Van-e értelme az életnek? – Pál Feri atya előadása

Volt egyszer Magyarországon egy családterápiás világkongresszus, ahol böszörményi Nagy Iván elnökölt. Egy olasz kutatás azt a kérdés vetette föl: Van-e valami közös szál a családterapeuták családtörténetében? Egyszerűen szólva, mi visz rá egy embert, hogy családterapeuta legyen. Feri atya mai előadásában többek között erre is választ kaptunk.

Miben fedezhetjük fel az életünk értelmét?

Ha értelmetlennek találjuk az életet, szomjan halunk az édesvíz közepén. Viszont, ha tudjuk, hogy mi az életünk értelme, a leglehetetlenebb helyzetekben is tudjuk élni az életet. Amikor az élet folyamatjellegét képes vagyok felismerni, és meg tudom mondani, hogy minek mi volt az értelme, azzal lehetőséget teremtek arra, hogy abba megragadhatóvá váljon, hogy mi az élet értelme. De ez nem törvényszerű, mert van olyan, hogy valaki pontosan meg tudja mondani, hogy minek mi volt az oka, mégsem látja meg az élet értelmét. Pl. a szenvedélybetegek segítése kapcsán, analitikusan feltárjuk, hogy mi vezetett oda, hogy hajlamos vagy a függőségekre, szenvedélybetegségekre. Mindent pontosan feltárunk, gyerekkor, családtörténet, stb, de semmi nem lesz tőle jobb. Az illető ugyanúgy iszik, mint előtte. A szenvedélybetegek segítésében ezért a hangsúly áttolódott az okok feltárásáról a célok megnevezésére. Ha az okok feltárása nem segített, megtalálhatom a célját. De olyan is van, hogy meg van az ok, meg van acél, és még mindig semmi eredmény.

Mi visz rá valakit, hogy családterapeuta legyen?

Harmadik lehetőség, hogy meglátok folyamatokat, felismerek összefüggéseket és ebből fakadóan felismerem az élet értelmességét. A bevezetőben említett kutatás megállapította, hogy van közös szál a családterapeuták családtörténetében: A származási családban túl nagy felelősséget kaptak valamikor, adott esetben „szülősítésben” részesültek. Tehát nem a gyerekkoruknak megfelelő felelősséget kezdtek hordozni már gyermekkorban. Ez a túlzott felelősség nem segítette őket abban, hogy gyerekek lehessenek, sőt túlságosan is be kellett vonódniuk a felnőtt világba. Ez a helyzet elvette tőlük annak a lehetőségét, hogy gyerekek lehessenek, de eközben kidolgozódott bennük egy olyan készség, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy 30 év múlva családterapeuta legyen. Mert ahelyett, hogy matchbox-okat tologatott volna, próbált lavírozni, egyensúlyozni. az anya, az apa, a tesók között, ráhangolódva hol az egyik, hol a másik problémájára. Ezért tud a terapeuta székében ülve készségszinten ráhangolódni több személyre, folyamatokat elemezni hatékony cselekvőként. Arról már többször volt szó, hogy ha a szülő nem hangolódik a gyerekre, akkor a gyerek hangolódik a felnőttre. Ennek az a következménye, hogy gyerekként a személyiségünknek azokat a részeit dolgozzuk ki, amelyekre a szüleinknek szüksége van. ezért van az, hogy a családterapeuták gyerekkorukban kényszerűségből kidolgozták azokat a részeiket, amelyekből ma megélnek.

Az élet értelmét meglelhetem abban, hogy az életnek valami lényegi elemét, alapvető értékét meg tudjam ragadni. Pl. a papokkal sokszor pont ez történik. Van egy Istenélmény, ami olyan hatással van az illetőre, hogy arra tudja szervezni az egész életét. Ezzel kapcsolatban személyes élményem, hogy átéltem, hogy Isten akkor sem fog kevésbé szeretni, ha nem leszek pap. nem fogja csökkenteni a szeretetét akkor sem, ha nemet mondok a hívására.  Ebben feltárult Istennek egy lényegi tulajdonsága. Ha Isten ilyen, akkor örömmel igent mondok és megyek. Ahogy a lelki atyám mondta: „Egy keresztény ember tudjon meghalni az igazságért, de ne akármelyikért!” Nehogy valami csip-csup ügyért haljunk meg!

Van-e értelme a szenvedésnek?

Néha nincs más útja az élet értelmének felfedezésének, csak az, hogy meg tudom mondani, miért érdemes szenvedni. Amikor nem tudok a szenvedésen változtatni. Korábban már beszéltünk arról, hogy két út vezet az élet felé. Az egyik, hogy gyógyulunk. a másik, hogy belátjuk, hogy sosem gyógyulunk meg, ezért még jobban kidolgozzuk az egészséges részünket. Ez lehet belső dolog, vagy az élettörténetnek valamilyen hozadéka. Pl. ha gyerekkoromban súlyosan bántalmaztak, ezért nehezen kötődöm, azon nem fogok tudni változtatni. Aggódok, félek, bizonytalan vagyok, de ki tudom dolgozni az egészséges részemet. Ha meg tudom mondani, hogy mi az én szenvedésemnek az értelme, vagy mi az a dolog, ami miatt, vagy aki miatt még szenvedni is érdemes, akkortudok élni. A szenvedés nem teszi az életet értelmetlenné, legfeljebb valaki nem találja meg a szenvedése értelmét. Sokan kérdezik magatehetetlen ágyhoz kötött, mások segítségére szoruló emberekkel kapcsolatban, hogy mi az értelme így az életüknek. De ha őket kérdezzük, ők mégis ragaszkodnak az élethez, mert szépnek értékesnek látják. Maga a kérdés, is embertelen, hogy az életnek nincs értelme, ha ilyen, vagy olyan. Azért embertelen,mert az élet értelme személyes. Kívülről nézve legfeljebb azt mondhatom, hogy ha olyan helyzetben lennék, mint te, nem tudnám megmondani, mi az élet értelme. Viktor Frankl azt mondja, az élet értelme feltétel nélküli. Nem csak akkor van, ha fiatal vagyok, ha egészséges vagyok, ha keresztény vagyok, stb. Jártam egy Béla nevű fiatalemberhez, aki légzésbénult volt. Lélegeztető géppel lélegeztették, magatehetetlen volt, csak annyit tudott csinálni, hogy a szájába vett fakanállal tudta nyomkodni a távirányító gombjait, illetve az odatett könyvet lapozni tudta a fakanál segítségével. Egy alkalommal áramkimaradás volt, és a tartalék generátor sem kapcsolt be, így Béla a klinikai halál állapotába került. Ott találkozott Jézussal, aki azt mondta neki, menj vissza, és mindenkinek meséld el, hogy találkoztál velem. Ezt követően Béla mindenkitől megkérdezte, van e öt perce, és elmesélte találkozását Jézussal. Ő az élet értelmét megtalálta a szenvedésben is. Az nehezíti meg nagyon az élet értelmét, ha úgy szenvedünk, hogy nem látjuk az értelmét. A legtöbb ember sokat szenved értelmetlenül, ahol pedig érdemes volna szenvedni, azt nem vállalja.

Döntés az élet értelme mellett

Az élet értelmét nem csak fölfedezhetem, hanem az életnek adhatok is értelmet. Dönthetek úgy, hogy te vagy az igazi. Egy feleség mesélte, hogy már régóta nehézségeik vannak a házasságát illetően. Eljutott arra a pontra, hogy már a férje kulcsának a zörgésétől is kirázta a hideg. Már semmi szerethetőt nem látott benne, ha kettesben voltak. Ezért igyekeztek minél kevesebbet kettesben lenni. Sokat jártak társaságba, ahol a feleségnek feltűnt, hogy a férjét sokan szeretik. Felmerült benne, hogy akkor biztosan van benne valami szerethető. Ösztönösen ráérzett, hogy ahhoz, hogy közeledni tudjanak egymáshoz a férjével, egy tudatos döntésre van szükség. Dönthetek úgy, hogy te vagy az igazi, és ha úgy is bánok veled, ez realitást szül. Végül is az ember szeresse azt, akivel él!