“Amilyen a nő, olyan a család, és amilyen a család, olyan a társadalom”

A május 15-i Nemzetközi Családnap alkalmából rendeztek konferenciát Civilekkel a társadalomért címmel a Magyar Tudományos Akadémián. A Népesedési Kerekasztal, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom és a Családháló közös programján a családbarát szemlélet erősítésének lehetőségeit taglalták politikusok, civil szervezetek képviselői és neves újságírók.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
civilek
2014. május 16. Paulik András

A május 15-i Nemzetközi Családnap alkalmából rendeztek konferenciát Civilekkel a társadalomért címmel a Magyar Tudományos Akadémián. A Népesedési Kerekasztal, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom és a Családháló közös programján a családbarát szemlélet erősítésének lehetőségeit taglalták politikusok, civil szervezetek képviselői és neves újságírók.


Soltész Miklós: Formálódott a közgondolkodás

Elsőként Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára méltatta a civil szervezetek elmúlt 3,5 évének munkáját.

Mint mondta, sokat köszönhettek a civil szervezeteknek, amelyek támogatásával az Európai Unióban kiálltak a családi értékek, a gyermekvállalás, valamint olyan témák mellett, amelyek Nyugat-Európa egyes országaiban nem biztos, hogy népszerűek. “Legyenek büszkék rá, hogy ennek részesei voltak” – tette hozzá.

Az államtitkár a most lezárult kormányzati ciklus családpolitikáját értékelve elmondta, azt a célt tűzték ki, hogy a gyerekvállalás ösztönzése és elismerése ne érjen véget a gyerek születésekor, hanem a család kapjon megfelelő támogatást a felneveléséhez is. Hozzátette: ezért vezették be egyebek mellett a családi adó-, majd később a járulékkedvezmény-rendszert, hogy az alacsonyabb jövedelmű családokhoz is több támogatás jusson el és így több gyereket merjenek vállalni.

Az intézkedéscsomag hatásait ismertetve kiemelte, hogy jelenleg  2200 édesanya vehet már fel gyermekei után két gyest, továbbá 7500-an kezdtek el újra dolgozni miközben továbbra is megkapják a korábbi ellátásukat. „Összességében 10-11 ezren részesülnek nagyobb támogatásban a GYED Extra bevezetéseképpen”.

Hangsúlyozta, hogy a gyermekvállalás nem lehet azonos a szegénység vállalásával, ezért próbálja a kormány a különböző támogatásokon keresztül anyagilag is megerősíteni a családokat.

Az örömteli változások között említette, hogy 1,26-ról 1,34-re nőtt a termékenységi arányszám 2010 és 2013 között, ugyanebben az időszakban 1380-nal nőtt a házasságkötések és közel 4 ezerrel csökkent a válások, valamint csaknem 5500-zal az abortuszok száma. A válásokra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalom egészsége és a gyerekek érdekében fontos hogy együtt maradjon a család.

„Amilyen a család, olyan a társadalom”

A család és a társadalom viszonyát hangsúlyozta előadásában Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője.

„Amilyen a család, olyan a társadalom” – mondta, hozzátéve, ha megerősítjük a családokat, akkor azzal a társadalom is erősödik, és ha a család sérül, akkor előbb-utóbb a társadalom is sérülni fog.

A család, ahogy a társadalom kölcsönös tiszteletre és szabadságra épül, de kötelezettségekkel is jár. Ezek az európai demokráciák alapjai is, amelyek a családban tanulhatók meg mintaként – hangsúlyozta.

A Fidesz női tagozatának elnöke arról is beszélt, voltak akik korábban nem tudták elképzelni, hogy a nők szeretik a bevásárlást és a konyhai munkát, pedig ez a számukra nem rabszolgaságot jelent, hanem örömet, mert a családjukért teszik. Azt mondta, szerinte “az a szégyen, ha egy anya úgy neveli a gyerekét, hogy nem tudja, hogy a konyha a család központi helye, az élettere”.

Az Európai Unió családpolitikája kapcsán elmondta, hogy ezen a területen nincs közös szabályozás, egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik. Hozzátette: jó, hogy nem Brüsszelből kényszerítenek ránk egy családpolitikát. Komoly problémának nevezte az európai társadalmak elöregedését, amelyeknek szerinte így közös érdeke a gyermekvállalási kedv növelése, a demográfiai fogyás megállítása, és a migráció okozta problémák orvoslása.

Szavai szerint a család fontos, közös európai érték mind a 28 tagállam számára. A család legfőbb feladatának a magatartási minták átadását nevezte. Mint mondta, „a munkához viszonyulást, az embertársainkhoz való viszonyulást, a nemzedékek közötti párbeszédet, a segítőkészséget, illetve a szolidaritást mind a családban tanuljuk meg”.
A kormány családpolitikáját eredményeit méltatva rámutatott, hogy mögöttük egy tudatos szemléletváltás húzódik meg. „Előtérbe kerültek a családi értékek” – mondta.

Ma a családot ünnepeljük

„Amilyen a nő, olyan a család, és amilyen a család, olyan a társadalom” – hangsúlyozta beszédében Gerberné Farkas Zsuzsanna, a Family Watch International képviselője. Mint mondta, a családok nemzetközi évének 20. évfordulóját ünnepeljük idén. Május 15-e pedig a családok nemzetközi napja.

Hozzátette, hogy ennek kapcsán számos esemény kerül megrendezésre ma és egészévben is, amelyekről a www.family2014.org honlapon lehet tájékozódni.

A Family Watch International munkáját méltatva elmondta, hogy a szervezet a kormányokkal együttműködve igyekszik biztosítani a családok védelmét az ENSZ-dokumentumokban.

Civilek a családokért

Mit tehetnek a civilek a családokért?  – erre a kérdésre keresték a választ kerekasztal-beszélgetés keretében civil szervezetek vezetői, munkatársai. Benkő Ágota, a Népesedési Kerekasztal koordinátora, Gesztes Olympia, a  Családháló országos koordinátora, Papp Miklós, a Sapientia Családteológiai Intézet vezetője, Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, Székely András, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, és Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.

Munkájukat ismertetve a támogató közösségek hiányát, és ennek pótlását szolgáló tevékenységüket emelték ki. Gesztes Olympia ezen belül is a Kárpátaljai Testvércsalád Mozgalmat emelte ki, Papp Miklós az általuk létrehozott felnőttképzési programok fontosságát hangsúlyozta, Benkő Ágota pedig a Népesedési Kerekasztal által készített, a kormányok számára is segítséget jelentő, szakmai anyagokat helyezte előtérbe.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a támogató közösségeken belül is a helyi szervezetek fontosságára hívta fel a figyelmet.
Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke a két éve alakult, csaknem 30 ezer kárpát-medencei magyar családot képviselő Családlánc-mozgalom, valamint a Kárpát-medencei nagycsaládos szövetség eredményeit méltatva kiemelte, „a határon túli családok erősítésével a nemzetet is erősítjük”.

„Célunk, hogy minden a tervezett gyermek megszülessen!” – mondta az 5 éve Kopp Mária által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkáját ismertetve Székely András elnök. Kiemelte a különféle mozgalmak összefogásának fontosságát. Ez a mai konferencia is ezt szolgálja – tette hozzá.

Az átalakuló családmodellek, a csonka- és patchwork családok egyre gyakoribbá válása kapcsán a pozitív példaállítás és a problémamegoldás területén határozták meg a résztvevő civil szervezetek a saját munkájuk fontosságát. Mint elhangzott, nem szabad „rózsaszín szirupként” ábrázolni a nagycsaládot, minden családfajtával foglalkozni kell. Az egyedülálló szülők esetében az anyagi támogatásra is nagy szükség van. „Elfogadni kell, nem ítélkezni” – mondta Székely András.

A válsághelyzet nemcsak magánügy – vélte a Sapientia Családteológiai Intézet vezetője
A családoknak egymáson is segíteni kell. Tudatosítani kell, hogy „ha törik az A-terv, akkor is van élet tovább”.

A civil szervezetek legnagyobb problémáiként a hivatalostól eltérő vélemény kimondásától való félelmet, illetve az anyagi támogatás hiányát nevezték meg. Ugyanakkor kiemelték az alulról szerveződő közösségek szerepének fontosságát. „A civil lét hatalmas szabadságban és összefogásban születik. Sok alázat, jóakarat és szeretet kell hozzá” – mondta Benkő Ágota.

Családbarát média

A konferencia zárásaként neves médiumok főszerkesztői boncolgatták a média és a család kapcsolatát, „Mit tehet a média a családokért, milyen a családbarát média?” címmel.

A beszélgetés résztvevői Borókai Gábor, a Heti Válasz, Szám Katalin, a Képmás, Akovács Éva, a Nők Lapja Psziché és Nők Lapja Évszakok, Herjeczki Kornél a Harmat kiadó és a Family  Magazin, valamint Balogh Ákos a Mandiner főszerkesztője voltak.

Moderátorként Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője arra volt kíváncsi, ki mit tart a legnagyobb problémának a családok életében?

A résztvevők a világ- és értékrend megváltozását, a családok szétesését, a csökkenő gyerekszámot, illetve a megfelelő minta hiányát emelték ki.

„A társas kapcsolatok válságban vannak” – hangsúlyozta Herjeczki Kornél, hozzátette, az emberek elvesztették az identitásukat, a  kapcsolatot társaikkal, és az Isten-ember közötti kapcsolat is megkérdőjeleződött.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy a média feladata, hogy konkrét élethelyzetekre adjon lehetséges válaszokat, egy másik szemszögből világítson rá a fontos problémákra segítséget, akár tanácsot adva.

Borókai Gábor rámutatott, nehéz a család témáját eljuttatni az olvasóhoz, aktuális kérdések kapcsán kell beszélni róla.

Szám Katalin kiemelte, a tabu témákhoz is hozzá kell nyúlni, mert ezzel segítenek feldolgozni a fájdalmakat, „ha ezt nem tesszük, további áldozatok lehetnek” – mondta. Mint a Mandiner főszerkesztője hozzátette, akkor érdemes egy tabuhoz nyúlni, ha az ember újat tud mondani róla, és álláspontját meg is tudja védeni.

„Vannak új tabu témák” – emelte ki Akovács Éva, aki szerint ma Magyarországon az emberek nem fordulnak problémáikkal szakemberhez, de ha olvassák, hogy mással is megtörténik, ami velük, könnyebben feldolgozzák a sérelmeiket.

A médiának nem elég kimondani valamiről, hogy jó vagy rossz, a tételeket tartalommal kell megtölteni, hogy valóban segíteni tudjunk – mondta Szám Katalin.

Keresztes Ilona zárszóként kiemelte, hogy a „média felelőssége a bátor témaválasztás és a hiteles tájékoztatás”.

A konferencia keretében átadták a Népesedési Kerekasztal által kiírt “Családban élni jó” filmpályázat díjait.

(MTI Fotó: Beliczay László)