A gyerek teste és lelke szorosabban kapcsolódik

Képzeljenek el egy kisebb csapatnyi gyereket, akik önfeledten táncolnak, együtt, egyedül, vagy éppen kettesével, hármasával. Puha selyemsálakat lebegtetnek, vagy éppen várat alkotnak a bent álló körül, amin át kell törnie a kintről támadónak. Bár elsőre talán nehéz elhinni, de ilyenkor ezek a gyerekek fontos munkát végeznek, aminek legfőbb célja a saját épülésük és lelki egészségük. Különös? Nem is annyira!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. július 17. Gyarmati Orsolya

Képzeljenek el egy kisebb csapatnyi gyereket, akik önfeledten táncolnak, együtt, egyedül, vagy éppen kettesével, hármasával. Puha selyemsálakat lebegtetnek, vagy éppen várat alkotnak a bent álló körül, amin át kell törnie a kintről támadónak. Bár elsőre talán nehéz elhinni, de ilyenkor ezek a gyerekek fontos munkát végeznek, aminek legfőbb célja a saját épülésük és lelki egészségük. Különös? Nem is annyira!


A szóbeli önismereti, önfejlesztő módszerek és pszichoterápiák mellett az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb tért nyernek a nonverbális, azaz szavak nélküli működésen alapuló technikák, köztük a mozgás- és táncterápia. A modern táncosok és pszichoterapeuták által közösen kifejlesztett, és ma is fejlődő módszert, a Pszichodinamikus Mozgás- és Táncterápiát a Magyar Pszichoterápiás Tanács is akkreditálta.

A megközelítést számos területen alkalmazzák: pszichotikus betegek, szellemi leépülésben szenvedő idősek, személyiségzavarosok, teherbe esési nehézségekkel küzdő nők, depressziós kamaszok és magas vérnyomásos betegek gyógyításában, de egészséges személyek önismeretének és kreativitásának fejlesztésében is hasznos. Az utóbbi években pedig egyre inkább teret nyer a módszer a gyermekek, azaz óvodások és kisiskolások terápiájában is.