Téged foglak feleségül venni

Minden gond nélkül átvészelhetjük, de életre szóló, maradandó sérüléseket is okozhatunk a gyerekeinknek abban a Sigmund Freud által fallikusnak nevezett korszakban, amikor fiaink és lányaink az ellenkező nemű szülők felé fordulnak. Mit csináljon ilyenkor egy apa és mit egy anya?

A gyerekek különböző pszichoszexuális korszakokra való fejlődési besorolása Sigmund Freudtól ered, aki a szexuális fejlődést bizonyos életkornál bizonyos testrészekhez kötötte. A gyermek különböző személyiségfejlődési szakaszait azokról a testtájakról nevezte el, ahol a libidó (szexuális energia) levezetődik. Az orális és anális szakaszt követően a fallikus szakasz az, amely talán először állítja komoly kihívás elé a szülőket. Kugler Gyöngyi klinikai szakpszichológus szerint, noha sokan egyre többet vitatkoznak Freud megállapításaival, az úgynevezett ödipális korszakkal kapcsolatban a megállapításai helytállóak.
(A személyiségfejlődés pszichoszexuális megközelítéséről bővebben itt.)

Ilyenkor a kisgyermek az ellentétes nemű szülő felé fordul: a fiúk anyjukért, a lányok apjukért kezdenek el rajongani, miközben azonos nemű szülőjüktől eltávolodnak. A korszak változó intenzitású, illetve korban is eltérő, de nagyjából 3 éves kortól jellemző, és egészen iskolás korig tart.

Az anya-fiú kapcsolat és az apa-lány kapcsolat egyaránt egyfajta rivalizálás az azonos nemű szülővel. A kislányok apjukhoz akarnak feleségül menni, a fiúk anyjukat szeretnék feleségül venni.

Teljesen természetes

A dolog általános és teljesen természetes – hangsúlyozza Kugler Gyöngyi -, a helyzetet egy egészséges, normális szülőnek kell tudnia kezelni. Gond akkor van, ha valamelyik fél nem képes érzelmei kordában tartására, illetve ha valamelyik szülő túl erős érzelmi – rosszabb esetben testi – köteléket fon a gyermekével. Az igazságügyi pszichológus-szakértőként is dolgozó szakember rengeteg ilyen példát lát, amikor akár szexuális abúzussá fajul a dolog. Ezek alapvetően abból adódik, hogy az apák a lányuk fokozott közeledését – teljesen tévesen – szexuális ingerként értelmezik. Az édesanyák arra hajlamosabbak, hogy annyira szoros érzelmi kapcsolatot alakítanak ki a fiaikkal, amely már kóros: felnőttként kezelik, felnőtt érzelmeket osztanak meg velük és ilyeneket is várnak tőlük. Mindkét esetből életre szóló károkat szenvedhet egy gyermek: egy túl intenzív apa-lánya kapcsolat párkapcsolati problémákat okozhat a lányoknak, hiszen annyira meghitt és közeli viszonyt ápolt esetleg az édesapjával, amelyhez hasonlót nem fog találni később. Fiúknál a túlzott anyai jelenlét azt is okozhatja, hogy az elégtelen férfi-minta miatt a gyerek elfordul a férfiaktól, női identitást vehet fel, és akár homoszexualitás irányába indulhat.

A határokat egy fiúnál az anya szabja meg

Ezek szélsőértékek – húzza alá Kugler Gyöngyi -, hiszen egy normálisan működő családban, egy Ranschburg Jenő által „meleg, engedékeny nevelési stílussal” a korszak úgy zárulhat le, hogy a gyerek normálisan visszatalál azonos nemű szülőjéhez, rájön, hogy nem az édesanyja lesz a felesége, hanem valaki más, rájön, hogy édesapja nem a riválisa, hanem az életét és fejlődést támogató személy.

Ahhoz, hogy ez a „normális működés” előállhasson, egy apa-fiú kapcsolatban elsősorban arra van szükség, hogy a férfi fogadja el, legyen türelemmel, értse meg a helyzetet. Ugyanilyen fontos, hogy az anya szelíden, de tudja határok között tartani a fiát: ne engedjen neki például a melleihez bújást, a szájra puszit, de ne is taszítsa el minden apróságért.

Apa és anya szereti egymást

Jó stratégia lehet a szakpszichológus szerint az is, ha ebben a korszakban a szülők – demonstrálandó a kapcsolatuk biztonságát – ugyanúgy megpuszilják, megölelik egymást a gyermek előtt, aki így láthatja, szülei között szeretetteljes a kapcsolat.

Érdekes helyzet állhat elő akkor, ha a családban egymáshoz korban közeli testvérek egyszerre esnek át a korszakon. A versengés ilyenkor többszereplős lesz, ami azért lehet veszélyes, mert – ahogyan a pszichológus fogalmaz – egy gyerek nagyon sok mindenre képes azért, hogy ő legyen az első, hogy több figyelmet kapjon. Helyes szülői stratégia ilyenkor, ha a felnőtt nem vesz fel „bírói” szerepet, nem tesz igazságot gyermekei között, hanem önállóan oldatja meg velük a konfliktust.