Nemrég Sue Hertz író abortuszklinikákon dolgozókat kérdezett munkájukról. A beszámolókból könyv született.

Azáltal, hogy Doris kizárólag a nőkre fókuszál a babák helyett, képessé teszi arra, hogy nap mint nap abortuszoknál asszisztáljon. Ám ezt nem mindenki tudja megtenni és komoly kétségeik vannak saját munkájukkal kapcsolatban.

Hertz jónéhány abortuszt végignézett, és eközben figyelte, hogyan reagálnak a klinika dolgozói az abortált babák testének láttán. Egy Doris nevű dolgozó nem tudott ránézni a daraboként előkerülő holttestre, viszont odament a nőhöz, akin az abortuszt végezték és megfogta a kezét, illetve bátorította, amikor fájdalmat érzett. Ám a babára egyszer sem bírt ránézni.

A pro-life pártiak mind a nőkre, mind a meg nem született gyermekre figyelnek. A krízisterhességi központok (pl. a Birthright vagy a CareNet) olyan nőknek segítenek, akik fontolgatják az abortuszt, mert nem látnak más kiutat helyzetükből.  Az olyan csoportok mint a Silent No More vagy a Project Rachel segítenek az abortuszon átesett nőknek gyógyulni. És persze ott vannak azok a pro-life szervezetek, amelyek azon dongoznak, hogy az abortusz, mint opció eltűnjön a világból.

Mindezekkel szemben az abortuszpártiak kizárólag a nőkre figyelnek és gyakorlatilag igyekeznek tökéletesen elfeledkezni a magzatról. Úgy tesznek, mintha az abortusz csupán egyszereplős történet lenne, amelyben egy nő nem akar megszülni egy gyereket, és nincs más lehetősége, mint a terhességmegszakítás. Ha egyszer egy klinika megszerezte az abortuszért fizetett díjat és elvégezte a beavatkozást, többé nem foglalkozik a nővel és azzal, hogyan dolgozza fel döntését.

Egy magzat testrészenként való eltávolítása túl van azon a ponton, amit még ép elmével és lélekkel el lehet viselni. Ám a pro-life pártiak nem nézhetnek félre: látniuk kell mind a babát, mind az anyát, a klinikai dolgozókat és mindenkit, aki az abortusz körüli vitában érintett.

Forrás: Life Site News