A házasság a legnehezebb munka

Vannak napok, amik épp úgy érnek véget, ahogy elkezdődtek: hideg némaságban. Fontolgatom, hogy átnyúlok az ágy másik oldalára, ahol ő fekszik. De aztán meggondolom magam. Óvatosan a másik oldalamra fordulok, így nagyobb lesz a köztünk lévő távolság.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2015. augusztus 12. Gyarmati Orsolya

Vannak napok, amik épp úgy érnek véget, ahogy elkezdődtek: hideg némaságban. Fontolgatom, hogy átnyúlok az ágy másik oldalára, ahol ő fekszik. De aztán meggondolom magam. Óvatosan a másik oldalamra fordulok, így nagyobb lesz a köztünk lévő távolság.


Minden nap azt mondogatom magamnak: nincs semmi baj, minden rendben. Ám a napunk úgy vánszorog előre, mint egy régi motor: köpködve és zörögve, miközben füsttel tölti meg a levegőt.

Valami baj van? – kérdezi tőlem. Üres tekintettel nézek rá, megrázom a fejem: „Jól vagyok, nem tudom, miért kérdezed ezt tőlem örökké.” És közben érzem, hogy valami tényleg nincs rendben, még ha nem is tudom megfogalmazni, mi az. Csodálkozom, hogy lehet a kimondatlan és a láthatatlan ilyen erősen érzékelhető.

Tudom, hogy mindenki azt mondja, a házasság működéséhez idő kell. De mit jelent ez pontosan? Azt, hogy a feleségnek hozzá kell adnia a teendők listájához egy olyan tételt, hogy „fenntartani a házasságot”? Én vagyok a házasságom gondozója? És mi van akkor, ha ehhez túl fáradt vagyok?

Csináljatok közös estét, mondja ezernyi okos cikk a neten. De a férjem nem egy előretervezős fajta, ha pedig csak én igyekszem megszervezni egy ilyen estét, vajon az tényleg segít?

Bárcsak úgy tudnék a házasságomhoz közelíteni, mint ahogy az alakomat igyekszem visszanyerni négy gyerek után: mindennapi tornával, egészséges étkezéssel, sok folyadékivással.

A házasság azonban nem lehet ilyen programszerű, lebontva időpontokra, kalóriákra és eredményekre. Nincs egyértelmű sablon, amit követni kell. Sokszor a fájdalmak és csalódások konkrét okait is nehéz megfogalmazni, pedig ott vannak, és hatásukra sokszor olyan érzésem van, mintha valahol a hidegben remegnék, és nem tudnám, honnan szerezhetnék egy kabátot.

Attól tartok, egy vagyok a kicsit idegesítő, túlérzékeny emberek közül, akik egy kapcsolat minden apró rezdülését mélyen átélik. Mégis, én vagyok a világ legmakacsabb embere, miközben a férjem a konfrontálódási mániájáról híres. Így aztán addig gyötörjük egymást nap mint nap, amíg a dolog sírásba, vagy nevetésbe nem fullad.

Persze mondhatnánk, hogy épp elég hosszú ideje élek házasságban ahhoz, hogy tudjam: a hullámvölgyek mellett ott vannak a hegycsúcsok is. De hogy jutok át a hullámvölgyeken?

Kezdek rádöbbenni, hogy a menetek a csúcs felé jelentik a kemény munkát, amiről mindenki beszél a házasság kapcsán.

Forrás: babble.com