„Aki ver egy nőt, az meg is alázza”

Budapest, átmeneti családotthon. A lakók egy része a mindennapos brutalitás és terror elől menekül, érthető, ha óvják e házak inkognitóját. Sokan még hónapokkal az érkezésük után is attól rettegnek, kiderül az agresszor előtt hollétük. Pedig új életet szeretnének kezdeni.

Az utcáról a kerítés mögé pillantva talán meg sem fordul a járókelők fejében, milyen különlegesen védett hely mellett halad útjuk. Az Ökumenikus Segélyszervezet egyik átmeneti családotthonába tartunk, amelyben – több más intézményhez hasonlóan – kialakítottak olyan részleget is, ahová krízishelyzetbe került nőket, ritkábban férfiakat várnak. Krízis alatt a családon belüli lelki és fizikai erőszakot kell érteni.

– Az egyik alkalommal amikor felpofozott, és elestem, a hajamnál fogva kezdett húzni a betonon – mondja Mária (a középkorú nőt nem saját nevén említjük), akivel egy csöndes szobában ülünk le. Halkan beszél, nem bizalmaskodó. Amikor fiatalon megismerte volt élettársát, imponált neki, „milyen jól bánik a szavakkal, és az emberekkel”, ahogy fogalmaz, „az ilyen férfiak a szép beszédből építkeznek, tudják, mikor mit kell mondani”. Ám nem sokkal később megváltozott minden. Megromlott a kapcsolatuk, a férfi kezéből kicsúszott minden fillér, nem volt rendes állása. Majd verni kezdte.

– Lakva ismeri meg az ember a társát, korábban ugyanis teljesen az ellentettje volt, nem is feltételeztem róla, hogy ilyen is tud lenni – mondja keserűen. Az első pofon elcsattanása után egyre sűrűbben kapott verést. Hetente több alkalommal ütlegelte a párja, csak akkor szűnt agresszivitása, amikor más nők felé kacsintgatott, ilyenkor ugyanis energiáit is náluk vezette le. Ám mint később kiderült, a többi barátnőjét szintén verte.

Ha akart, talált okot a verésre. A metódus mindig ugyanaz volt: a nő kapott egy hatalmas pofont, s ha elesett, ami általában megtörtént, a férfi rugdosni kezdte. Sokszor próbált ellenállni, de párja bivalyerős volt. Mária volt élettársa soha, semmilyen megbánást nem tanúsított, teljesen eltorzult arccal ütötte-verte a nőt, csak egyre igyekezett vigyázni, külsérelmi nyom látható helyen ne maradjon a brutalitása után. Az asszony szerint úgy tűnt, mintha még élvezte is volna az erőszakot.

Sokáig senkinek nem mert szólni, védve ezzel családját is. Pedig első alkalommal már akkor különköltöztek, mikor várandós volt. Mária talán megérzi értetlenségem, már kérdezném, miért ment vissza a férfihoz, amikor meg is indokolja. – A nők félnek lépni a lelki terror és a testi fenyítés miatt – állapítja meg csöndesen. Élettársa később azzal zsarolta, hogy a közös gyámság alá tartozó gyermeküket elveszi tőle, idő kellett, míg lépni mert, noha eközben a férfinak több kapcsolata is volt, egy másik nőtől még gyermeke is született.