A biztonságos gyermeknevelést segítő családpolitika kell

Harrach Péter szerint olyan hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő családpolitikára van szükség, amely segíti a biztonságos gyermeknevelést.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. július 25. szabo.daniel

Harrach Péter szerint olyan hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő családpolitikára van szükség, amely segíti a biztonságos gyermeknevelést.


A KDNP frakcióvezetője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Európában igen rossz a népesedési helyzet, ennek mélyén egyfajta értékválság húzódik meg. Magyarországon pedig 1981 óta folyamatosan romlik a helyzet – közölte.

Kifejtette: ma Magyarországon évente mintegy 90 ezer gyermek születik és 130 ezer ember hal meg, vagyis minden évben egy közepes méretű város lakossága tűnik el. Évente 36 ezer a házasságkötések és 22 ezer a válások száma – mondta, és a házasságkötésekkel kapcsolatban megjegyezte: demográfiai szempontból ez a legtermékenyebb, legtartósabb együttélési forma.

Harrach Péter hozzátette: jó hír viszont, hogy az abortuszok száma folyamatosan csökken.

A KDNP frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a háztartások egyharmada egy-, további egyharmada pedig kétszemélyes, azaz “nőtt a magányosok száma”. A helyzet orvoslására a politikának egyetlen eszköze van: lehetőségeket kell teremteni a biztonságos gyermeknevelésre – mutatott rá.

Közölte: az ezt a célt szolgáló családpolitika alapjait 1998-ban lerakták, de a későbbi szocialista kormányok lerombolták azt. Újból felépített családpolitikára van szükség, amely azonban csak hosszú távon fejti ki hatását, ezért politikai konszenzus kell, fel kell ébreszteni “a baloldal felelősségét” – fogalmazott.

Harrach Péter szerint az új családpolitika lényeges eleme a pénzbeli támogatás. A legjobb támogatási eszköz a családi adókedvezmény, és erről döntött most a kormány – emlékeztetett. Hozzáfűzte: ezzel szemben áll az a baloldali törekvés, hogy a segélyszerű támogatások erősítsék, ami viszont “a megélhetési gyermekvállalást” segíti.

A politikus fontos eszköznek nevezte a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének segítését és a lakástámogatást is. Emellett – folytatta – szemléletváltozásra is szükség van a gyermekvállalást illetően.

Harrach Péter arra is kitért, hogy egyes számítások szerint ha nem változik a helyzet, a század végére Magyarországon már csak ötmillióan fognak élni, és az egyharmaduk 65 év feletti lesz.