Anyaposzt-eposz

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel korábban meghirdette a „Családsikerek” – irodalmi és fotópályázatot családosoknak. A nyerteseket a családháló.hu által szervezett Családünnep Magyarországon című rendezvényen díjazta a Balog Zoltán miniszter és Soltész Miklós államtitkár. Ígéretünkhöz híven a díjazott pályaműveket közöljük honlapunkon.

ELŐLJÁRÓBESZÉD: (bár eposzban nem szokás

Hitted-e, Hesztia, foszlott dicsben az ég horizontján,
Hogy ám pár ezer év szünet múltán újra csak hozzád
lüktet a költő verssora esdve az áldást némán,
küldj nekem ihletet, szárnyast, -halla? , te ógörög vénlány!
Ősi családunk egykékből állt, ritka a testvér,
Nálunk három is – mily siker! csendteleníti az estét.
Hesztia óvja még ezer évig a sokgyermek-áldott
emberi falkát…S mint volt nálunk, most belevágok:

Csend vala, végre elájult kisfiam,ő az az édes,
Lóg a belünk és szökken a jajszó a szánkból: ez rémes!
Gyorsan a konyha, majd azután lottyan a gőz a nyakunkba,
Vár már az ágyunk, színhelye sok boldog jujnak és jajnak.
(Ám) rég elinalt Érosz e házból, s ül most a trónján
Hortyantós rózsaszín Álom rögtön a Tények után.
Hej, pedig izzott e láng, szinte oltani kellett,
Hordta derékul a rőzsét repkedő Ámor, az isten.
Mégsem tűzből pattana fényesen, újra csiszolva
két pici lurkó, sőt inkább fájva lyukból kibújva.
Nyeszletten, véresen és legkisebb öntudat híján,
époszi jelzőnek ama kis szaros ill’ne leginkább.
Kétezer nullahat: anyját Péter elhagya kéken,
Két évvel később már Szabcsi  is nyálaz a szélben.
Gyűlnek az évek meg vele ráncok, –  kencém egy halom,
petyhüde, lóg ide, lóg oda mindenhol – kenhetem vastagon.
Koncsertó grosszót hallgatok hajnalig – mit nekem álom,
zöld kaka illata libben el diszkrét bájjal a tájon.
Aztán csökken a feszkó, jó sokat s mélyeket alszunk,
indul a karrier; gyűlik a dicsfény s gyűlik a tantusz.
Kék jelt kergetek erdőn – végre az álmomat élem,
könyveket, kultfilmet és nem bébikebörzét nézek.
Ível a pályám felfele – állig melóban fürdök,
rózsás arcú ifjakat érettségire küldök.
Ám mikor grafikus terveket cégnek rajzolok,  elviszem,
Csend honol – négy X s két bájgyerkőc nem kell senkinek.
Szunytatom elmém hát, és főzök be inkább almát,
Oh mily’  bölcsen nézem a társadalomnak a hasznát.
Hősi eposzban in mediász resz súlyt le a végzet,
rögtön múlt lesz renyhe nap és ama lelki enyészet.
Tisztás égből súlyta le minket is – nincs mese ebben,

hol volt , hol nem – langy pisim reggel tesztcsíkra cseppent.
(DRÁMAI PILLANAT INDOKOL, HOGY BIZA  DÖCCEN  A HEXAMETER.)
Terhes a testem! – szökken a szó ajakamból férjecskémnek,
csak mekeg erre az édes, dísze lehetne hat kecskének.
  KISZÓLÁS : (bár eposzban ez sem szokás)
           Férjem dúl-fúl (ó, hiszen ő az a megdalolt Hérosz!)
           Át a szobánkon ez éjjeli órán mint rinocérosz:
          – Hát te meg, asszonynép, mit írsz még görnyede ottan,
    Jobb tennéd, ha az ágyba sietnél, ámde legottan! –
    Ámor, kancsali isten, hívlak a szmogmentes légből,
    Építsd fel neki romjait vágynak izzó tüzéből!

Horkadt rögtön bennem a daccal oly rokon hiszti,
negyven lészek , ah!  – inkább szüljön a Dé Tóth Kriszti!
Nem leszek újra egy lábakon álló, álmos tejgyár,
honnan az értelem és vele testem, a szexike elszáll.
Péter is oltárhoz viszi mindjárt nőjét, – ő megye
szülni, én biza nem leszek balga, ki éjjel is őgyeleg.
(De) Mit tehet aggyal szemben a szívhang – félre a jajszót!
istenek küldék, s  bírja-e ésszel ezt földi halandó!?
Őszbe beléptünk, hullik a ….szép hajam, s hájam is reng már,
s kérdi a nőgyogyesz: – Ó, Viki, Magné BéHatot szed tán?
Március (majdnem) hozta el aztán szívnek a tömjént,
kis Levi hasfalat áttört, s rendele két tucat öltést.
Zöld kaka, bűzpuki járja a házat, mint rég egykor,
petyhüdt szemhéjjal csöcsölünk már hajnali egykor.
Könyveim hullnak le polcról, mert hely kell a kis bébi
cókmóknak, és tüllszoknyám csak a bölcsőt védi.
Ám nekem – csattan a zárlat – így jó, nincs neki párja,
kiskamasz jó pimasz szólást gőgicse hanggal váltva.
Kincse a mélynek s kincse a fentnek jó sokat érhet,
mégse nem vonzza azt, ki e négy pasi mellett élhet.
Mos,főz, sőt vasal,és  sose ér rá festeni ajkát,
lelke az ámde a mennyeket járván rágja a mannát.
Túlhalad ajkamon lassan a nyál…
         ………………hangokat hallok:
      Fél hét van már, gyermekem ordít anyja után tán,
      És nem hexameterben, kedveli inkább a prózát.
      Parnasszusról hirtelen ránt le kisfiam bűze,
      Kénytelen illeszt szerzőnk –Ef Viki – pontot a műre.
Gyorsan, gyorsan, hol van a SEND-gomb, várja a portál,
Hesztia, kérlek, óvjad hűen műremekemnek sorsát.