Állítsuk meg a családok szétszakítását!

Tiltakozó demonstráció kerül megrendezésre szombaton a norvég Barnevernet (gyermekvédelmi hatóság) családromboló tevékenysége ellen, akik a legkülönfélébb okok miatt szakítanak szét családokat. Egy édesanyától azért vették el gyermekét, mert másféléves korában még szoptatta a kicsit. A nő azóta sem láthatta kisfiát…

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Barnevernet
2016. március 11. Csontos Dóra

Tiltakozó demonstráció kerül megrendezésre szombaton a norvég Barnevernet (gyermekvédelmi hatóság) családromboló tevékenysége ellen, akik a legkülönfélébb okok miatt szakítanak szét családokat. Egy édesanyától azért vették el gyermekét, mert másféléves korában még szoptatta a kicsit. A nő azóta sem láthatta kisfiát…


Ez a történet csak egy a sok közül, amit a szétszakított családok megosztottak a nyilvánossággal. A norvég gyermekvédelmi rendszer eddig több mint hatvenezer gyermeket szakított el a családjától. Jelenleg több országban tüntetnek azért, hogy ezt a gyermekvédelmi hatóságot betiltsák és  a családokat újraegyesítsék.

A demonstráció március 12-én, szombaton lesz 14 órakor a Norvég Nagykövetség épülete (1015 Budapest Ostrom u. 13.) előtt. Bővebben itt vagy itt tájákozódhat az eseményről.

A legutolsó nagy port kavart ügy miatt a norvég-román Bodnariu család szétszakítása kapcsán csatlakozik hazánk is a nemzetközi tiltakozási hullámhoz a norvég Barnevernet gyermekvédelmi hatóság ellen. Az ötgyermekes családot azért szakítottak szét, mert a tanárnők túl szigorúnak találták a család keresztény nevelését. Az igazgatónő szerint felháborító volt, hogy a gyermekek keresztény dalt énekeltek az iskolában, a nagymamájuk pedig túlzottan rájuk erőlteti a vallást. Az iskolában a nagylányok (a 7 éves Naomi és a 9 éves Eliana) azt mondták az őket kihallgató rendőrségnek (akik egyébként a szülők tudta nélkül hallgatotta ki az iskolában a lányokat), hogy néha fülhúzás jár a rosszalkodásért. A norvég „gyermekvédelmi” hatóság a két lányt azonnal elvette, akiket a szüleik csak háromhavonta egy órára láthatnak, a két kisebb fiút, az 5 éves Matthew-t, a 2 éves Johnt csak kéthetente egyszer találkozhatnak a szülők. A Barnevernet még arra is képes volt, hogy az ötödik gyermeket, a négyhónapos még szoptatott babát is elvegyék. Ezékielt a szülők kétszer láthatják csak egy héten.

 

Magyar felszólalók Erdélyben a Barnevernet családellenes gyakorlata elleni demonstrációkon

„A gyermekvédelmi hatóság”

A Barnevernet minden alkalommal a családok végleges szétszakítását, a gyermekek végleges elvételét tartja szem előtt, holott ez ellentmond az emberi jogoknak, amelyek a gyermekek ideiglenes elvételét írják elő, s azt is csak tényleges igazolt esetekben. Norvégia aláírta azokat a nemzetközi normákat, amik azt tartják követendő példának, hogy a gyermeket a családi gondok helyreállítása után azonnal újraegyesítésíteni kell(ene).

A gyermekeket olyan mondvacsinált indokokkal veszik el, hogy az egyszerűen már elképesztő. Íme néhány példa, amit a téma szakértője, Marianne Skånland professzor gyűjtött össze. A felsorolt hatvankilenc példából, csak néhány mögött áll komoly gond, ami miatt célszerű egy gyermeket kiemelni a családjából. Most az elképesztően ostoba indokokból szemezgettünk, amit a Krónika online gyűjtött össze:

  • az anya alacsony növésű, és amikor a lánya felnő, nem lesz képes vigyázni rá
  • a gyermek túl gyorsan/lassan eszik
  • az anya nem tudott olyan rántottát sütni, amellyel kielégítette volna gyermeke szükségletét, ráadásul a kenyeret is túl vékony szeletekre vágta
  • a gyermek érdeklődve tekint az idegenekre, néha mosolyog rájuk – ez azt jelenti, hogy eltávolodott az szüleitől
  • az apa túl aktív, az anya pedig passzív
  • a baba elfordítja arcát, mikor az apja elkezdi mosni
  • az anya a nagymamára bízza, hogy gyermekét vigye orvosi kezelésre – ez azt jelenti, hogy érdekeit a gyermeke elé helyezi
  • a nagymama meg akarta ölelni az unokáit – az ilyen cselekedet rossz mellékhatásokat eredményez

Nem a Bodnariu család az egyetlen

A Barnevernet több mint hatvanezer családot szakított szét az elmúlt években. Korábban a Bezzeganya is beszámolt olyan értelmetlen esetekről, amitől minden jóérzésű ember zsebében kinyílik a bicska.

Ez a „gyermekvédelmi” hatóság szó nélkül, az életkörülmények megvizsgálása nélkül veszi el a gyermekeket a családoktól, a korábban említett mondvacsinált indokokkal. Egy szlovák férfitől és hallássérült feleségétől azért vették el a 2 és fél hónapos babájukat, mert a hatóságok nem találták kielégítőnek a szemkontaktust a szülők és a baba között. De olyan is akadt, akitől a kórházban, szülés után vették el az újszülött babáját, mert túl fáradtnak találták a gyermekneveléshez. A nő azóta is küzd a gyermekéért, akit a kórház óta nem látott.

Hogy lehet egy ilyen esetet feldolgozni ép ésszel? Hogy lehet egy pár éves gyermeknek egy ilyen traumát feldolgoznia? Az „elrabolt” gyermekeket titkos helyekre viszik, és soha többet nem láthatják a szüleiket, az otthonukat. A szerencsésebbek 15 percre találkozhatnak a szüleikkel, de még csak meg sem ölelhetik egymást. Ezt nevezik a norvégok gyermekvédelemnek? Hát gratulálunk! Aki csak teheti, menjen és tiltakozzon ez ellen az aberált társaság ellen.