Szoptass szabadon!
Tíz anyuka szoptatta meg a gyerekét egyszerre a Rengeteg RomKaféban október elején. A demonstrációval az volt a céljuk, hogy felhívják a társadalom figyelmét a szoptatás fontosságára és tegyenek azért, hogy a szoptatás természetes része legyen minél több család életének. Így szeretnék támogatni és bátorítani azokat az édesanyákat, akik szívesen szoptatnák meg kisbabájukat vagy nagyobb gyermeküket útközben bárhol, bármikor, de félnek a rosszalló tekintetektől vagy tartanak a bántó megjegyzésektől.
Tíz anyuka szoptatta meg a gyerekét egyszerre a Rengeteg RomKaféban október elején. A demonstrációval az volt a céljuk, hogy felhívják a társadalom figyelmét a szoptatás fontosságára és tegyenek azért, hogy a szoptatás természetes része legyen minél több család életének. Így szeretnék támogatni és bátorítani azokat az édesanyákat, akik szívesen szoptatnák meg kisbabájukat vagy nagyobb gyermeküket útközben bárhol, bármikor, de félnek a rosszalló tekintetektől vagy tartanak a bántó megjegyzésektől.
A Szoptass szabadon! kezdeményezés célja, hogy elősegítse a nyilvános helyen történő szoptatás elfogadását. Szervezői csatlakoztak ahhoz a Kanadából induló Global Breastfeeding Challenge nevű a kampányhoz, melynek lényege, hogy egy helyen, egy időben minél több édesanya szoptasson egyszerre világszerte.
A program szervezője Kalmár Alexandra angol tanár, önkéntes szoptatási tanácsadó, babahordozási tanácsadó és oktató, a Babafalva portál alvásszakértője. Ő a saját gyermekgondozási problémái megoldását találta meg testközelben való gondozásban: a szoptatás – együttalvás – hordozás hármasában. Így tudta megoldani azt, hogy úgy gondoskodjon a gyerekeiről, nem kell egész nap otthon maradnia velük.
„A nyilvános szoptatás elfogadása nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy 6 hónapos korig kizárólag és 2 éves korig is szoptathassanak az anyák, ahogyan azt a WHO is ajánlja. Hiszen szoptatás nem egyenlő az etetéssel. Altató, fájdalomcsillapító, nyugtató, szomjoltó is, azon kívül fontos szerepe van az anya és a gyerek közötti kapcsolatban.”- foglalja össze az akció célját.
Alexandra az alulról jövő kezdeményezésekben hisz. Ezt a rendezvényt is azért szervezte, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy lehet nyilvános helyen is szoptatni. A felülről jövő kezdeményezések az ő tapasztalata szerint ebben a témában nem jutnak semmire. A mamákat kell felvértezni tudással, információval, támogató közösséggel, hogy bátran kiálljanak magukért és a gyerekükért, és ne válasszanak más gondozási formát.
Szerinte a mell látványát ma még sokan a szexualitással azonosítják. „Pedig elsődleges biológiai funkciója a szoptatás. A szoptatás során a mellből alig látszik valami, de a bimbó sosem, hiszen az a baba szájában van”-mondja.
„A saját családon belül kezdődik a nyilvános szoptatás. Az én apósom eleinte elmenekült, most pedig már odajön beszélgetni, mikor szoptatom Sárit”- meséli a szervező a saját tapasztalatait. Nyilvános helyen neki még sosem szóltak, de társai közt voltak sokan, akiket kiküldtek a mosdóba szoptatni. „Ahol vannak szoptatásra kijelölt helyiségek, azok is ritkán olyanok, ahol szívesen tartózkodna bárki. Az pedig, hogy bárhol lehessen szoptatni, nem kerül semmibe.”
„Az Ölelés Babahordozó Egyesület tagjai vagyunk, rendszeresen összejárunk különböző helyeken. Ez egy női közösség. Segítséget nyújt az, amit itt hallunk. Ha nem találkozunk, a fórumunkon beszélgetünk.”- mondja Zita, akinek két kisgyereke van, a hat éves Csenge és a két éves Marci. Mikor Csenge megszületett, hamar megtalálta ezt a csapatot. Eleinte egy másik, babaváró fórumon beszélgettek a kismamákkal. Amikor megszülettek a babák, elkezdtek levelezni a gyereknevelésről, és szétvált a csapat. „Volt egy vonal, aki az órára etetés híve volt, és annak, hogy tanítsuk meg a gyereket, hogy két hónaposan viselkedjen. Először én is azt gondoltam, hogy majd időre szoptatom, de Csenge határozottan kikövetelte magának a cicit. Két hónapos korára már együttalvós, igény szerint szoptatós lettem. A korábbi topikból kiszálltam, és megtaláltam magamnak egy másikat, ahol ‘hordozós, együttalvós népek’ voltak. Támogató közegre leltem bennük. Belekezdtünk a Hordozó Hét szervezésébe, akkor kovácsolódtunk igazán össze. Ha minden oldalról ellenkezést tapasztalok és nem kapok megerősítést, nem tudom, mennyire tudtam volna ellenszélben evezni. Ha csak a családomra hallgatok, lehet, hogy beadom a derekam, és abbahagyom a szoptatást.”
Neki a nyilvános szoptatásból nem volt konfliktusa. Sosem küldték ki sehonnan emiatt. Egy bankban volt olyan, hogy kérdően néztek rá. Akkor megkérdezte, hogy van-e erre külön helyiség, de mondták, hogy nincs, ezzel a téma le volt zárva. „Nem viselkedek kihívóan, és úgy kezelem, hogy ha valakiben ez rossz érzést kelt, az az ő problémája, nem az enyém. Van, aki úgy gondolja, hogy az, aki szoptat, az maradjon otthon. De akinek van nagyobb gyereke, teendői, az hogy intézze? A bezártság egy sivító gyerekkel a depresszió melegágya.”
Zita a lehetőségekhez mérten diszkréten, de él. „Sokat vitatkozom a tesómmal, hogy nem arról van szó, hogy kirakom a mellem. Ennek eleve határt szab a saját természetes szeméremérzetünk. A program címe jól mutatja azt, hogy mit szeretnénk: szoptass szabadon! Tehát nem a nyilvánosságon van a hangsúly, hanem azon, hogy bárhol, ahol a gyerek kéri. Ezt a fajta lazaságot szeretnénk elterjeszteni. A görcsös mindenkihez igazodunk életvitel szörnyű dolgokat tud művelni az anyákkal. Csak azt felejtjük el, hogy a gyerekeknek és az anyukáknak kellene jól érezni magukat.”