A menetiránynak háttal ülő gyerek a jó gyerek

Ha a svédeken múlik, minden gyerek hároméves koráig menetiránynak háttal utazik majd az autókban, mert így biztonságosabb. Időbe telik, amíg az új modellek kiszorítják a jelenlegi üléseket, amelyek használatát jelenleg kiemelten ellenőrzi a rendőrség.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. március 23. bencze.aron

Ha a svédeken múlik, minden gyerek hároméves koráig menetiránynak háttal utazik majd az autókban, mert így biztonságosabb. Időbe telik, amíg az új modellek kiszorítják a jelenlegi üléseket, amelyek használatát jelenleg kiemelten ellenőrzi a rendőrség.


A gyerekülések piacán az elmúlt néhány évben nem volt nagy mozgás: bemutatkozott ugyan néhány újítás, ezek erejét azonban leginkább a marketing adta, egyik modell sem tudta jelentősen növelni a biztonságot. Voltak olyan megoldások, amelyek nagyjából olyan gyorsan tűntek el, mint ahogy felbukkantak, ilyenek voltak például az oldalsó műanyag pajzzsal megerősített ülések. Ezek oldalütközés esetén valóban növelték néhány százalékkal a biztonságot, a vásárlók viszont nem igazán szerették őket, mert túl nagy helyet foglaltak.

Menetiránynak háttal

Most azonban egy kisebb forradalom van alakulóban. Svédországban már egyre terjednek, de már itthon is megjelentek az új irányvonalba simuló első modellek. Ha a svédeken múlik, minden gyerek hároméves koráig menetiránynak háttal ücsörög majd az autóban, a skandinávok ezt kormányrendelettel kötelezővé is tennék. Készítettek ugyanis egy felmérést, amelyben egy év 13 ezer gyereksérüléssel végződő közúti balesetét vizsgálták, és azt állapították meg, hogy az esetek 52 százalékában nem volt sérülés, ha a gyerek menetiránynak háttal, úgynevezett Isofix rögzítéssel bekötve utazott. A svédek ennek megfelelően azt is szeretnék elérni, hogy csak isofixes üléseket lehessen árulni a jövőben.

“A vásárlóink között volt már, aki hallott erről a felmérésről, és kifejezetten ilyen új ülésről érdeklődött” – mondta az Origónak Fügedi Miklós, a Mini-Manó Babacentrum értékesítője. “Az új irányvonalnak megfelelő modelleknél a hordozók – amelyeket mindig is menetiránynak háttal kellett bekötni – tágasabbak, egészen 15 hónapos korig használhatók. Az Isofix-talpas átmeneti ülések sokáig, hat hónapostól négyéves korig használhatók, és ugyan szoktatás kérdése, hogy a gyerekek hogyan viselik a menetiránynak háttal való utazást, ezek az ülések meg is fordíthatók.”

Nem spórolunk a gyereküléseken

Az áruházi tapasztalatok szerint az elmúlt években szemléletváltás történt, és a hazai autósok közelítenek a nyugat-európai és skandináv trendekhez. “Vannak, akik a teszteredmények alapos áttekintése után érkeznek, és kifejezetten egy konkrét modellre kíváncsiak.