Állami kézbe kerül a tankönyvellátás

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vasárnap benyújtott törvényjavaslatát kivételes sürgős tárgyalás után fogadták el 236 igen szavazattal, 73 nem ellenében és két tartózkodás mellett. Az előterjesztésre az összes ellenzéki frakció mellett két fideszes politikus, az oktatási bizottságot vezető Pokorni Zoltán, valamint Bencsik János is nemet mondott. A döntéssel 2014. január 1-jén megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
állam
2013. december 17. bencze.aron

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vasárnap benyújtott törvényjavaslatát kivételes sürgős tárgyalás után fogadták el 236 igen szavazattal, 73 nem ellenében és két tartózkodás mellett. Az előterjesztésre az összes ellenzéki frakció mellett két fideszes politikus, az oktatási bizottságot vezető Pokorni Zoltán, valamint Bencsik János is nemet mondott. A döntéssel 2014. január 1-jén megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás.


A jogszabály értelmében az állam 2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben biztosítja az ingyenes tankönyvellátást az elsőtől a nyolcadik évfolyamig. Fő szabály szerint az iskolák évfolyamonként és tantárgyanként a tankönyvjegyzéken szereplő két tankönyvből választhatnak, a tankönyvválasztás a fenntartó egyetértéséhez kötött. A Ház leszavazta az oktatási bizottság azon módosító javaslatát, amely lehetővé tette volna, hogy a tankönyvjegyzékben kettő helyett három tankönyv szerepeljen.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy csökken a tankönyvkínálat, a jelenlegi 5000-ről nagyjából 500-ra. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető tegnap egy sajtótájékoztatón azt mondta, a választások miatt van szükség a törvény mielőbbi elfogadására. A Magyar Nemzet Szarvas-Ballér Juditra, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének elnökére hivatkozva azt írta, amennyiben a törvényjavaslatot elfogadja a parlament, akkor várhatóan több kiadó kártérítési pert indít. Az érdekvédő azt mondta: alapvető kérdéseket hagy homályban a törvényjavaslat, nem derül ki, hogy mi a kiadók dolga ezentúl, hogyan alkalmazkodjanak a változásokhoz.

Hozzátette: nem tudni például mi lesz azokkal a készülő és elkészült könyvekkel, amelyeket a következő tanévre szántak. A Nyomda- és Papíripari Szövetség a központosítás kapcsán jelezte, meglátásuk szerint ellehetetlenítik annak a 20-25 nyomdának a működését, amelyek meghatározó tevékenysége a tankönyvgyártás. A Világgazdaság Galló Istvánnét, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökét idézi, aki szerint sérül a pedagógusok módszertani szabadsága, nem lesz az iskoláknak tényleges autonómiája. Pokorni Zoltán a parlament oktatási bizottságának Fideszes elnöke az Indexnek nyilatkozva rossznak nevezte a tervezetet.

A Magyar Nemzet információi szerint a teljes közoktatási tankönyvgyártás és – ellátás rendszerének állami kézbe vételére 53 milliárd forintot fordít a kormány, amely több mint a tankönyvkiadás elmúlt hatvanéves támogatása összesen.