Ápollak gondosan, de ne merj meggyógyulni!

Amikor a gyerekünk beteg, sokszor megijedünk, orvoshoz fordulunk és gondosan ápoljuk, bízva a mielőbbi gyógyulásban. Ám vannak olyan szülők, akiknek éppen az a célja, hogy gyereküket betegen tartsák, vagy megbetegítsék. Súlyos mentális zavarral küzdenek, amely nehezen érhető tetten, miközben sok-sok gyermek szenved, sőt, akár bele is hal a szülő kezeletlen állapotába. Ez a Münchausen by proxy szindróma.

Münchausen vs hipochondria vs Münchausen by proxy

A Münchausen by proxy szindróma (MBPS) vagy más néven kivetített Münchausen szindróma névadója egy XVIII. században élt német arisztokrata, Freiherr von Münchausen volt, aki arról híresült el, hogy tökéletesen képtelen történeteket adott elő életéről és utazásairól abból a célból, hogy felhívja magára a figyelmet. Ma arra a pszichés elváltozásra utal, amikor valaki mindenféle betegséget talál ki, vagy már meglévő betegségeit túlozza el. Fontos, hogy a Münchausen-szindrómát ne keverjük a hipochondriával, utóbbi ugyanis  minden pici tünetet végzetesnek, halálosnak ítél, míg a Münchausen-szinrómások tudják, hogy nincs semmi bajuk, illetve (egyéb) betegségük nem komoly, ám mivel a környezetük minél erőteljesebb figyelmére vágynak, eltorzítják, felnagyítják, eltúlozzák a betegségüket.

A Münchausen by proxy-szindróma a Münchausen-szindróma egy súlyosabb esete, itt ugyanis a Münchausenes páciens elkövetővé válik, és másokat betegít meg vagy tart betegen annak érdekében, hogy – az előző kórképhez hasonlóan – megkapja az olyannyira vágyott figyelmet. A MBPS-esek jellemzően szülők, akik gyereküket tartják betegen, szándékosan lassítva a gyógyulásukat, illetve újabb és újabb tüneteket okozva nekik.

A 90-es években két nőt is elítéltek a gyermekbántalmazás e rendkívül súlyos formájáért: 1994-ben Kathy Bush magától Hillary Clintontól kapott elismerését, amiért kislányát hősiesen ápolta. A nőnek tehát sikerült kivívnia a legmagasabb körök figyelmét is: a sajtó tele volt a kis Jennifer szenvedéseivel: a kislány több mint kétszázszor került kórházba és meg is műtötték párszor, miközben az orvosok valójában képtelenek voltak egyértelmű diagnózist felállítani, és az egész betegséget egyfajta titokzatosság lengte körül. Később kiderült, hogy Kathy szándékosan mérgezte a kislányt éveken keresztül. Hasonló Yvonne Eldridge esete is, aki 1998-ban Ronald Reagen feleségétől, Nancy-től megkapta az Év Anyukája-kitüntetést, amiért két lánya mellett olyan rendíthetetlenül kitartott betegségük során. Utóbb itt is fény derült az igazságra: Elrige mindkét gyereket szándékosan éheztette, számtalan tünetük nagy része pedig puszta kitaláció volt. Mind Bush-t, mind Eldridge-t elítélték gyermekbántalmazásért.

Az MSBP szerencsére nagyon ritkán előforduló szindróma, ám amikor valakinél mégis megjelenik, az gyakran tragikus következményekkel jár, hiszen a külvilág egy elkötelezett, a gyerekéért a végletekig elmenni képes szülőt lát, akinek semmi nem elég jó, ha a gyereke kezeléséről van szó. És ki az, aki egy aggódó, lelkiismeretes anyát vagy apát meg mer kérdőjelezni? Pedig a gyermekbántalmazás egyik legsúlyosabb formájáról beszélünk, amikor a szülő személyisége eltorzulása következtében még saját csemetéjének kínzásától, mérgezésétől sem riad vissza, csak hogy abnormális figyelem- elismerés- és sajnálatvágyát kielégítse.

Hogy működik mindez a gyakorlatban? Az MBPS-es szülők tökéletesen ismerik gyermekük „betegségének” teljes szakirodalmát. Tudják, milyen vizsgálatok várhatók és kérhetők, mik az adott probléma tünetei, éppen ezért képesek a laboreredményeket, a leleteket, teszteket is meghamisítani, befolyásolni. A tünetek nagy része varázslatos módon akkor jelentkezik, amikor a gyerek épp nincs a kórházban vagy az orvosnál. Az áldozattá váló gyerekek nagy része még kicsi (hat évesnél fiatalabb), s akár évek is eltelhetnek, mire valakinek feltűnik a gyerek környezetében, hogy valami nem stimmel. És ez még csak az első lépés, ugyanis bizonyítani, hogy a szülő valójában szándékosan árt a gyerekének, hogy betegen tartsa, rendkívül kényes és nehéz feladat, és ha vannak is bizonyítékok, ott áll egy sor orvos, nővér, védőnő, gyámügyes, jogász, akik nem értik, miért vádolja bárki ezt a kedves és elkötelezett szülőt… Pedig akár a gyerek élete is kockán foroghat, ha pedig valaki nem lép, bekövetkezhet a tragédia, mint annál a Garrett nevű kisfiúnál, akinek anyja, Lacey Spears különböző közösségi oldalakon és saját blogján felépítette a tökéletes anya képét önmagáról, aki bármit megtenne, hogy szegény, beteg kisfiát megmentse. Garrett öt évig szenvedett, mielőtt szervezete felmondta volna a szolgálatot. A kisfiú halála után derült ki, hogy Spears folyamatosan nagymennyiségű sóoldattal mérgezte a gyereket, miközben a külvilágból számtalan rajongót szerzett, akik mind elismerték fáradozásait és fejet hajtottak csodálatos anyasága láttán.

Miért lesz valaki ilyen?

Az MBPS hátteréről, kiváltójáról egyelőre nem sokat tud az orvostudomány, az viszont biztos, hogy ezek az emberek jellemzően maguk is áldozatok voltak gyerekkorukban: fizikailag és / vagy szexuálisan bántalmazták őket, vagy olyan családból származnak, ahol valaki úgy próbált szeretetet kapni, hogy beteg lett. Sok MBPS-es úgy nőtt fel, hogy sosem vették figyelembe jogait, akaratát, érzéseit, így felnőttként a saját gyermeke feletti uralkodással játssza el ugyanazt, amitől ő korábban szenvedett, hiszen egy betegen tartott gyereknek nem lehetek sem érzései, sem jogai, sem akarata…

Milyen tünetei vannak az MBPS-esek által „kezelt” áldozatoknak?

Az áldozatok az esetek nagy részében gyerekek, s titokzatos tüneteik jellemzően testvéreiknél is megjelennek. A leggyakoribb szimptómák a fulladás, a konstans hasgörcsök, furcsa rohamok, légzési nehézségek, láz, hányás, bőrelváltozások, valamint a viselkedési zavarok. Ezek a tünetek ugyanis egytől egyig hamisíthatóak, ráadásul a szülő ezekkel tudja a legjobban elhitetni, hogy megtörténtek, jelen vannak, csak a rendelőben / kórházban pont nem jelentkeznek, de otthon mindig!

A MBPS-eseknek az az érdeke, hogy a gyerek kezelése minél tovább tartson. Nem az a cél tehát, hogy diagnosztizáljanak valamit, hanem az, hogy az orvosok, szakemberek a sötétben tapogatózzanak. A tünetek, eredmények meghamisítása, manipulálása révén az MBPS-szülő tulajdonképpen arra veszi rá a kezelő személyzetet, hogy újabb és újabb vizsgálatokat, beavatkozásokat tegyenek kötelezővé a gyermek számára. Ha egy orvos pedig netalán azt mondaná, ő nem tud okot a fura tünetekre, álljanak le a kezelésekkel, a szülő azonnal másik szakembert keres.

Hogyan lehet felismerni az MBPS-t?

–          a szülő nagyon sok figyelmet követel saját magának, miközben a gyerek vizsgálatai, kezelései folynak

–          a szülő nem borul ki vagy omlik össze attól a ténytől, hogy a gyerek tartósan beteg

–          az eredmények sokszor nem vezetnek diagnózisra, a tünetek ellentmondanak egymásnak, értelmezhetetlenek, nem találhatóka a kiváltó okok

–          a szülő nagyon sokat tud a betegségekről általában, és elképesztően részletesen ismeri a gyerek kórképét, miközben izgalommal vegyes élénk érdeklődéssel követi a kezeléseket, beavatkozásokat, és követeli az újabbakat

–          és a legfontosabb: a gyerek tünetei nem jelentkeznek, amikor a szülő nincs jelen…