A Raffai Péter és három társa által beadott ALKOTMÁNYJOGI PANASZ teljes szövege
ALKOTMÁNYJOGI PANASZ Alulírott Raffai Péter (és három másik ember, akiknek nevét az adatvédelem miatt kitakartuk - a szerk.) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26. § (2) bekezdése alapján az alábbi alkotmányjogi panasz indítványtterjesztjük elő:
ALKOTMÁNYJOGI PANASZ
Alulírott Raffai Péter (és három másik ember, akiknek nevét az adatvédelem miatt kitakartuk – a szerk.) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26. § (2) bekezdése alapján az alábbi alkotmányjogi panasz indítványtterjesztjük elő:
Kérjük a tisztelt Alkotmánybíróságot, hogy állapítsa meg az 1992. évi LXXIX. törvény (Magzatvédelmi törvény, a továbbiakban MTV) és a 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet (végrehajtási rendelet, a továbbiakban VHR) alaptörvény-‐ ellenességét és az 1979. december 18-‐án New Yorkban elfogadott nemzetközi szerződésbe5 ütközését. Kérjük, hogy a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát a tisztelt Alkotmánybíróság a 2011. évi CLI. törvény 32. § (1) bekezdése alapján az eljárás során hivatalból végezze el.
Kérjük a tisztelt Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg az MTV 5. § (1)-‐(2) bekezdéseket, az MTV 6. § (1) bekezdés d) pontját, valamint az MTV 12. § (6) bekezdést, mivel azok sértik az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdését, II. cikkét, továbbá nem felelnek meg a 48/1998. (XI. 23.) számú alkotmánybírósági határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményeknek.
Kérjük az eljárás során a személyes adataink zárt kezelését.
Indoklás
1. A 48/1998. (XI. 23.) számú alkotmánybírósági határozatról
Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban AB) 48/1998. (XI. 23.) számú határozata (a továbbiakban ABH) többek között a következőket tartalmazza:
“1. … A súlyos válsághelyzet fennállásának vizsgálatáról a törvényhozó … alkotmányosan kizárólag akkor mondhat le, ha egyszersmind a magzati élet védelmére irányuló, megfelelő ellensúlyt képező rendelkezéseket is megállapít.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja: a súlyos válsághelyzet fogalmának és alkalmazása feltételeinek meghatározása kizárólag törvényben történhet, a törvényi meghatározás hiánya alkotmányosan nem pótolható sem alacsonyabb szintű jogforrással, sem jogalkalmazói jogértelmezéssel.
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja: a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Magzatvédelmi törvény) 6. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy annak során a súlyos válsághelyzet törvényben meghatározott fogalma és a törvényalkotó által e határozatnak megfelelően megállapított feltételek jussanak érvényre.
4. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdése és az e törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet 9. § (3) bekezdése alkotmányellenes. Ezért e rendelkezéseket az Alkotmánybíróság 2000. június 30. napjával megsemmisíti.”
2. Az MTV és VHR 2000. június 30-‐a előtti állapotairól
Az MTV az állapotos nő súlyos válsághelyzetét a következőképp határozta meg:
„Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz, és ez által veszélyezteti a magzat egészséges fejlődését.” (MTV, 12. § (6) bekezdés)
Az MTV és az VHR a „súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazási feltételét a következőképp határozták meg:
„A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő a kérőlap aláírásával igazolja.”
(MTV, 12. § (6) bekezdés)
“A Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdésében foglalt feltétel fennállását a terhessége megszakítását kérő nő nyilatkozatával igazolja, a nyilatkozat tartalmával, illetőleg valódiságával kapcsolatban a munkatársnak mérlegelési joga nincs.”
(VHR, 9. § (3) bekezdés)
3. Az MTV és VHR 2000. július 1-‐ét követő állapotairól
2000. július 1-‐ei hatállyal az MTV-‐t a 2000. évi LXXXVII. törvény, a VHR-‐t pedig a 18/2000. (VI. 29.) EüM rendelet módosította.
A módosítás nyomán az MTV az állapotos nő súlyos válsághelyzetét már a következőképp határozta meg:
„Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.” (MTV, 5. § (2) bekezdés; 2000. évi LXXXVII. törvény 2. §)
A módosítás nyomán az MTV a „súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazási feltételét a következőképp határozta meg:
„A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő, illetve -‐ cselekvőképtelensége esetén -‐ törvényes képviselője a kérelem aláírásával igazolja. Az állapotos nő cselekvőképtelensége esetén a terhességmegszakítással kapcsolatos véleményének kifejtésére a családvédelmi szolgálat eljárásában lehetőséget kell biztosítani.” (MTV, 12. § (6) bekezdés; 2000. évi LXXXVII. törvény 6. §)
A MTV 12. § (6) bekezdésének módosítása tehát érdemben semmit nem változtatott a „súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazási feltételén: t.i. változatlanul „A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő … a kérelem aláírásával igazolja”.
A 18/2000. (VI. 29.) EüM rendelet az AB által megsemmisített VHR 9. § (3) bekezdést nem pótolta. A módosítás nyomán a VHR a „súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazási feltételéhez a következő értelmező kiegészítéseket teszi hozzá:
„(1) A Családvédelmi Szolgálatnak a … munkatársa … a tv. 6. §-‐ában foglalt feltételek fennállását a tv. 12. §-‐ában foglaltak alapján állapítja meg. (2) A terhesség megszakításának feltételeit a tv. 12. § (1)-‐(5) bekezdéseiben foglalt iratokon túl nem vizsgálhatja.”
(VHR, 9. §; 18/2000. (VI. 29.) EüM rendelet 2. §)
A „súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazási feltételeit az MTV (fent idézett) 12. § (6) bekezdése szabályozza. A VHR 9. § (1) és (2) bekezdései a „súlyos válsághelyzet” indikáció vonatkozásában így valójában a következőt mondják ki: „A Családvédelmi Szolgálatnak a … munkatársa” a „súlyos válsághelyzet” indikáció esetén „A terhesség megszakításának feltételeit … nem vizsgálhatja.”
A módosítás nyomán tehát a VHR 9. § (1) és (2) bekezdések tartalmilag ugyanazt fejezik ki, amit az AB által alkotmányellenesnek megállapított és ezért megsemmisített VHR 9. § (3) bekezdés: t.i. a súlyos válsághelyzet „fennállását a terhessége megszakítását kérő nő nyilatkozatával igazolja, a nyilatkozat tartalmával, illetőleg valódiságával kapcsolatban a munkatársnak mérlegelési joga nincs.”
4. A „súlyos válsághelyzet” meghatározásának változtatásairól
Az AB az ABH indokolás részében kifogásolta, hogy az állapotos nő súlyos válsághelyzetének meghatározása “a magzat egészséges fejlődésének veszélyeztetését teszi meg döntő ismérvvé egy olyan indikációban, amelynek … alkotmányos létjogosultságát az anya élethelyzetében fennálló … körülmények indokolhatják csak. Ezek a válságos körülmények a … meghatározásban csupán a magzat veszélyeztetésének okaként szerepelnek. Ez az ok-‐okozati konstrukció … logikai ellentmondáshoz is vezet. Mint az Alkotmánybíróság már utalt rá, az anya súlyos válsághelyzete a magzati élet védelmére vonatkozó állami kötelesség korlátozásának indoka: ez a két szempont tehát egymással szemben mérlegelendő az anya jogai és a magzati élet védelmére irányuló állami kötelesség egymást korlátozza.”
(ABH, Indokolás III. rész, 2/b pont)
A fenti kifogásokat az MTV 12. § (6) bekezdésben megadott meghatározás módosítása
orvosolta.
Az AB további kifogása volt a meghatározással szemben, hogy “nehezen ragadható meg, hogy az anya testi vagy lelki megrendülésének vagy társadalmi ellehetetlenülésének esetei közül melyek okozzák a magzat egészséges fejlődésének veszélyeztetését. Itt tehát további szabályok híján értelmezési és bizonyítási nehézségekkel kell számolni, amelyek a norma tetszőleges értelmezését és ezért bizonytalanságát eredményezik.”
(ABH, Indokolás III. rész, 2/b pont)
Meglátásunk szerint az AB megállapítása, hogy “további szabályok híján értelmezési és bizonyítási nehézségekkel kell számolni, amelyek a norma tetszőleges értelmezését és ezért bizonytalanságát eredményezik” az MTV 12. § (6) bekezdésben megadott meghatározás módosítása után is fennállnak, függetlenül attól, hogy a meghatározásból az utalás a magzat veszélyeztetettségére törlésre került. Ez sérti az ABH 2. pontját, amely szerint “a súlyos válsághelyzet fogalmának … meghatározása kizárólag törvényben történhet, a törvényi meghatározás hiánya alkotmányosan nem pótolható sem alacsonyabb szintű jogforrással, sem jogalkalmazói jogértelmezéssel.”
Ennek alapján az AB indítványozott utólagos normakontroll eljárásának lenne feladata eldönteni, hogy 2000. július 1-‐e óta a “súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazásánál teljesül-‐e az az ABH 3. pontja által megfogalmazott “alkotmányos követelmény, hogy annak során a súlyos válsághelyzet törvényben meghatározott fogalma” jusson érvényre.
5. A “súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazási feltételeinek változatlanul hagyásáról
Az AB az ABH-‐ban a “súlyos válsághelyzet” indikáció változatlan alkalmazási feltételeiről a következőket állapította meg:
“a Magzatvédelmi törvény ama rendelkezése, hogy a súlyos válsághelyzet fennállását a nő a kérőlap aláírásával igazolja, már önmagában egyértelművé teszi ennek az indikációnak a jellegét, azt, hogy a válsághelyzet vizsgálatáról az állam lemond, és az abortuszt egyedül a nő kívánságától függően lehetővé teszi.” (ABH, Indokolás II. rész, 2. pont)
“Az általános válság-‐indikáció és az elbírálásáról való lemondás hatása önmagában a határidős megoldás, azaz az első 12 hétben a terhes nő kívánságára minden további feltétel vagy mérlegelés nélkül elvégzendő abortusz bevezetésével ér fel.”
(ABH, Indokolás III. rész, 3/c pont)
A fentiek alapján a “súlyos válsághelyzet” indikáció jelenleg is érvényes alkalmazási feltétele kizárólag az anya önrendelkezési jogát veszi tekintetbe6. Erről azonban az AB megállapította7:
“… nem lenne alkotmányos, ha a szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogát venné tekintetbe. A magzat életének védelme annak megfoganásától kezdve állami kötelesség, tehát a terhesség kezdeti szakaszában sem lehet egyedül az anya önrendelkezési joga irányadó. Az államnak az élet védelmére vonatkozó objektív kötelességéből következik, hogy az állam alkotmányosan nem engedheti meg a megfelelő indok nélküli abortuszt. Különösen szükséges az indokoltság azért, mert az abortusz esetében az állam életvédelmi kötelessége nem névtelen statisztikai kockázat elhárítását vagy elosztását szolgálja, hanem keletkezőben lévő egyedi emberi élet szándékos megsemmisítéséről van szó (ABH 1991, 316).”
(ABH, Indokolás III. rész, 1/a pont)
“A magzati élet védelmére irányuló állami kötelességgel … nem fér össze, hogy a súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő csupán a kérőlap aláírásával igazolja (12. § (6) bekezdés), s hogy a nyilatkozat tartalmával, illetőleg valódiságával kapcsolatban a Családvédelmi Szolgálat munkatársának, aki a törvényi feltételek fennállását megállapítja, mérlegelési joga nincs (Vhr. 9. § (3) bekezdés). Ezek a rendelkezések önmagukban nézve nem nyújtják az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezése által megkívánt minimális védelmet sem a magzatnak, sőt semmilyen védelmet nem biztosítanak, mert a szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogára van tekintettel. … A törvényhozó tehát nem teljesítette azokat az alkotmányos követelményeket, amelyeket az Abh. arra az esetre határozott meg, ha a magzatot az Országgyűlés nem tekinti jogalanynak (ABH 1991, 316.)”
(ABH, Indokolás III. rész, 3/d pont)
“A Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdése és a Vhr. 9. § (1) és (3) bekezdése a jogellenességet kizáró ok megállapítását arra a személyre, ti. az állapotos nőre bízza, aki a törvényben meghatározott magatartást meg kívánja valósítani, másrészt kifejezetten kizárja a nyilatkozat tartalma és valódisága felülvizsgálhatóságát vagy értékelését azon szerv által, amely a terhességmegszakítás feltételeinek fennállását megállapítja. A jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bekezdés) azonban megköveteli, hogy az egyébként társadalomra káros, így elvileg büntetendő cselekmény jogellenességét kivételesen kizáró körülmény bizonyítható legyen, fennállását bíróságnak vagy más, erre felhatalmazott intézménynek kell megállapítania. A súlyos válsághelyzet alapján elvégezhető terhesség-‐megszakítás esetén ez az intézmény – a Családvédelmi Szolgálat munkatársa – csupán kiállítja a terhesség-‐megszakításra jogosító igazolást, de az arra jogosító okot tartalmazó nyilatkozat tartalmával, illetőleg valódiságával kapcsolatban a jogszabály kifejezetten elvonja azt a jogát, hogy eme ok fennállását megállapíthassa: a jogellenességet kizáró ok megállapítását tartalmilag a Magzatvédelmi törvény és a Vhr. is kizárólag a terhességmegszakítást elvégeztetni akaró állapotos nőre bízza. A Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdése és a Vhr. 9. § (3) bekezdése tehát – a Btk 169. §-‐ával való összefüggésében – a jogállamiság alapelvének mond ellent.”
(ABH, Indokolás III. rész, 4. pont)
“A kifejtettek szerint a magzati élet védelmére vonatkozó állami kötelesség és a terhes nő önrendelkezési joga alkotmányosan szükséges, egymással szembeni mérlegelését a Magzatvédelmi törvény részben egyáltalán nem, részben alkotmányellenesen végezte el, ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdése, továbbá a Vhr. 9. § (3) bekezdése mind önmagában, mind a Btk. 22. és 169. §-‐ával való kapcsolatában alkotmányellenes.” (ABH, Indokolás III. rész, 5. pont)
Az ABH Indokolás IV. rész az MTV alkotmányossá tételére két lehetőséget vázol. Az egyik lehetőség, hogy törvényhozás megszünteti a súlyos válsághelyzet meghatározásában a magzat fejlődésére való utalás által keltett ellentmondást, és egyúttal a súlyos válsághelyzet fennállását ellenőrizhetővé teszi. A másik lehetőség, hogy a törvényhozás a magzattal szemben fennálló életvédelmi kötelessége ellátásához új eszközt keres. Utóbbi lehetőséggel kapcsolatban az ABH megállapítja, hogy “a szankciórendszer átalakítása, amellyel az állam eleget tesz életvédelmi alkotmányos kötelességének, az Országgyűlés feladata és felelőssége.”
Az ABH Indokolás IV. rész 2/a-‐b-‐c pontjaiban “Az Alkotmánybíróság csupán néhány alkotmányos kérdésre hívja fel a figyelmet, amelyek a szabályozás kialakítása során felmerülhetnek.” Ezekben az AB olyan feltételeket fogalmaz meg, amelyek teljesítése SZÜKSÉGES az MTV és a VHR alkotmányossá tételéhez abban az esetben, ha a törvényhozó erre a második vázolt lehetőséggel él.
A törvényhozó a 2000. évi LXXXVII. módosító törvénnyel, valamint a 18/2000. (VI. 29.) EüM rendelettel a második vázolt lehetőséggel kívánt élni. Ezekben, és más, további jogszabályi intézkedésekkel a törvényhozó RÉSZBEN teljesítette ugyan az ABH Indokolás IV. rész 2/a-‐b-‐c pontjaiban megkövetelt SZÜKSÉGES feltételeket (bővebben erről lásd az 1. számú mellékletet), nem teljesítette azonban az ABH Indokolás II. és III. részek által megköveteltekkel együtt (lásd az idézeteket a II. És III. részekből) az MTV és VHR alkotmányossá tételének ELÉGSÉGES feltételeit.
Az ABH 3. pontja szerint a “súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazásánál “alkotmányos követelmény, hogy annak során … a törvényalkotó által e határozatnak megfelelően megállapított feltételek jussanak érvényre”. Az ABH alapján tehát a “súlyos válsághelyzet” indikáció alkalmazási feltételeinek megállapítása 2000. július 1-‐ei hatállyal változatlanul alkotmányellenesen történt.
Megalapozottan gyanítható, hogy Magyarország Alaptörvényének 2012. január 1-‐ei hatályba lépését követően az ABH szerinti alkotmányellenes állapot változatlanul fennáll. Ennek eldöntése is az AB indítványozott utólagos normakontroll eljárásának feladata kell, hogy legyen.
6. Az MTV és VHR nemzetközi szerződésbe ütközéséről
A Magyarország által is 1979. december 18-‐án New Yorkban elfogadott nemzetközi egyezmény (a továbbiakban NE) a következőket mondja ki:
“A Részes Államok kötelesek minden megfelelő intézkedést megtenni, hogy: a) megváltozzanak a férfiak és a nők társadalmi és kulturális viselkedési formái, azzal a céllal, hogy megszüntessék mindazokat az előítéleteket, valamint szokásokra alapozott és egyéb gyakorlatokat, amelyek bármelyik nem alsóbbrendűségének vagy felsőbbrendűségének avagy a férfiak és a nők hagyományokhoz igazodóan megmerevített szerepkörének elképzelésén nyugszanak; b) gondoskodjanak arról, hogy a családi nevelés felölelje … annak felismerését, hogy a férfiakat és a nőket közös felelősség terheli gyermekeik felnevelésében és fejlődésük biztosításában, értve ezalatt azt, hogy a gyermekek érdeke minden esetben elsődleges fontosságú szempont.” (NE, I. rész, 5. Cikk)
“1. A Részes Államok … különösen kötelesek a férfiak és a nők egyenlőségének alapján biztosítani: … d) azonos szülői jogokat és kötelezettségeket gyermekeikkel kapcsolatos ügyekben függetlenül családi állapotuktól. Minden esetben a gyermekek érdekeinek kell feltétlenül irányadónak lenniük;
e) azonos jogokat arra, hogy szabadon és felelősen dönthessenek gyermekeik számáról és a gyermekszülések közé eső időközről, valamint hogy hozzájussanak mindahhoz a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és eszközökhöz, amelyek lehetővé teszik számukra az említett jogok gyakorlását;”
(NE, IV. rész, 16. Cikk)
Álláspontunk szerint az MTV és a VHR az NE nemzetközi szerződésbe ütközően jár el, amikor a terhességmegszakítások szabályozásában kizárólag az állapotos nő és a megfogant gyermek jogainak mérlegelését végzi, teljesen figyelmen kívül hagyja azonban a terhességmegszakításban érintett apák gyermekükhöz fűződő (döntési és tájékozódási) jogait -‐ olyan esetekben is, amikor az apa kilétét az terhességmegszakításban érintett felek nem vitatják. A terhességmegszakítások gyakorlatában a gyermekek egyértelmű érdeke akár a magzati élet védelmének (objektív életvédelem), akár az élethez való joguk (szubjektív életvédelem) érvényesülése. Ezek érvényesítésében vagy korlátozásában az NE alapján is szempont kell, hogy legyen -‐ az állapotos nő önrendelkezési joga mellett -‐ az apa gyermekéhez fűződő döntési joga, különösen, ha az apa kilétét az érintett felek nem vitatják. Ugyanígy, ha az apa kiléte nem vitatott, az MTV-‐nek és a VHR-‐nek az NE alapján biztosítaniuk kell az apa számára a gyermeke állapotáról és sorsáról való teljeskörű tájékozódás lehetőségét.
Álláspontunk szerint tehát a terhességmegszakítások az MTV-‐be és a VHR-‐be foglalt szabályozása az apákra nézve részben nem teljesíti, részben súlyosan sérti az NE által támasztott követelményeket. Tisztelettel kérjük tehát az AB-‐t az MTV és a VHR által a terhességmegszakításokban (különösen a “súlyos válsághelyzet” és a “súlyosan fogyatékos vagy károsodott magzat” indikációjú terhességmegszakításokban) érintett apák jogsérelmének, valamint a potenciálisan apává váló férfiak joghátrányának mérlegelését, és ezen keresztül az MTV és a VHR az NE-‐be való ütközésének vizsgálatát.
7. Az abortuszszabályozás alkotányosságának vizsgálatairól
Az AB a 64/1991. (XII. 17.) valamint a 48/1998. (XI. 23.) számú AB határozatokban döntött a magyarországi abortuszszabályozás alkotmányosságáról. Mindkét AB határozat az abortuszszabályozás alkotmányellenességét állapította meg. Az abortuszszabályozást a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat nyomán az 1992. évi LXXIX. törvény (MTV) és 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet (VHR) módosította. Az MTV-‐t és VHR-‐t a 48/1998. (XI. 23.) számú AB határozat (ABH) következtében rendre a 2000. évi LXXXVII. törvény és a 18/2000. (VI. 29.) EüM rendelet módosította.
Az ABH szerint a az MTV és VHR rendelkezéseit több indítvány is kifogásolta. Ezeket az AB több ügycsoportra választotta szét azzal a szándékkal, hogy róluk ügycsoportonként külön határozatban ítél:
“Az Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett a Magzatvédelmi törvény több rendelkezésével, illetve a törvény egészével, valamint az annak végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet … egyes rendelkezéseivel
1. számú melléklet
Az ABH Indokolás IV. rész 2/a-‐b-‐c pontjaiban előírt szükséges intézkedések az MTV és VHR alkotmányossá tételére
Az ABH Indokolás IV. rész 2/a-‐b-‐c pontjaiban “Az Alkotmánybíróság … néhány alkotmányos kérdésre hívja fel a figyelmet, amelyek a szabályozás kialakítása során felmerülhetnek.” Ezekben az AB olyan feltételeket fogalmaz meg, amelyek teljesítése szükséges (de az ABH Indokolás II. és III. rész alapján nem elégséges) az MTV és a VHR alkotmányossá tételéhez abban az esetben, ha a törvényhozó erre az ABH-‐ban vázolt második lehetőséggel él.
Az alábbiakban azon feltételekkel és teljesítésükkel foglalkozunk, amelyek az ABH alapján jogszabálymódosítást tettek (vagy tettek volna) szükségessé.
a) Többszöri kötelező tanácsadás
“Az államnak alkotmányos kötelessége, hogy az anya előtt a gyermek megtartásának és felnevelésének perspektíváit megnyissa. Az erre a célra irányuló, kötelező tanácsadás alkalmas arra, hogy annak révén az állam az ellenőrizetlen indikáció elismerése mellett is eleget tegyen életvédelmi kötelességének.”
(ABH Indokolás IV. rész 2/a pont)
“A tanácsadás nem korlátozódhat egyszeri alkalomra, készen kell állnia arra, hogy a válsághelyzetben hozzá forduló anyát a terhesség egész tartama alatt támogassa, s a szülést követően is segítse. A tanácsadó szolgálatnak ugyancsak fel kell kínálnia segítségét az abortuszon átesett nő számára is.”
(ABH Indokolás IV. rész 2/a pont)
“A tanácsadással kapcsolatos további alkotmányos követelmény, hogy meg kell világítania a magzat és a nő alkotmányos helyzetét és jogait, mindenekelőtt azt, hogy a magzati élet alkotmányos védelemben részesül, amellyel szemben a nő önrendelkezési joga a terhesség megszakítására csak akkor érvényesülhet, ha a gyermek kihordása az anya számára a terhesség kihordásával együttjáró terheket meghaladó, olyan rendkívüli nehézségekkel jár, amelyek az elvárható áldozat határát meghaladják.”
(ABH Indokolás IV. rész 2/a pont)
A terhességmegszakítást megelőzően egyszeri alkalommal tartandó kötelező tanácsadást az MTV 9. § a 2000. évi törvénymódosítás előtt is előírta. A tanácsadáson a terhességmegszakítást kérelmező nőt egyszerre kellett tájékoztatni a terhességmegszakítás módjáról és a gyermek megtartásának lehetőségeiről. Az MTV 10. § (2) bekezdés a tanácsadás és a terhességmegszakítás között három nap kötelező várakozási időt írt elő.
Az MTV 9. §-‐t a 2000. évi LXXXVII. törvény 4. § módosította. A módosított MTV 9. § a terhességmegszakítást megelőző kötelező tanácsadások számát KETTŐRE emelte: az első tanácsadás a gyermek megtartásának lehetőségeiről, a második a terhességmegszakítás módjáról tájékoztatja a terhességmegszakítást kérelmező nőt. Az tanácsadásokra vonatkozó tartalmi előírások változatlanok maradtak, azzal a kiegészítéssel, hogy az első tanácsadáson a tájékoztatás „a magzat megtartása érdekében” történik. Az MTV 9. § (1) bekezdés f) pontja szerint a második tanácsadásra leghamarabb az elsőt követő 3. napon kerülhet sor. A 2000. évi LXXXVII. törvény 8. § (1) bekezdése ugyanakkor az MTV 10. § (2) bekezdést hatályon kívül helyezte, amivel megszűnt a (második) tanácsadás és a terhességmegszakítás között előírt kötelező három nap várakozási idő.
Az MTV és a VHR nem ad felvilágosítást arra vonatkozóan, hogy a tanácsadó szolgálat [1] készen áll-‐e arra, hogy „a válsághelyzetben hozzá forduló anyát a terhesség egész tartama alatt” támogatja, “s a szülést követően is” segíti; [2] felkínálja-‐e “segítségét az abortuszon átesett nő számára is”; [3] megvilágítja-‐e „a magzat és a nő alkotmányos helyzetét és jogait, mindenekelőtt azt, hogy a magzati élet alkotmányos védelemben részesül, …” Ezek az alkotmányos követelmények a 2000. évi módosítások után is egyértelmű törvényi szabályozás nélkül maradtak.
b) A gyermeknevelés támogatása más jogszabályokban foglalt intézkedésekkel
az ABH az alkotmányból levezethető állami kötelességként emelte ki a gyermekvállalás és -‐nevelés elősegítését más (az MTV-‐től és a VHR-‐től különböző) jogszabályokkal és intézkedésekkel. Ezek megléte vagy hiánya az ABH szerint azonban független az MTV és a VHR alkotmányosságának kérdésétől.
“Része továbbá az állam kötelességének az is, hogy a gyermeknevelést más jogszabályokban foglalt intézkedésekkel is támogassa. Ez azonban már más alkotmányi rendelkezésekkel és államcélokkal áll közvetlen összefüggésben, s az abortusztörvény alkotmányossági vizsgálatának nem tárgya.”
(ABH Indokolás IV. rész 2/a pont)
Az állam ilyen intézkedések megvalósítására az MTV 2. § (3) bekezdését módosító 2000. évi LXXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésével általános kötelezettséget vállalt. A módosítás nyomán az MTV 2. § (3) bekezdés a)-‐e) pontjai absztrakt irányelveket adnak meg, konkrét intézkedéseket nem írnak elő, és nem is hivatkoznak ilyenekre. Az irányelvek egyike sem irányul (közvetlenül) a magzati élet védelmére, helyette mindegyik az állapotos nő és önrendelkezési jogának védelmére tesz állami kötelezettségvállalást.
A 2000. évi LXXXVII. törvényt előkészítő T/2293 előterjesztést az Országgyűlés 2000. március 21-‐én bocsátotta általános vitára. Az előterjesztés előadója, Dr. Pusztai Erzsébet egészségügyi államtitkár, a 127. ülésnap 24. felszólalásaként elhangzott vitaindító expozéjában a következő, „a családtámogatási rendszerben meghatározó és a (magzati élet védelme, valamint az állapotos nő önrendelkezése közötti) egyensúly irányába ható” változásokat nevezte meg: [1] a családi pótlék ismét alanyi jogúvá tétele; [2] a gyermeknevelési támogatás, [3] a gyermekek után járó adókedvezmény, [4] a gyed bevezetése; [5] a gyermekvállalásban érintett korosztály lakáshoz jutása szempontjából előnyös lakástámogatási rendszer hatályba léptetése. Az intézkedések közül az [1]-‐[3], valamint az [5] számúak a 2002. évi kormányváltást követően megszűntek vagy átalakultak.
A törvénymódosító javaslat országgyűlési vitájában, az MTV 2. § (3) bekezdésének a) pontjában, az MTV 9. § (2) bekezdésének e) pontjában, valamint a 2000. évi LXXXVII. törvény 8. § (4) bekezdésében a kormány vállalta, hogy rendelettel segíti elő a fogamzásgátló eszközök és készítmények rászorultságtól függő kedvezményes igénybevételét. A kormány a rendelet kidolgozásának határidejét, valamint az MTV 9. § (2) bekezdésének e) pontja hatályba lépésének idejét 2001. január 1-‐ben állapította meg. A vállalt rendelet sem 2001. január 1-‐éig, sem azóta nem készült el.
c) Tanácsadó szervek felállítása
„… a rendszer alkotmányosságához alapvető követelmény a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező, a válságmegoldásra alkalmassá tett, szélsőséges irányultságoktól mentes tanácsadó szervek felállítása és azok állami engedélyezése, valamint folyamatos ellenőrzése.”
(ABH Indokolás IV. rész 2/a pont)
A módosított MTV 2. § (2) bekezdés kizárólag a Családvédelmi Szolgálatot jelöli meg az állapotos nők számára biztosított tanácsadó és válságmegoldó szervnek. Tekintve, hogy ez érdemben megegyezik az MTV módosítás előtti szabályozásával, megalapozottan gyanítható, hogy az ABH a fentiekben ennél többet jelöl meg a rendszer alkotmányosságához szükséges alapvető követelményként.
A módosított MTV 2. § (3) bekezdés b) pontjában az állam csak a „megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező válságkezelő tanácsadás” rendszere fejlesztésének elősegítésére, és nem tanácsadó szervek felállítására tett kötelezettségvállalást.
