Az Amnesty International az “abortuszjogért” küzd – tegyünk ellene a Citizengoval!
Még mindig vannak olyanok, akik naivan hiszik, hogy az Amnesty International egy olyan szervezet, amely védi az emberi jogokat. De ez nem így van.
Még mindig vannak olyanok, akik naivan hiszik, hogy az Amnesty International egy olyan szervezet, amely védi az emberi jogokat. De ez nem így van.
Valójában, ez egykor nagy tiszteletnek örvendő szervezet mára az élén jár azoknak, akik az abszurdnak számító „abortuszjogot” hirdetik, amely eltörölné a legalapvetőbb emberi jogot, nevezetesen az élethez való jogot a leggyengébb és legvédtelenebb társadalmi csoport, a meg nem született gyermekek számára. Miután kampányt indított Íroszágban az abortusztilalom aláaknázása céljából, az Amnesty International egyszer és mindenkorra eljátszotta a jogalapot arra, hogy emberjogi szervezetnek nevezzék. Pont az ellenkezőjévé vált: egy olyan szerveztté, amely az erőseket védi a gyengékkel szemben, az erőszakosakat a gyámoltalanokkal szemben, az igazságtalanságot az igazsággal szemben – olvasható a Citizengo petíciós oldalán.
Ezért mindenkit, akit eddig megtévesztett a szervezet saját magát jogvédőként beállító magatartása és jóhiszeműen támogatta az Amnesty International-t, ne támogassa tovább a csoportot. Az Amnesty International támogatása egyet jelent egy emberi jogokat tipró szervezet támogatásával.
Az oldal a következőre szólít fel:
Kérjük a petíció támogatóit, hogy terjesszék ezt a petíciót a barátaik és ismerőseik körében, mert az Amnesty International nem méltó a támogatásukra!