„A gyerekemet csak a számítógépes játékok érdeklik”

Beszéljünk egy kicsit a gyerekeinkről. A táblagéppel, telefonnal magányosan vagy csoportosan kucorgó gyerekeinkről. Nem is. Beszéljünk inkább magunkról, szülőkről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. október 05. Paulik András

Beszéljünk egy kicsit a gyerekeinkről. A táblagéppel, telefonnal magányosan vagy csoportosan kucorgó gyerekeinkről. Nem is. Beszéljünk inkább magunkról, szülőkről.


A tehetetlenségünkről. „Tedd már le végre azt a hülye gépet!” A kétsébeesésünkről. „Tényleg csak a gépezés érdekli, semmi más!” A fásultságunkról. „Ez egy ilyen világ.” De leginkább beszéljünk a felelősségről, és az ezzel együtt járó óriási lehetőségről, amit a digitális világ hoz a szülők életébe.

Mivé lesz ez a világ?

Olyasféle nyári nap volt, amilyet kora tavasszal még elképzelni is nehéz. Bőrbarnító forróság, puha-zöld fű a csupasz talpak alatt, összetéveszthetetlenül Balaton-illatú víz a testek körül. Maga a bőség. Amikor megláttam a gyerekeket, először nem értettem. A strand bejáratánál mozdulatlanul ültek a betonon és a telefonjukat babrálták. Sokan voltak, kicsik is. Azt hittem, egy tábornyi gyerek vár a Klári nénijére, hogy megvegye a belépőket. De nem. A wifi-zóna volt. Akkor és ott, az az igazság, hogy elkezdtem magamban sápítozni. Hogy ezekamaigyerekek, ahelyetthogy és bezzegmiazőkorukban! A  mivéleszezavilág-ig nem jutottam el, mert valahogy beugrott a dédnagyim a virágos fotelben, ahogy lemondóan végigmér minket, Bud Spencer-film néző véglényeket, és felsóhajt, hogy „Hát, hová lesz a világból a szépség!”

Azóta sok minden alakult. Letettem arról, hogy az erdőbe költözzünk és eltitkoljak a gyerekeim elől mindent, ami Edison után történt. Nemcsak azért, mert akkor mosógépem sem lehetne, hanem mert nincs az az óriási erdő, amiből a gyerekek egyszer ki ne keverednének. És akkor ott állnának védtelenül, egy hazugság peremén.

Nekünk is új

Hát, együtt élünk. A gyerekeink, a kütyük és mi. Ami nem könnyű, mert új jelenséggel állunk szemben. A bőrünkön tapasztaltuk, mit tesz egy szülő, ha a gyerek kivágja a hisztit, bevágja az ajtót, odavágja a házi feladatot. Ehhez képest, a mintát megismételve, tagadva vagy módosítva nevelgetjük saját gyerekeinket. De arról nem szól a fáma, hogy mit tegyünk, ha az utód a fogorvosi váróban egy órán keresztül nem szól hozzánk, mert zombik kergetik. A mi gyerekkorunkban még akkora volt a számítógép, mint egy kellemes méretű pékség, és semmi közünk nem volt hozzá. Nem vagyunk digitális bennszülöttek. Esetleg dzsungel-harcosok vagy pionírok.

Nem tudom, kinek milyen emlékei vannak az úttörőségről, de ez a mostani, ez a szülős-kütyüs, sokunk számára tele van kihívással, bizonytalansággal és kérdésekkel. Milyen mintát mutatunk a gyerekeinknek? Mikortól engedjük gépközelbe? Mennyire kontrolláljuk időben és tartalomban? Mit kezdjünk a kortárs csoportnyomással? Mi a felelősségünk, a feladatunk szülőként egy olyan digitális kultúrában, ami számunkra is novum?

Mennyit?

Kicsi korától kezdve érdemes együtt lenni a gyerekkel a digitális világban, később pedig közösen kialakított szabályok mentén, a gyerekünkben és magunkban is bízva már elengedhetjük őket az online térben is – állítja Fülöp Hajnalka, a digitális szülőség kihívásaival is foglalkozó Inforum munkatársa, a biztonságosabb internetezésről is szóló saferinternet.hu program előadója és öt gyermek édesanyja.