Családháló

Kezdőoldal Háttér 1956 árvái

1956 árvái

Azon 200 ezer magyar menekült között, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az osztrák határt átlépve elhagyták az országot, 20 ezer olyan gyermek volt, akiknek szülei vagy meghaltak, vagy eltűntek.

Írta: Gyarmati Orsolya,

Azon 200 ezer magyar menekült között, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az osztrák határt átlépve elhagyták az országot, 20 ezer olyan gyermek volt, akiknek szülei vagy meghaltak, vagy eltűntek.


Az Ausztriába menekülők között sok olyan gyerek volt, aki szüleivel együtt igyekezett biztonságosabb helyre valamelyik nyugati országban, hogy új életet kezdjen, sokan azonban egyedül, elárvultan, a tömeggel sodródva kerültek át a határ másik oldalára.

Az 1939 és 1944 között született, ún. háborús generáció tagjai a veszteség, a nyomorúság és az erőszak számos formáját élték át gyermekkorukban. A határon átlépő menekültek közül sokan állami árvaházakban nőttek fel, vagy örökbe fogadták őket. Mások a legszegényebb paraszti sorból, megint mások értelmiségi családokból érkeztek, de sok volt köztük az arisztoktrata származású is.

1956 őszén sokan közülük lelkesen vetették bele magukat a forradalmi tüntetésekbe és utcai harcokba. Azokat, akiknek a forradalom leverése után sikerült nyugatra menekülniük, sokféleképp alakult az életük. A szerencsések rövid időn belül elhagyhatták az osztrák és jugoszláv menekülttáborokat, hogy a 36 fogadóország valamelyikében próbáljanak szerencsét. Ők családokhoz vagy ifjúsági szállókra kerültek, nyelveket tanulhattak, befejezhették középiskolai tanulmányaikat, leérettségizhettek és tisztességes szakmai karriert futhattak be.

Mások sok évig sodródtak egyik országból a másikba papírok nélkül, segélyen tengődve, alkalmi munkákat vállalva. Néhányan közülük bekerültek az amerikai hadseregbe, vagy a francia idegenlégióba, hogy aztán Algéria és Vietnám véres háborúiba keveredve haljanak meg.  

A legkiszolgáltatottabbakká azonban azok váltak, akiknek pár hónap, vagy év után olyan erős honvágyuk volt, hogy visszatértek Magyarországra, ahol azonnal bebörtönözték őket, vagy – mint a dokumentumokból kiderült – besúgóként folytatták életüket az ÁVH kényszerítő parancsára.

1956. november 29-én a Reuters arról tudósított, hogy Bécsbe épségben megérkezett 100 ezer magyar menekült. A magyar kormány még ugyanezen a napon nyilvánosan követelni kezdte, hogy Ausztria tegyen meg mindent, hogy ezek az emberek biztonságban visszatérhessenek szülőföldjükre. A kormány amnesztiát ígért nekik, amennyiben március végéig visszajönnek. Valójában a menekültek nem csak nyugat, hanem dél (Jugoszláviába) és kelet felé is elhagyták az országot, bár utóbbiak nem saját akaratukból: ezek a szerencsétlen emberek – számos gyermekkel soraikban – a Vörös Hadsereg és a KGB foglyai lettek. Egy 1956 november 15-én keletkezett titkos szovjet jelentés szerint az Ungváron fogva tartott 846 magyar rab között 68 gyermek, pontosabban 15-17 éves tinédzser volt.  

Nemes Sándor, aki 15 évesen teljesen egyedül szökött ki Franciaországba, útja során Szlavóniában került be egy szovjet fogolytáborba: “Egy korábban náci koncentrációs táborként használt területen voltunk. A hó 1,5 méter magas, mindenhol szögesdrótkerítés és őrtornyok, bennük géppuskával felszerelt, sapkájukon vörös csillagot viselő őrök. Sokezrünket tartottak itt fogva. Mindenki menekülni akart innen a brutális bánásmód miatt. Az éhség és a nyomorúság állatokká tette az embereket. Emlékszem, egy szökési kísérlet során az őrök tüzet nyitottak két emberre. Egyikük  azonnal meghalt, másikuk pedig súlyosan megsebesült. Egy terhes lány úgy lett öngyilkos, hogy kiugrott a harmadik emeleti ablakból…ez ment egészen a következő tavaszig.  

Orbán Nándor másodikos gimnazista, aki Nagykanizsáról szökött át osztálytársaival Jugoszláviába 1957 elején, hasonlókat tapasztalt. Kilenc hónap alatt egy tucat különböző helyre hurcolták, míg végül egy Ausztráliába tartó transzportba került Eszéken. A fájdalmasan hosszú válogatási procedúra akkor gyorsult fel, amikor egy fiatal fiú meghalt. A fiú nővérét és annak vőlegényét kiválasztották, mehettek Ausztráliába, a fiú viszont nem volt rajta a listán. Amikor ez kiderült, a fiú átmászott a kerítésen és egy vonat elé vetett magát. Innentől kezdve mindenki, aki csak szeretett volna, mehetett Ausztráliába.

A menekülteket számos országban – Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, az Egyesült Királyság, a Benelux-államok és a skandináv országok – befogadó családok várták.  A svájci Vöröskereszt dokumentumai szerint csak Svácban 580 fiatal menekült talált családra. 1956 és 57 között 499 magyar gyerek érkezett család nélkül Svájcba. A legfiatalabb egy hároméves kisfiú, a legidősebb egy 17 éves lány volt. Egy évvel később 80 újabb fiatalkorú jött Ausztriából, akik napokon belül találtak befogadó családokat. Bár sokan visszatértek Magyarországra, vagy egy harmadik országba vándoroltak tovább, voltak közülük olyan szerencsések, akik évekig ott maradhattak a befogadó családjuknál.

Bár a jószándék nem hiányzott, a hatalmas mentális, szociális és kulturális különbségek komoly frusztrációt jelentettek a befogadott gyerekek számára. A traumák sorát végigélő, szüleik halálát végignéző gyerekek gyakran kerültek konfliktusba az őket befogadó családtagokkal, s sokszor az is előfordult, hogy a fiatalok öngyilkosok lettek az átélt események hatására.

Talán az egyik legkülönösebb Kiss Lajos története: az akkor 13 éves fiú egy dorogi árvaházból szökött meg, és Portugáliába került 30 másik fiúval együtt. Néhány nappal később megjelent köztük Horthy Miklós, aki akkor már politikai menekültként élt Lisszabonban. Horthy kifejezte együttérzését a fiúknak, s végül Lajost választotta ki, s vitte magával rezidenciájára. Ez a fura örökbefogadás politikai húzás volt, s a tinédzser fiút két hónappal Horthy halála után útjára bocsájtották. “Amikor elküldtek, csavargóként éltem egy ideig. Később visszaküldtek Ausztriába, ahol autószerelőnek tanultam.”

A forradalom kitörésekor sok fiú vett részt a Széna téri harcokban. Közülük is sokan menekültek nyugatra szüleik nélkül. Így tett Képes Árpád is, aki 16 országon keresztül sodródott, míg francia idegenlégiós nem lett. Néhány hónappal később megszökött Algériából és 1958 végén visszatért Magyarországra, ahol azonnal letartóztatták és bebörtönözték.

Az oroszlányi bányászfiúk négyszázan voltak, mind 14-17 évesek, akiket a forradalom második hetében hazaküldtek kelet-magyarországi otthonaikba. Csakhogy nem jutottak tovább a Keleti Pályaudvarnál, mivel a kelet felé tartó vasútvonalakat a szovjet hadsereg lezárta. A négyszáz fiú közül kilencvenen önként beálltak a Baross téri csapatba éppen az október 4-i szovjet inváziót megelőző éjszakán. Másnap reggel ők lettek az első áldozatai a támadásnak: vagy meghaltak, vagy évekig börtönben sínylődtek.

 

Forrás: Nové Béla, Eurozine.com

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Megvan a legjobb idei társasjáték!

Mint minden évben, idén is kiválasztotta a legjobb társasjátékot a Magyar Társasjátékos Egyesület. A kiadók által benevezett 56 játék közül...

Close