Tényleg jobban tanulnak a későn kelő diákok

Lehet, hogy aki korán kel, az aranyat lel, azonban a tanulmányi eredményei jobbak lesznek azoknak, akik tovább ágyban maradnak – állítja egy amerikai kutatás.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kutatás
2019. február 22. Dívány

A megfelelő mennyiségű alvás csodákat művelhet testi és lelki egészségünkkel – nem elég, hogy kipihentebben ébredünk, mely frissesség az egész nap velünk marad, de emlékezetünk és figyelmünk is jobban működik. Éppen ezért adhatnak aggodalomra okot azok a statisztikák, melyek szerint az iskolásoknak egyre kevesebb idejük jut alvásra – az amerikai diákoknak például átlagosan napi hét óra, mely egy egész órával kevesebb, mint száz évvel ezelőtt. Egy friss kutatás során a Washingtoni Egyetem neuropszichológusokból és biológusokból álló tudóscsapata úgy találta, rengeteg előnnyel jár egy tanuló számára, ha több ideje marad reggelente az alvásra – számol be a Scientific American.

Jobban tanulnak és kevesebbet lógnak a diákok, ha kialhatják magukat

Különösen a tizenévesek számára jelent problémát a megfelelő alvásmennyiség hiánya, hiszen kamaszkorban a szervezet egy nagyszabású fejlődési folyamaton megy át, melyhez elengedhetetlen az elegendő pihenéssel járó mentális és fizikai jólét. Éppen emiatt az Egyesült Államokban több iskola kísérletezett már vele, hogy a klasszikus 8 órás becsengetés helyett 8.30-ra, esetleg még későbbre teszik a reggeli első óra kezdetét. A témában született több tanulmány is megerősítette, hogy a későbbi iskolakezdés jótékony hatással van a diákokra, hiszen így tovább maradhatnak ágyban, mégsem ért egyet mindenki ezen kezdeményezésekkel.

A bejegyzés folytatásához kattints.