„A legveszélyesebb dolog az emberre a céltalanság” – beszélgetés Erőss Zsolttal

Elmúlt napjainkat a reménykedés és az imádság, majd a gyász töltötte be. Az internetes hozzászólásokat olvasva feleségemmel együtt megdöbbentünk, hogy milyen sokan csak az öncélú hegymászót látták Zsoltban, s nem értették őt, nem hallották meg igazi üzeneteit.

Most közzétett, 2013. január 26-án zajlott beszélgetésünkkel szeretnék segíteni abban, hogy minél többekhez eljuthassanak a magyar emberek számára átadni kívánt gondolatai, felismerései, melyeket gyakran a hegyek csendjében, a világot a szó valódi és képletes értelmében felülről látva munkált ki, s mondott el a maga szerény, csendes módján. Természetesen nem kell Zsolttal mindenben mindenki egyetértsen, hiszen ezt ő sosem várta el senkitől, de fogadják nyitott szívvel üzeneteit!

Kékesi Raymund: – Kőrösi Csoma Sándor miatt Csoma a kisebbik gyermeked?

Erőss Zsolt: – Persze. Róla mindenki tanul, a magyarság, a magyar kultúra része. Székely, polihisztor. Hogy az ember mentálisan így kiteljesedjen, polihisztorrá válva eljusson Ázsiáig és a tibeti kultúra kutatásáig, ez hatalmas teljesítmény. Ő az őshazát kereste, és eljutott Dardzsilingig. Azon a vidéken valóban vannak nyomai a magyarságnak – én is gyakran találkozom ilyenekkel. Kötődünk Kőrösi Csoma mentalitásához, székely vagyok, és akarunk magasabbra menni és hegyre menni, még magasabbra menni, és a Himalájába… Soha senkit nem ismertünk Csomának, mármint rajta és a fiunkon kívül, de ez egy régi magyar keresztnév.

K.R.: – Milyen magyarságra utaló nyomokat találtál a Kőrösi Csoma által kutatott vidéken?


E.Zs.:- A nepáli magor vagy magar törzs talán a legérdekesebb e szempontból. Nekik van rovásírásuk, vannak kopjafáik, s a rokonságunkról ma már valamilyen szintű kutatás is zajlik. Én jártam ezen a vidéken, s átmentem magor földeken, de csak miután hazajöttem, tudtam meg, hogy például kopjafás a temetkezésük. Láttam egy temetési menetet, de nem érdekelt annyira, pedig ha ezeket már akkor tudom, mindenképp részt veszek a temetésen, s jobban utánanéztem volna ennek. Érdekes, hogy így Ázsiából elindulva a többféle velünk azonos vagy rokon törzs egyikéből hegyi törzs lett. Trópusi területen laknak, de nagy hegyek alatt. Amúgy a magoroknak királysága volt, és olyan birodalmuk, amely Nepál nagy részét uralta, de ez vagy 500 évvel ezelőtt szétesett.

K.R.: – Úgy tudom, hogy a nepáli vezetőrétegben ma is vannak szép számmal magor származásúak.


E.Zs.: – Vannak, de ez mára már mégis kis törzsnek számít. Mivel azon a vidéken fellelhető a régebben hatalmas magor törzs, s ott van Tibet, meg Nepál, Csoma azzal, hogy elkezdte a tibeti kultúrát tanulmányozni, a legrégibb történelmünk forrásaihoz tudott eljutni. Vajon mi mindent tudott volna feltárni, ahogy az szándékában is állt, ha a tibeti leírásokat, kolostori kódexeket még jobban megismerhette volna? Mindenesetre jó úton járt. Darjeelingben, Ladakban, és Szikimben egy tiltott kultúrával ismerkedett. Az akkori dalai láma zártan tartotta ezt a kultúrát, és a láma alattvalói a kolostorokban a szerzetesek. Ezeknek tiltva volt, hogy nyugati kultúrával ismerkedjenek, vagy tibeti kultúrát adjanak át a nyugatiaknak, Csoma tehát tilosban működött. Akkoriban a tiltás nem pénzbüntetéssel járt…

K.R.: – Ujgurokkal is találkoztál?


E.Zs.: – Pakisztánból, tehát a Karakorum hegységből a Kundzseráb – hágón lehet átmenni az ujgur területekre, és ott jártunk, tehát a határvidéken, meg a Pamir-vidéken, vagyis az ujgurokat csak körbemászkáltuk, de hozzájuk még nem jutottam be. Vannak barátaim, akik végigbiciklizték ezt az egész vidéket, tehát Pakisztánt, Ujguriát, Nepált és a tibeti területeket. Mesélték, hogy érdekes kalandokat lehet átélni arrafelé.
„Nem lehet úgy hegyet mászni, hogy az ne érdekeljen,ami a hegy alatt van.”

K.R: – Téged ezek szerint nem csak a hegyek vonzanak, hanem a környékbeli kultúrák is.


E.Zs.: – Persze, hiszen nem lehet úgy hegyet mászni, hogy az ne érdekeljen, ami a hegy alatt van. Ez nem csak Ázsiára érvényes.

K.R.: – Most indulsz például a Kilimandzsáróra. Mondtad, hogy Afrika egy vidám hely.

E.Zs.: – Nagyon. Nekem Afrika azért egy példás terület, mert ott eléggé szembeötlő az, hogy nem a gazdagság határozza meg az emberek életét. Az, hogy mindenkinek autója legyen, meg nagy háza, meg tévéje, meg valamije, teljesen elfogadott és elvárt Európában, míg náluk egyáltalán nem. Kevés ruhával, anyagi javak szempontjából szűkösen élnek, szerény körülmények közt, sokan szinte putrikban, mégis hihetetlenül boldogok tudnak lenni, és tudják azt, hogy a közösséget jól megélni, együtt elmenni valahová és jó dolgokat csinálni sokkal fontosabb az anyagi javak gyűjtésénél! Náluk fontos, hogy hétvégén tánc legyen, buli legyen, vidámak legyenek! Szegényes, kemény életük van, mégis nagyon boldogok és nagyon vidámak! Engem ez megerősített abban a felismerésemben, hogy összességében az számít, hogy az ember tud-e boldog lenni az életében vagy sem, és tök mindegy, hogy ezt mekkora vagyonnal teszi!

K.R.: – Ugyanezt Ázsiában is megtapasztaltad?


E.Zs.: – Ez ott is tetten érhető, de a feketékben van benne a legjobban, ahogy a ritmus is. Ázsiában inkább a vallás a meghatározó. Ott a hinduizmus, buddhizmus, no meg az erőszakos muszlim határozza meg, hogy az emberek hogyan élik hétköznapjaikat. A hinduizmus világa a kasztrendszer és pár olyan dolog ellenére, ami nem mondható korszerűnek, nagyon békés. Nem csak az emberek között akar békességet, hanem az ember és a természet között is. Nem nagyon volt ehhez hasonló mentális irányzat sehol másutt, s a mai világban pont ez a szemlélet kellene elterjedjen, vagyis, hogy az ember együtt akarjon élni környezetével,s tudja az egész környezetét értékelni,  és ne csupán kihasználja, elpusztítsa azt.