A gyerek is meg fogja járni a maga poklát

Ijesztő gondolat, hogy semmilyen szülő nem tudja teljesen megóvni a gyereket a szenvedéstől. De kicsit le is veszi a terhet a vállunkról.

Ha belegondolunk bizonyos példákba, azt hihetjük, néha nem is olyan egyértelmű, hogy a békés, minden szempontból kielégítő, örömteli gyerekkor alapozza meg a sikeres, boldog felnőttkort. Alaposan elbizonytalaníthatják bizonyos történetek a szülőket, amikből kiderül, hogyan profitált valaki a gyermekkori nehézségekből, vagy éppen ellenkezőleg: hogyan vált hátrányára a túl sima gyerekkor. De akkor hogy is van ez?

Nem egyszer hallottam olyan élménybeszámolót, amiből az kerekedett ki, az érintettek hátrányként élték meg, hogy gyermekkorukban „túl nyugodt”, konfliktusmentes volt a légkör. Volt, aki arról számolt be, a szüleinek igen harmonikus volt a házassága, ezért amikor ő felnőttként először találkozott komolyabb problémákkal a párkapcsolatában, azt gondolta, valami baj van, hiszen egy jó kapcsolatban nincsenek ilyenek. Idő kellett, hogy megtanulja, a szülei talán nagyon szerencsések voltak (a gyanakvó pszichológusban felmerül a gondolat: talán elnyomtak bizonyos feszültségeket, esetleg nem volt nagyon intim a kapcsolat, ezért nem élték meg olyan kínosnak a különbségeket), de egy jól működő kapcsolatba is beleférhet, hogy vannak nézeteltérések, és bizony meg kell ezekkel küzdeni, hogy folytatni tudják.

Másvalaki azt mondta, ő a hangos szótól ijedt meg, a szülei között ez nem fordult elő, így sokként érte, mikor párja először felemelte a hangját. Még sorolhatnánk a példákat, mi mindent vehet egy gyerek egyértelműnek gyermekkori tapasztalatai alapján, és érheti váratlanul, ha az ő életében az a dolog nem úgy működik.