lehetünk benne, hogy ezek után a lurkónk nem akar majd tengerpart másik felén napozni egyedül, ha ilyen jófej szülei vannak.

„Ő velünk jöhet?”

A legtöbb kamasznak van szerelme, akit nem szívesen hagy itthon. Ha a gyerekünk felveti nekünk, hogy szeretné, ha a kedvese is velünk jöhenne a közös nyaralásra akkor ne legyünk teljesen elutasítók, mert annak sértődöttség lehet a vége. Gondoljuk meg, tárgyaljunk a másik szülőpárral. Ha valamiért nem tartjuk helyesnek az ötletet akkor érveljünk! Egy kamasz nem éri be annyival, hogy „mert csak”. Ha nem kap normális (és számára elfogadható) választ, akkor azt fogjuk az arcunkba kapni, hogy ő sem akar résztvenni a közös nyaraláson. Hogy miért? Mert CSAK!

+1 Ha hosszabb ideje van együtt a gyermekünk a szerelmével, és a nyaralás még odébb van, akkor érdemes pár közös programra kiruccanni előtte együtt, hogy lássuk, mennyire van összhangban a család. Ha ezek a közös időtöltések jól sikerülnek, akkor megpróbálhatjuk a családi nyaralást is.