Családháló

Kezdőoldal Háttér A láthatatlan fonal, ami összeköt minket

A láthatatlan fonal, ami összeköt minket

Bár egyikünknek sem könnyű elbúcsúzni olyanoktól, akiket nagyon szeretünk, a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas az élmény – márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról.

Írta: Csontos Dóra,

Bár egyikünknek sem könnyű elbúcsúzni olyanoktól, akiket nagyon szeretünk, a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas az élmény – márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról.


Patrice Karst, amerikai ifjúsági szerző meséje ezeket a kelletlen “elszakadásokat” igyekszik megkönnyíteni kicsik és nagyok számára világszerte. A nemzetközi bestseller már Magyarországon is kapható, itthon ráadásul Vekerdy Tamás ajánlásával avat be a láthatatlan és elszakíthatatlanul erős fonal titkába, amit csak azok ismerhetnek, akik igazán szeretik egymást.

“Ha hiszel a láthatatlan fonal létezésében – van; megjelenik és rángatni is tudod. Próbáld ki! Csodálkozni fogsz…” – üzeni a mesekönyv hátoldalán Vekerdy Tamás – márpedig egy gyerekkönyvnek „reklámot csinálni” nagy felelősség, főleg ha a magyar gyermekpszichológia legendája teszi azt.

Sok olvasó, követő “készpénznek” veszi majd, hogy a könyvet “meg kell venni”, és hogy – bár nem Vekerdy a szerző – mégiscsak az ő “nyelvén” beszél. A “Jól szeretni” szerzője a Díványnak elmondta, azt teszi fontossá, különlegessé ezt a könyvet számára, ”hogy megpendíti azt a gondolatot, hogy nem csak a látható dolgok lehetnek megtartó erejűek, életbe vágó fontosságúak”.

Van élet Harry Potteren túl

A gyerekkönyvek kétségkívül megalapozzák a személyiségünket, életünk első komoly hatásai kedvenc mesekönyveinken keresztül „érkeznek meg” hozzánk (aztán később rebellis zenekaroktól, majd jó esetben személyes élményekből kapunk további impulzusokat) .

Vallom, hogy nem lennék az, aki ma vagyok, ha nem az Óz a nagy varázslón, az Alice Csodaországban köteten és a Kis hercegen nőttem volna fel. Kíváncsi voltam, Vekerdy személyes inspirációs forrásaira – aki tulajdonképpen a gondolkodásra és a tudatos létezésre alapozott egy életet, biztosan izgalmas (és tanulságos) meséken szocializálódott.

„Kedvenceim: Winnetou; A sziklás hegyek varázslója, korábban János vitéz; Benedek Elek Toldija, Mufurc és Mickó – két medvebocs, Dugó Dani könyvek -Kosáryné Réz Lola, néhány Cilike-könyv, fiú létemre, majd pedig jöttek az angol detektívregények – Bulldog Drumond kalandjai; Poirot -Halál a felhők felett, és természetesen aztán végeláthatatlan sorban P. Howard, már a kamaszkor felé. És ne hagyjuk ki Karinthy Tanár Úr kéremjét, valamint Verne Gyulát a Sándor Mátyástól a Servadac Hectoron át a Hódító Roburig. Mint úgynevezett szakember, mondjuk, Harisnyás Pippi kalandjait ajánlom szívesen.” – mondta, amikor a gyerek lelki és szellemi gazdagságához vezető ifjúsági regényekről kérdeztem.

A mese az kell!

Klisé, de igaz: a gyerekek nagy része tévét néz, számítógépes játékokkal játszik, a szülők okostelefonja köti le őket – a mesekönyveknek – a legjobbaknak is – sok “riválisa” akad.

Kell-e ilyenkor “eröltetni” a gyereket a mese-hallgatásra, olvasásra? És a szülőnek kell “eröltetnie” magát, hogy mesélt olvasson, mesekönyveket vásároljon, ha a gyerek azok nélkül is elvan? Vekerdy Tamás szerint a válasz egyértelmű igen – már csak azért is, mert az anyanyelv a szuverén és erőteljes gondolkodás alapja.

„A gyereknek hallott mesére van szüksége, másfél éves korától kezdve, amikor napjának néhány mozzanatát meséljük vissza. Még nem is beszél, de már sok mindent megért. Azután ugyanezt egy kis állatról meséljük, egy kis medvebocsról, akkor már ezt jobban szereti, de tudja, hogy a medvebocs ő maga, és e szerint szól hozzá a történtekhez. Majd jönnek a rendes állatmesék, melyek már nem róla szólnak, és aztán négy-öt éves kor körül a nagy mesék, a tündérmesék.

A mesét előbb mindig el kell(ene) olvasnunk, és aztán fejből kell(ene) mesélnünk. Az sem baj, ha szegényesebb szókinccsel, össze-vissza keverve a fordulatokat. És akkor még nem beszéltünk az általunk kitalált, esetleg egészen primitív mesékről, amiket a gyerekek a legjobban imádnak.”

A gyermekpszichológus szerint a mese hallgatása közben a gyerekek belső képeket készítenek, és ezzel feldolgozzák feszültségeiket, szorongásaikat, vágyaikat, düheiket és ismereteiket. Mese után jobban alszanak, a mesétől lemegy a lázuk, és aki mindennap hall mesét, iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg anyanyelvi fejlettségben azt, akinek csak rendszertelenül mesélnek.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A dackorszakra nincs gyógymód, de egyszer véget ér

A dackorszak minden szülő rémálma, a rettenetes és kilátástalan csaták ideje, az őrjöngő, és felnőtt ésszel megmagyarázhatatlan, éppen ezért sokszor...

Close