A bölcsődés nagyobb eséllyel kap gyomor-bélhurutot, de ennek is van előnye
A bölcsis babák hamarabb elkapják a gyomor-bélhurutot, mint otthon maradó társaik, de cserébe kevesebb emésztőrendszeri betegségekkel kényszerülnek szembenézni óvodás korukban - derül ki egy holland kutatásból.
A bölcsis babák hamarabb elkapják a gyomor-bélhurutot, mint otthon maradó társaik, de cserébe kevesebb emésztőrendszeri betegségekkel kényszerülnek szembenézni óvodás korukban – derül ki egy holland kutatásból.
A felmérés során több mint 2200 gyereket vizsgáltak: 83 százalékuk bölcsődébe járt már 1 éves koruk előtt. Ezeknél a gyerekeknél 13 százalékkal magasabb volt az ún, akut gastroenteritis aránya az bölcsőde első két évében, amit gyomorinfluenzának, illetve gyomor-bélhurutnak is szokás nevezni.
Úgy látszik azonban, hogy a korai találkozás a kórokozókkal megágyaz a későbbi védettségnek, ezek a gyerekek ugyanis az iskola előtti időszakban – 3 és 6 éves kor között – kisebb eséllyel betegszenek meg hasonló vírusfertőzés következében.
“Egyértelmű, hogy a bölcsőde hatására gyakoribba a gyomor-bélhurutos megbetegedések, viszont arról szó sincs, hogy kockázatosabb lenne ilyenkor a betegség, mint később. Azonkívül később így kisebb az esélye ennek a típusú megbetegedéseknek” – foglalja össze a lényeget a kutatást vezető Marieke de Hoog, az Utrechti Egyetem munkatársa.
A szakember szerint az sem kizárt, hogy a fiatalkorban kifejlesztett védelem akár 6 éves koron túl is tart, ennek alátámasztásához azonban további kutatásokra van szükség.
(forrás: babaszoba.hu)