Sérthetetlen gyermektitkok

Amikor egy gyermeknek titka van – bár néha a szülő nehezen fogadja el – elindul az önállósodás útján. Jó tudni, hogy a ránk bízott titkot mikor kell őrizni, az előlünk elzártat pedig tiszteletben tartani, ha nem akarjuk elveszteni a gyerek-szülő közti bizalmi kapcsolatot. És a szülő mennyire lehet őszinte? Vajon elbírja-e egy kis ember a nagyok terhét?

Hatalmas kis titkok

A gyermeknek azt az igényét, hogy önmagáról bizonyos információkat elzár előlünk, tiszteletben illik tartani, bevallott titkát féltett kincsként kell őriznünk. Kisgyermekkorban ezek számunkra aprónak tűnő dolgok lehetnek. Mit mondott? Ki tetszik az oviban? Egy át nem gondolt, tréfásnak szánt megjegyzés azonban, hosszú időre leapaszthatja bizalmi tőkénket a gyermekünkkel való kapcsolatunkban. Azt már az óvodás is érzi, hogy vonzalmának nyitottá tétele kiszolgáltatottá teheti őt. Amikor a szülei hozzák ilyen helyzetbe, az nehezen feldolgozható. A titok a gyermekirodalomnak is fontos motívuma. Marék Veronika bájos történetének – Boribon születésnapja – mindkét szereplőjével azonosulni tudnak a kicsik. Annipanni huncut, ismétlődő incselkedése „titok, titok” a beavatottak fölényét, diadalát idézi. Boribon kirekesztettsége, „engem itt nem szeretnek” érzése szintén ismerős lehet egy kisgyerek számára. A titoknak valóban többfajta megélése létezik. „A mi titkunk” fokozhatja a kapcsolat erősségét, rendkívüliségét, mert tulajdonképpen bármikor feltárható, nyilvánosságra hozható nem ütközik morállal, a közösség szabályaival. Léteznek azonban nehéz titkok, amit a szeparációtól, elítéléstől való félelem tart rejtve és ennek hatása megjelenik az összes többi kapcsolatban is.

Súlyos teher

Van, hogy a felnőtt környezet kényszerít kimondhatatlannak minősített információkat a gyermekre. Ezek akár több generáción keresztül is hathatnak, elmagányosítva a titkok őrzőjét. Súlyosabb esetben ez a helyzet komoly lelki megbetegedéseket okozhat. A titok őrzésére kötelezett gyermek ólmos terhet cipel. A családja felé maradéktalanul meg akarja őrizni lojalitását, még véletlenül sem akar árulójává lenni övéinek, és ezért beszünteti a külvilággal való kommunikációt. Ezt nevezzük szelektív mutizmusnak (némaságnak). A gyermek a közvetlen családtagjain kívül senkivel nem kommunikál, vagy csak a kortársaival, vagy csak bizonyos felnőttekkel. Mondani sem kell, hogy ez mennyire megnehezíti számára az életet, különösen akkor, ha az iskolai teljesítményelvárásnak is meg kell felelnie.

A 8 éves Jakab azt még valahogy feldolgozta, hogy alkoholista édesapja elköltözött tőlük. Negyedik osztályban kezdődött szelektív némasága, amit az anyukája egy olvasási sebesség méréshez kötött. A valóság azonban arról szólt, hogy abban az időszakban hatalmasodott el az anya mentális problémája, amit már Jakab sem tudott nem észrevenni, azonban anyukája felvázolta előtte az intézetbe kerülésének elkerülhetetlenségét, amennyiben a környezet tudomására jut életvitelük furcsasága. Jakab konzekvensen hallgatott. Az édesanya halála után, amikor a Gyámhatóság bejutott a lakásba, derült ki a külvilág számára, milyen titkot kellett őriznie a fiúnak.

A megőrzendő titkok tartalmukat tekintve sokfélék lehetnek pl. származási, valaki a családból összeütközésbe került a törvénnyel, betegség, fogantatási körülmények, valamely családtag üldöztetése, halála, stb. Gyakori az is, hogy a gyermek semmit sem tud a „bűn” természetéről, csak a jelenlétét érzi a családi kommunikációkban. Ez talán még rosszabb számára, mert családja tagjaival sem tud teljes nyíltsággal kommunikálni. Érzi, hogy bizonyos dolgokról nem szabad kérdeznie, beszélnie. A titok fala közéjük magasodik. Saját fantáziáival tölti ki ezeket a hiányzó részleteket, nem ritkán önmagát okolva az érzelmi deficitért. Az emiatt megnövekvő távolságok elmagányosítják a gyermeket. Szorongásai felerősödnek, viselkedése megváltozhat.

A napló tabu

Kiskamaszkor, kamaszkor táján a gyermek lesz egyre elzárkózóbb a szüleitől. Egyre hangsúlyosabban kezdi kialakítani saját kapcsolati rendszerét, megkeresni, építeni abban való pozícióját és igyekszik lazítani a családi kötelékeken. Ez rengeteg siker- és kudarcélménnyel jár. Gondolatban és a valóságban is próbálgatja önmagát különböző helyzetekben, szerepekben. Személyisége válogatja, de általában nem szívesen számolnak be ezekről a külső és belső élményeikről. A faggatás csak az ellenállásuk felerősödéséhez vezet. Spontán megnyilvánulásaikra lehet hagyatkozni és annak az érzésnek a folyamatosságát biztosítani, hogy számukra mindig elérhetőek vagyunk, mögöttük állunk. A serdülők nagyon gyakran vezetnek naplót. Ez egy természetes, spontán kontroll, amivel fellazult én-határaikat próbálják keretek között tartani, saját érzelmi hullámzásaikat nyomon követni, gondolataikban rendet teremteni, aktuális feszültségeiktől megszabadulni. Nem tanácsos ezeket a személyes vallomásokat felkutatni, az engedélyük nélkül elolvasni! Mindig kiderül, ha ez megtörténik, és egy ilyen esemény még nagyobb rejtőzködésre készteti a fiatalt.

Előfordul azonban, hogy látványosan elérhetővé teszik, szinte a szülő orra alá dugják máskor oly féltve őrzött soraikat. Kimondatlanul így kérve segítséget. A felnőttek gyakran halálosan megrémülnek egyes gondolatok elolvasásakor, mert nagy érzelmi mélységeket és magasságokat járnak be ebben a korszakukban a fiatalok. Ezek a hangulati ingadozások igen sűrűk is lehetnek, naponta többször is átfordulhatnak egyik végletből a másikba. Sok fiataltól hallom azt, hogy nem szereti visszaolvasni a saját naplóját, mert már önmaga számára is érthetetlennek tűnnek korábbi véleményei, megélései, érzelmi kiborulásai. A felnőtt megértése, megnyugtató, de nem kioktató, vagy bagatellizáló szavai, vagy csak egyszerűen a jelenléte segítség ebben az időszakban a fiatal számára.

(A cikk a Képmás magazin 2010 novemberi számában jelent meg.)