A tinire is oda kell figyelni, csak már nem úgy!

Ha egy szülőt megkérdezünk, rendben van-e a tizenéves gyereke, általában olyasmihez méri a választ, hogy rendesen tanul-e az iskolában, időre hazaér-e, nem túlzottan szemtelen-e. Talán még hozzáteszi, hogy vannak-e barátai, párkapcsolata. Esetleg szóba kerülnek iskolán kívüli sikerek, amik büszkeséggel töltik el a szülőt: jól szerepelt a kosárcsapata. De vajon tényleg úgy van, hogy az iskolai és egyéb teljesítményből, a barátok számából és a szabályok betartásából lemérhető, hogy jól van-e a gyerek?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. július 24. Vajda Boglárka

Ha egy szülőt megkérdezünk, rendben van-e a tizenéves gyereke, általában olyasmihez méri a választ, hogy rendesen tanul-e az iskolában, időre hazaér-e, nem túlzottan szemtelen-e. Talán még hozzáteszi, hogy vannak-e barátai, párkapcsolata. Esetleg szóba kerülnek iskolán kívüli sikerek, amik büszkeséggel töltik el a szülőt: jól szerepelt a kosárcsapata. De vajon tényleg úgy van, hogy az iskolai és egyéb teljesítményből, a barátok számából és a szabályok betartásából lemérhető, hogy jól van-e a gyerek?


A fenti tényezők fontosak. Ha hirtelen romlik a teljesítmény, ha magányos a gyerek, vagy ha nagyon nem tartja be az alapvető normákat, azok figyelmeztető jelek, amik segítség, beavatkozás után kiáltanak. Csakhogy léteznek még egyéb árnyalatok, rétegek is, mondjuk úgy, a finomhangolás. A szülők egy része a tizenéves korra belefárad, hogy ezekre is figyeljen, vagy egyszerűen azt hiszi, ez már nem az ő dolga.

Némi igazság van ebben: természetes folyamat, hogy míg a babánál mérjük még azt is, dekára hogyan alakul a súlya, az óvodásnál már kicsit nagyvonalúbban nézzük, jó-e a kedélye, eleget alszik, eszik-e, az iskolást már egyre ritkábban emlékeztetjük a napi rutin elemeire, tudja ő saját magától is, és mire elérkezik a kamaszkor, ha addig minden rendben volt, már sokkal távolabbról követjük a gyereket. Baj is lenne, ha a tizenöt évest kérdezgetnénk este, megmosta-e a fogát, és jó, ha el tudjuk engedni a témát, vesz-e sapkát, mikor szerintünk hideg van. Kell neki egy kis szabad tér, különben kézzel-lábbal tiltakozik a túlóvás ellen. Csakhogy, még ha más is a módja a figyelemnek, jól esik a tininek is, ha tudja, a szülő nem feledkezett el róla teljesen.
 
Ivett nagyjából rendben volt a gimnazista évei alatt, legalábbis, ha a fenti mutatókat vesszük. Csakhogy, mivel gyenge lábakon állt az önbizalma, ugyanakkor érzékeny gyerek volt, szorongása, hogy képes-e jól teljesíteni az iskolában, egyre fokozódó halogatásban jelent meg. Ugyanakkor fáradt is volt délutánra, kevés olyan élmény érte, ami igazán megérintette volna, így nehéz volt rávennie magát bármire is. Este halogatta a tanulást, házi feladat készítését, csak lézengett a szobában, néha tankönyvvel a kezében, amibe nem nézett bele. Éjfélre beesett az ágyba, de beállította az órát hajnali háromra, hiszen még semmire sem készült. Akkor felkelt, de tovább halogatott, közben itta a kávékat, teákat, és amikor már nagyon muszáj volt, összecsapta a leckét. Ivett fő problémája az volt, nem bízott benne, hogyha összeszedné magát, tényleg jól mehetne a tanulás, illetve egysíkú volt számára az elitgimnázium bemagolom-visszamondom mechanizmusa, valamilyen szabadabb, a fantáziára, érzelmekre alapozó tevékenységben jobban ki tudott volna bontakozni. Értelmes volt, egy elfogadható bizonyítványt így is összehozott, de ennek ára a szürke-szorongós néhány év volt, amit boldogabban is megélhetett volna, és ami az egészségének sem használt.
 
 
Hogy lehet, hogy senkinek sem tűnt fel, és ez mehetett így az egész gimnázium alatt? A szülők belefáradtak a négy gyerek nevelésébe, örültek, hogy már nem kell velük annyit foglalkozni. Talán láttak valamit, de maguk is inkább beletörődő típusok voltak, akik nem hisznek benne, hogy az ember változtathat a sorsán, ha nem érzi magát jól a bőrében. Néha összefutottak hajnalban Ivettel, de nem firtatták, miért is kel ilyen korán. Úgy gondolták, ebből a jó iskolából majd bekerülhet az egyetemre, arra már nem volt erejük, hogy gondolkodjanak, tényleg ez kell-e neki, megtalálta-e a hozzá passzoló közeget.