A kölyökkor a rendberakás ideje is lehet
A gyereknevelésben az a nehéz, hogy kevés dobása van az embernek: születik egy-két-három gyermeke, és mire kitapasztalná, milyen helyzetekre mik a jó megoldások, hogyan kell bánni fiúval, lánnyal, ilyen és olyan temperamentumú gyerekkel, már vége, nincs több próbálkozási lehetőség. Ha ki-ki negyven, ötven gyereket nevelne fel, a végére már egész jól menne!
Viccet félretéve: a szülőség nagy részében tényleg valami újra reagál az ember, olyanra, ami addig még nem volt, hiszen minden életkor más és más kihívások elé állítja az anyát, az apát. Az első gyereknél ez különösen igaz, a másodiknál már van egy kis tapasztalat, de az nem mindig hasznosítható, hiszen nyilván más a gyerek habitusa, az is számít, hogyha a neme más. Ezért ritka az érzés, hogy a gyereknevelés már olyan jól megy, hogy szinte becsukott szemmel is működne.
Sokkal jellemzőbb, hogy az ember legfeljebb amiatt dicséri meg magát, hogy ahhoz képest, hogy rázós volt, egész jól megoldotta, vagy éppenséggel az az érzése, hogy valamit elszúrt, már csak abban reménykedik, nem helyrehozhatatlanul. Természetes, hogyha az ember úgy néz vissza a gyermekével addig eltöltött idejére, hogy számos hibát, problémát lát, van, amit bán.
A lelkiismeretes szülő persze sok mindent hibának hihet, amiről utólag kiderül, az még belefért, és nem látszik a gyereken a nyoma annak, hogy például nem volt vele mindig türelmes, vagy nem sikerült minden helyzetben következetesnek lenni. De óhatatlan, hogy vannak tényleges sérülések a kapcsolatban. Biztos, hogy nem mindig sikerült megérteni a gyermek igényeit, nem sikerült teljesen egymásra hangolódni, valami bántó volt a gyerek számára, aminek nem látta a szülő a jelentőségét. Gyógyítani való sérülések, sebek minden szülő-gyerek kapcsolatban vannak.
