Amikor tombol a dackorszak

Kedves Szülő! Nem vagy egyedül! Mások gyereke is átesik a dackorszakon! A legjobb, ha kicsit sem izgatod fel magad miatta, és legfőképpen: a gyerekedre különösen ne haragudj! Nem ő a hibás, nem azért teszi, hogy bosszantson, lejárasson!

A jelenet a legtöbb szülőnek ismerős: a másfél-két év körüli gyerkőc hirtelen éktelen ordításba, sőt, tombolásba fog, hisztérikusan sír, és ettől kezdve nem nagyon reagál, ha szólni próbálnak hozzá. Az esetnek sokszor nézőközönsége is akad, hiszen gyakori, hogy utcán, hipermarketben kerül rá sor. A szülő ilyenkor egyik lábáról a másikra áll zavarában, legszívesebben eltűnne a helyszínről, mert sokaknak akad ilyenkor egy-két jó tanácsa, kritikus észrevétele a nevelési módszerekkel vagy éppen “szegény gyerekkel” kapcsolatban, aki még egy kis csokit sem kaphat.

Mi okozza a dührohamokat?

A fejlődése során szinte minden gyermek eljut abba az állapotba, amikor akarata valamilyen bosszantó korlátba ütközik. Nincs is feltétlenül szükség ehhez boltra, utcára, játszótéri konfliktusra, mert a téma akár a szoba padlóján is heverhet:)

Sosem felejtem el azt az esetet, amikor majdnem kétéves kislányom az első ilyen dührohamát produkálta. Éppen a szoptatós baba-mama csoportomat tartottam, amikor játszadozni kezdett egy átlátszó kockával, amelynek belsejébe az ötletes alkotó aranyos kis pandamacit helyzett el. Persze szerette volna megkaparintani a macit, ezért rázta, ujjával piszkálta, próbálkozott derekasan, de sikertelenül, hiszen a kocka nem volt nyitható. Kislányom ekkor hozzám fordult, kérve, hogy vegyem ki neki a pandát, ami persze nekem sem sikerülhetett. Csak annyit kellett mondanom, hogy nem lehet kivenni, én sem tudom kivenni, és ő máris torka szakadtából elkezdett bömbölni. Ettől kezdve hiába volt minden csitítás, magyarázkodás, ki kellett vonulnunk egy kis egyeztetés, megnyugtatás céljából. Percekig tartott, mire megnyugodott.

Ez a példa is jól mutatja, hogy a dühroham oka nem feltétlenül a szülő nevelési elveiben, vagy túlzott szigorában, vagy túlzott engedékenységében keresendő, hanem számos esetben a gyerek tehetetlen elkeseredésével függ össze. Például dühroham okozója lehet az is, ha egyedül szeretné felvenni a cipőjét, és nem sikerül neki. Türelmesen próbálkozik egy darabig, aztán kitör belőle a feszültség. Súlyosbító tényező lehet az is, ha mindez éppen akkor történik, amikor valamiért sietni kellene, vagy a szülő maga is ideges, kapkodó, türelmetlen, és sürgetni kezdi a gyereket, esetleg ráförmed, kiveszi a kezéből a cipőt és ráadja a gyerekre. Ilyenkor aztán végképp elszabadul a pokol.

Zita kényszerűségből vitte magával vásárolni kétéves kisfiát. A hipermarketben meleg volt, tömeg, de még ez sem verte ki a biztostékot jó ideig, mert lekötötték a látnivalók. Amikor azonban anyukája beállt a hosszú, unalmasan kígyózó sorba, először csak segíteni próbált magán, és elkezdte rámolni azokat a polcokat, amik a közelében helyezkedtek el. Természetesen nem szívesen vált meg a zsákmányától, és amikor anyukája határozott mozdulattal megpróbálta visszaültetni a bevásárló kocsiba… Igen, mindenki őket nézte. Röpködtek a kommentek: minek kell gyerekkel menni vásárolni? Miért nem ad neki egy kis csokit, hogy ne sírjon? Milyen gyerek ez, hogy nem tud szót fogadni? Milyen anya ez, hogy nem képes megnevelni a gyerekét???