Szinte egyszerre szült a három lánytestvér!

Három lánytestvér csaknem egyszerre szült egy-egy fiút az Egyesült Államokban. A második és a harmadik gyermek 65 perc eltéréssel jött a világra, az első 3 nappal korábban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
szülés
2013. augusztus 02. bencze.aron

Három lánytestvér csaknem egyszerre szült egy-egy fiút az Egyesült Államokban. A második és a harmadik gyermek 65 perc eltéréssel jött a világra, az első 3 nappal korábban.


A kismamák 21, 24 és 25 évesek. A júliusi szüléssorozaton természetesen már nem lepődtek meg – nem úgy, mint tavaly, amikor megtudták egymástól, hogy mindhárman nagyjából egyszerre estek teherbe. Először a 24 éves Misti végezte el magán a terhességi tesztet. Nem sokkal később 21 éves húga, Courtnee megkérdezte tőle, nem maradt-e feleslegben egy tesztkészlete. Maradt, és a húgnak megmutatta, hogy terhes. A két lánytestvér ezek után boldogan ment elújságolni 25 éves nővérének, Kristalnek a hírt. Együttérzőn megkérdezték, nem szomorú-e, amiért ő nem várandós. “Egyáltalán nem, mivel én is az vagyok” – felelte.

A nővérek ugyanebben a sorrendben szültek: Misti július 3-án szerdán, Courtnee és Kristal három napra rá, szombaton követte példáját. A három unokafivér a következő hét keddjén találkozott egymással először.

A három nővér eddig is szerette egymást, de, mint mondják, kapcsolatukat a közös élmény minden eddiginél szorosabbra fonta.