Ünnepre hangolva

Az elmúlt évek alatt ugyanazokkal a szokásokkal várjuk a karácsonyt, mint sok más család: az adventi időszak legelején együtt készítjük az adventi koszorút, feldíszítjük a lakást, gyertyagyújtáskor és azon kívül is egyre többször énekelünk karácsonyi énekeket. Reggel nyitogatjuk az adventi naptárt, aminek anyai szempontból külön nagy előnye az egyre sötétebb reggeleken, hogy egyáltalán valahogy fel tudnak kelni a gyerekek ennek a kedvéért… Vacsora közben már nem csak arról beszélgetünk, hogy mi történt aznap, kinek mi volt a legjobb élménye, hanem hogy kivel milyen jót tettek és legközelebb mire szeretnének jobban figyelni. Esténként inkább bibliai meséket olvasunk, a hétvégéken pedig kezdődnek az évek óta bevált karácsonyi sütik elkészítése: a mézeskalács, marcipános csillag, hókifli.

A legújabb statisztikák szerint a 8 éves gyerekek 12%-a hisz már csak a karácsonyi „csodában”.

Első olvasásra ezek talán mind-mind a külső előkészületek jelei. De a külső ráhangolódással a belső felkészülés is elkezdődik. Évről évre egyre jobban érzik a gyerekek az ünnep lényegét, és ahogy elkezdődik a téli szünet, hétközben, napközben is több idő jut, hogy csak egymásra figyeljünk, gyerekkori emlékeket meséljek nekik vagy ők felelevenítsék a korábbi karácsonyok kedvenc képeit.

Minden karácsonykor az a legnagyobb ajándék számomra, hogy egyelőre, életkoruknak köszönhetően még nyújtani tudom a gyermekeimnek ezt a csodát, és ezzel együtt egyszerűen muszáj minden stresszt elengednem. Teljesen rendben van, hogy háziasszonyként fontos számomra a függönymosás, nagytakarítás, de ha mindent az ő szemükkel tudok nézni, akkor ez csak részletkérdés. A sütik elkészítése illetve a főzés izgalmas és mókás. A sulinak vége, nincsen felmérő, leckeírás. Az ajándékok beszerzésével, a fa megvásárlásával és feldíszítésével pedig nem nekem kell foglalkoznom, hiszen az a csoda része. Akkor miért is idegeskednék?

A cikk folytatása ide kattintva érhető el!