Van, amikor a partnerünk egyszerűen irritál. Van, amikor a legkisebb hülyeségén, hibáján, tévedésén vagy elszólásán felhúzzuk magunkat, amikor a kedvességére csak kaffogás a válasz, amikor egy apró nézeteltérésből is olyan vita kerekedik, amiben minden sérelmünket a fejéhez vágjuk. Ugyanazt, újra és újra.
Van, amikor szomorúnak, dühösnek, magányosnak vagy reményvesztettnek érezzük magunkat a kapcsolatban, de fogalmunk sincs miért. Van, amikor rájövünk távol vagyunk egymástól, kikoptak az intim pillanatok, a szex döcög, ha van egyáltalán, és valahová eltűnt belőlünk a másik iránti lelkesedés. És van, amikor ezt az egészet nem értjük, nem találjuk rá a magyarázatot. A neheztelés és sértődöttség pszichológiája következik.
A neheztelés lassan megöli a párkapcsolatot
John Gottman pszichológus a kapcsolati kommunikációban rendszeresen felbukkanó kritikát, megvetést, védekezést és időhúzást a párkapcsolati apokalipszis négy lovasának nevezi, olyan egyértelmű jeleknek, melyekből tudni lehet: a viszonynak gyakorlatilag vége. A pszichológus ezek közül is az időhúzást, vagyis a konfliktusok elkerülését, a megoldási kísérletek halogatását tartja a legnagyobb hibának. A konfliktuskerülés azonban nem teljesen passzív folyamat, nem arról van szó, hogy a konfliktus alapját adó negatív érzéseinket felrakjuk a polcra. Az érzelmek ugyanis mindenképpen utat törnek maguknak, ha nem is tisztán, nem is érthetően és egyértelműen, de hatással lesznek az életünkre, befolyásolják gondolatainkat, viselkedésünket, testi és lelki közérzetünket, és lesz belőlük például háttérben meghúzódó, mindenbe belekúszó neheztelés és sértődöttség.
“A nehezteléssel az a valódi probléma, hogy lassan, de folyamatosan terjed, mint a rozsda, és csendesen felzabálja a párkapcsolatot.” – állítja Gary Brown, Los Angeles-i pár- és családterapeuta. Brown szerint ráadásul minél inkább felgyülemlik bennünk a neheztelés, minél mélyebb a sértődöttség, annál könnyebben alakul át ez az érzés keserűséggé. Ezen a szinten pedig már erősen sérült a kapcsolat is.
Nemcsak a másik okozza, de mindenki szenved tőle
A neheztelés tehát csendesen kúszik be a kapcsolatba, gyakran tudatában sem vagyunk, mi történik pontosan, és ebben az sem segít, hogy más érzések, így az unalom, a közöny vagy a harag gyakran maszkolja fájdalmunkat. Ez állhat a megmagyarázhatatlannak tűnő indulatok, a csalódottság érzés hátterében, ahogy a mögött is, ha egy normális, hétköznapinak tűnő, semleges beszélgetés csap át könnyen indulatos vitába. Ilyen esetekben soha nem az adott helyzetre, nem a jelenre, nem az itt és mostra reagálunk, hanem mindig a múltbéli sérelmeinkre: a régóta halmozódó, de ki nem fejezett, néha tudatosan meg sem élt sérelmeinkre.
A neheztelés és a sértődöttség ugyanis a ki nem fejezett érzelmek hátán képes növekedni, akkor, ha a konfliktusaink kezelésében az elkerülést részesítjük előnyben. Persze konfliktusokat nem azért kerülünk, mert nem vagyunk elég tökösek beleállni egy-egy helyzetbe. Gyakran a konfliktusokat felvállalni igyekvő emberek is szembesülnek azzal, hogy nem lehet megtalálni a mindenkinek ideális megoldást, hogy mindenképpen szembe kell néznünk veszteségekkel. Tipikusan ilyen például egy munka- vagy egy lakhelyváltás, vagy a vágyak és lehetőségek összehangolása egy távkapcsolatban.
