Soha többé nem lesz férfi nőgyógyászom

Abban a régióban, ahol felnőttem, férfiak uralta terep volt a nőgyógyászati szakma, nem dolgozott egy női nőgyógyász sem, de igazából meg sem fordult a fejemben, hogy ne férfi nőgyógyászt keressek, ez volt ugyanis a megszokott, mintegy tradíció.

Nem volt hát más választási lehetőségem még akkor sem, amikor még szűzen, irtó megalázó helyzetbe kerültem az első alkalommal, mert fogamzásgátlót szerettem volna felíratni. 17 és fél évesen az orvos nemhogy nem dicsért meg, hogy felelősségteljesen vágnék bele a szexuális életbe, de még le is cseszett, hogy ennyi idősen még a tanulással kellene foglalkoznom, és nem a testem felkínálásával. Még az is lehet, hogy valójában ő vette el a szüzességem: figyelmen kívül hagyva, hogy még nem voltam fiúval, durván nyúlt belém, véreztem is utána.

Az érzéketlenség úgy tűnt, a szakma velejárója, hiszen az elmúlt tizenöt év alatt szinte csak ilyen fazonokkal hozott össze a sors, pedig a sok költözésnek köszönhetően tucatnyi szakmailag elismert nőgyógyász és szülész keze alatt átmentem. 

• Az egyik az első terhességem alatt megjegyezte, hogy CSÚNYA a belső combomon kialakult stíra, igazán odafigyelhetnék erre, hiszen még csak a terhességem elején vagyok. 
• Ugyanez az orvos a szülés előtt megjegyezte, szeretné, ha majd jókislány lennék és nem kiabálnám tele a szülőszobát, ahogyan más anyák. A vajúdást így megszeppenve, nyikk nélkül éltem át, de az eltorzult arcomat látva még így is odaszólt, hogy nem fáj az annyira. 
• A második gyerekemmel 25 kilót szedtem fel, mire az akkori orvos beszólt, hogy ha így haladok, búcsút inthetek a férjemnek, mert ilyen kövér nőt nem fog megkívánni. 
• Egy másik a haverjával csevegett telefonon, miközben széttett lábakkal feküdtem előtte.
• A vizsgálatok általában fájdalommal jártak.
• Empátia nyomokban sem volt felfedezhető, annál inkább a felsőbbrendűség érzékeltetése.