„Az anyák halhatatlanok…”

A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület és a Nyíregyházi Babaklub együttesen szervezte meg idén először az Anyák napi rendezvényt, amely a Kossuth téren debütált, és amellyel hagyományt teremtve minden évben színesebbé szeretné tenni az édesanyák és a városlakók mindennapi életét.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
anyák napja
2014. április 29. Szaurella

A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület és a Nyíregyházi Babaklub együttesen szervezte meg idén először az Anyák napi rendezvényt, amely a Kossuth téren debütált, és amellyel hagyományt teremtve minden évben színesebbé szeretné tenni az édesanyák és a városlakók mindennapi életét.


 

A rendezvény szervezői, résztvevői kötődő neveléssel nevelik gyermekeiket. A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési szemlélet, amelynek célja a gyermek és a szülő közötti erő, érzelmileg stabil kötődés kialakulása. A szülők nagy odafigyeléssel és empátiával fordulnak kisgyermekük felé, az igényeire azonnal válaszolnak, ezért is nevezik válaszkész nevelésnek is. A lelki, érzelmi szükségletek ugyanolyan fontosak, mint a testi szükségletek, sőt, a kettő gyakran egybe is fonódik csecsemőkorban, Az igény szerinti szoptatás, a hordozás, az együttalvás és a válaszkészség mind remek, de nem kizárólagos eszközei a kötődő nevelésnek.Mindezsegíti a gyermek biztonságérzetét. Sőt, az édesanyáékét is!

Babaklubok alakulnak

Céljuk, hogy népszerűsítsék a kötődő nevelést, és több városban is kialakítsanak olyan Babaklubot, melyek ezen elv alapján épülnek fel. Újfehértón most alakulóban van egy Babaklubjuk, de Nyíregyháza számos vonzáskörzeteiben is tervezik. Az eseményt egy kisfiú, Halász Gergő nyitotta meg, aki Kiss Jenő- Édesanyám című versét szavalta el, melyet azután egy Möbius divatbemutató követett. A Möbius alap gondolata a praktikusság, saját fantáziád, kreativitásod bele vitele a ruhatáradba. A ruhák tervezője és készítője Szabó- Fige Tímea, a Nyíregyházi Babaklub tagja.

A divatbemutató után ismét versmondás következett. A kedves köszöntések után, a Nyíregyházi Babaklub Édesanyái és Babái következtek egy Hordozós bemutatóval. Sokak számára idegen ez a fajta hordozási forma, de a szervezők remélik, hogy kedvet kaptak hozzá a kisgyermekes szülők. Több típusú kendő került bemutatásra: Rugalmas kendők, Hibrid rugalmas kendők, Szövött hordozókendők, Mei tai-k valamint Csatos hordozók. Majd gyermekek versmondását követően minden gyermek virággal köszöntötte Édesanyját és Nagymamáját a jeles alkalomból.