Szorong a gyerek? Mi a teendő?

Óvodáskorú gyerek szüleiként talán ti is találkoztatok azzal a problémával, hogy fél a sötétben, rókát vagy farkast lát a szekrényben, és az észérvek csak ideiglenesen hatottak. Milyen más módon lehet megnyugtatni őket? Ehhez ad támpontokat ez a cikk…

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2016. október 21. Paulik András

Óvodáskorú gyerek szüleiként talán ti is találkoztatok azzal a problémával, hogy fél a sötétben, rókát vagy farkast lát a szekrényben, és az észérvek csak ideiglenesen hatottak. Milyen más módon lehet megnyugtatni őket? Ehhez ad támpontokat ez a cikk…


A gyerekek máshogyan érzékelik a külvilágot, mint mi felnőttek. Ahhoz, hogy igazán megérthessük őket, képzeljük el, hogy csak pár éve vagyunk a Földön. Bár ugyanaz a világ vesz minket körül, de a „nagyoknak” ott vannak az évek során felgyűlt tapasztalataik, míg a „kicsik” e hiányokat a képzeletük segítségével próbálják kitölteni.

A gyermeki gondolkodásmódnak van néhány jellegzetessége. Ilyen a szubjektivitás, azaz a kisgyermek még nem képes arra, hogy objektívan szemlélje a világot, nem tud magától elvonatkoztatni, az érzésein keresztül kapcsolódik hozzá. Valamint nem tud még különbséget tenni a lehetséges és a lehetetlen között sem, ebben a mágikus világban átjárás van a valóság, az álmok és a fantázia között. Ezek egymással keveredhetnek. Ebben a világban minden lehetséges, elég csak vágynia valamire ahhoz, hogy az megvalósuljon.

Kutatások kimutatták, hogy a gyermeki agyban a bal, a nyelvi félteke csak kevéssé fejlődik a serdülőkor előtt, és a két agyféltekét összekötő idegpályák is csak megközelítőleg tizenkét éves korra érnek meg, ezért a két félteke nem kommunikál jól egymással. Gyerekek esetében nagyrészt a jobb agyfélteke irányítja a viselkedést, miközben a balnak fogalma sincs arról, hogy miért viselkedik úgy a gyerek, vagy mit fog csinálni legközelebb. A kisebb gyerekek még nem tudják szavakba önteni vagy megérteni, hogy mit éreznek, vagy miért viselkednek úgy, ahogy. Ugyanígy a jobb agyfélteke érzékeli a testnyelvet és a hangtónust is például akkor, amikor valaki kedves szavakat mond, de azzal ellentétes érzelmi tartalommal. Ekkor a jobb agyfélteke dekódolja a szavak valódi érzelmi jelentését, és észreveszi a kedves szavak mögött megbújó rosszindulatot vagy bántó élt. Ettől a gyerek ingerült lehet, míg a bal agyféltekének, amely csak a szavak jelentését fogta fel, érzelmi tartalmuk nélkül, fogalma sincs, mi váltotta ki ezt az ingerültséget.

(Balogh Melinda, illusztrátor)

 

Éppen ezért nem lehetséges egy gyereket megnyugtatni kizárólag észérvekkel. Lehet, hogy elfogadja őket a felnőtt mindenhatósága miatt, és nem fogja többé szóba hozni, de legbelül továbbra is szorong. Ha például attól fél, hogy krokodil van az ágya alatt, hiába mutatjuk meg neki a villanyt felkapcsolva, hogy nincs ott semmi. Elfogadja, valóban, amikor ég a villany és mi ott vagyunk, tényleg nincs semmi, de miután mi elmentünk, a krokodil visszajön!

Mit tehetünk ebben az esetben? Azt tudnunk kell, hogy a félelmek hozzátartoznak a kisgyerekek normális fejlődéséhez, szinte minden gyerek fél a sötétben vagy valamilyen vadállattól. Ahogy növekszenek, rájönnek, hogy a világ milyen hatalmas, és ők milyen aprók, és ez szorongással tölti el őket. Ehhez hozzájárul a képzeletük is, melynek tartalmát – főleg sötétben – a külvilágra vetítik, és megtöltik félelmetes lényekkel.

Hogyan tudunk segíteni nekik abban, hogy leküzdjék félelmeiket? A képzeletbeli ellenségek ellen képzeletben kell felvenni a harcot, azaz olyan megoldás kell, mely az ő mágikus gondolkodásmódjukon alapszik. A legjobb, ha a „varázsfőzetet” úgy állítjuk össze, hogy a gyermek javaslatai is benne legyenek. Még jobb, ha ő maga találja meg a megoldást! Ebben a kérdéseinkkel tudunk neki segíteni. Alaposan faggassuk ki a láthatatlan fenevadról! Milyen ez az állat? Miért bújik az ágya alá? Mi a szándéka? Ilyenkor több minden kiderülhet, az is, amire mi nem is gondoltunk volna, például, hogy a krokodil egyedül van, nincs barátja, de az is lehet, hogy éhes. Kérdezzük meg, mi a kedvenc étele. Ha megkapja (képzeletben), akkor baráttá válik? Találjunk ki együtt egy varázsigét, mellyel icipicivé lehet varázsolni, és utána már ő fog félni tőlünk, nehogy véletlenül rátapossunk!

Sokféleképpen át lehet alakítani a félelmét, hibázni nem lehet, ha az egyik megoldás nem működne, találjunk ki – vele együtt – egy másikat. Lényeg, hogy mindig a gyerekkel együtt, az ő válaszai alapján, hiszen ő ismeri a legjobban a félelmet keltő lényt, az ő képzeletének a terméke.


Boros Csilla Andrea
gyermekkönyv író
www.csillamesek.hu