A Macher Kft. nyerte el a „Családbarát munkahely díj”-at

A SZÉNA Egyesület a Családokért és a Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány közös konzorciumaként megvalósuló TÁMOP 5.5.1.B-11/2-2011-0187 kódjelű „Mindenünk a család” című projektünk keretében a családi közösségi kezdeményezéseket illetve programokat kívánják erősíteni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családbarát munkahely
2013. október 04. bencze.aron

A SZÉNA Egyesület a Családokért és a Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány közös konzorciumaként megvalósuló TÁMOP 5.5.1.B-11/2-2011-0187 kódjelű „Mindenünk a család” című projektünk keretében a családi közösségi kezdeményezéseket illetve programokat kívánják erősíteni.


A projekt során több olyan programot is megvalósítottak, amelynek célja a kisgyermekes anyukák visszasegítése a munkaerőpiacra a gyermekvállalást követően. Ezek közül kiemelt jelentőséggel bír a családbarát foglalkoztatáspolitika támogatása a különböző gyermekgondozási szolgáltatásokon, rugalmas foglalkoztatáson, speciális képzéseken, illetve a diszkrimináció megszüntetésén keresztül.

Jelenleg még mindig nagy gondot okoz a családok életében a munkahely és a család közötti optimális viszonyrendszer kialakítása, a korai gyermeknevelés utáni a munkaerőpiacra való visszatérés, a munkahelyi és az otthoni feladatok együttes ellátása, illetve az ezek által okozott feszültségek és problémák kezelése.

Kiemelt fontosságú, hogy a Családbarát Munkahely Pályázat elnyerje méltó rangját, hogy a munkaadók is felismerjék: az ő érdekük is az, hogy segítsék munkavállalóikat a családi élet és a munka összeegyeztetésében. A program keretében 2013.10.02-án megrendezett konferenciával adtak helyzetképet a női foglalkoztatás, a Család és karrier összehangolásának lehetőségeiről Magyarországon, illetve bemutatták azokat a hazai és helyi tapasztalatokat, jó gyakorlatokat, melyek igyekeznek családbarát módon működni. A konferenciát Dr. Dienesné Fluck Györgyi, Székesfehérvári Megyei Jogú Város Önkormányzatának Szociális tanácsnoka nyitotta meg.

Elsőként Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium női foglalkoztatásért felelős miniszteri biztosa „Női foglalkoztatás Magyarországon” címmel tartott előadást.

Második előadóként Székely Andrást, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője „Család és karrier” címmel tartott előadást, majd Dr. Soltész Anikót, a SEED Alapítványtól illetve az Otthon Segítünk Alapítvány kuratóriumának elnökeként, a hazai tapasztalatokat ismertette.

A helyi viszonyokról a tavalyi évben Családbarát munkahely díjjal jutalmazott Kríziskezelő Központ vezetője Zsabka Attila, valamint a 2012-ben különdíjjal jutalmazott Macher Kft vezetője, Macher Endréné tartott előadást.

A konferenciát követően kerültek átadásra az idei évben jelölt munkáltatóknak az elismerések. A díjakat és elismerő okleveleket Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere és Csepcsányiné Oszlánczi Tünde a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara minőségügyi vezetője adta át.

Az idén 20 munkáltatóra 129 jelölés érkezett, ami a tavalyihoz képest kevesebb jelöltet, de összességében több jelölést jelentett.

2013-ban a Családbarát munkahely díjat a MACHER KFT. nyerte el, melyre összesen 52 jelölés érkezett be, ami a beérkezett szavazatok 41%-a.

A különdíjas kategória győztese a Kismama mentoring programja az IBM Data Storage System Kft.

A díjátadót követően workshopot tartottak, melyen különböző szektorok képviselői is részt vettek, így rálátás nyílott mindenki nézőpontjából a családbarát munkahelyek kérdésére. A program célja az volt, hogy hatékony műhelymunka keretében kerüljön sor aktív párbeszédre a teendőkről, hogy minél több családbarát munkahely jöhessen létre.

A workshop facilitátora dr. Soltész Anikó a Budapesti Otthon Segítünk Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.