Az életkorral csökken az önbizalom

Komor képet fest egy brit nőket segítő jótékonysági szervezet felmérése, amely szerint a bakfisok felnövekedésük ütemében vesztik el szinte teljesen önbizalmukat. A tanulmányok előrehaladtával nem versenyképesebbnek, hanem éppen ellenkezőleg, esélytelenebbnek érzik magukat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
brit
2016. szeptember 21. Csontos Dóra

Komor képet fest egy brit nőket segítő jótékonysági szervezet felmérése, amely szerint a bakfisok felnövekedésük ütemében vesztik el szinte teljesen önbizalmukat. A tanulmányok előrehaladtával nem versenyképesebbnek, hanem éppen ellenkezőleg, esélytelenebbnek érzik magukat – tudta meg a csalad.hu.


Az általános iskola felső tagozatába járó lányok önbizalma sokkal egészségesebbnek tűnik, mint a középiskola végén járó, vagy már a felsőoktatásban tanuló nőké – derül ki a Girlguiding nevű lányokat és fiatal hölgyeket segítő jótékonysági szervezet felméréséből. A BBC-ben bemutatott kutatás szerint az Egyesült Királyságban a kilenc-tíz éves megkérdezett bakfisok 90 százaléka érzi úgy, hogy legalább olyan jó teljesítményre képes, mint fiú osztálytársai. Ugyanerre a kérdésre a 17 és 21 év közötti fiatal felnőttek már sokkal kisebb arányban válaszoltak pozitívan: mindössze a válaszadók harmada merte magát egy szinten említeni a férfiakkal. Julie Bentley a szervezet vezetője szerint a felmérés szomorú képet fest a brit társadalom állapotáról, úgy érzi, sürgősen tenniük kell valamit a jelenség ellen. „Ez az új kutatás azt mutatja meg, hogy híján vannak a lányok az önbizalomnak életük egyik legfontosabb időszakában, amikor a jövőt tervezik, belépnek a munkaerőpiacra vagy egyetemi tanulmányaik elején járnak” – mondta az ügyvezető. A vizsgálat eredményei valóban döbbenetesek: miközben a 7-10 év közötti lányok majdnem kétharmada (61 százaléka) érezte úgy, hogy magabiztos, addig a 17-21 év közötti válaszadónak már csak harmada (31 százalék) válaszolt így. Jelentősen visszaesik a saját képességükbe vetett hitük is: gyerekként 74 százalékuk, fiatal felnőttként 40 százalékuk véli úgy, hogy bármire képes lenne, amibe belevág. Szinte pontosan ilyen arányban csökken a saját teljesítményük megbecsülése is, 75-ről 41 százalékra esik vissza azok aránya, akik büszkék valamilyen korábbi sikerükre.

Az önbizalom jelentős megcsappanásának okára a BBC jelentése nem próbál tudományos megállapításnak tűnő magyarázatot adni. A Girlguiding nevű karitatív szervezet munkatársa szerint a kor előrehaladtával a lányok egyre inkább kezdenek tisztába lenni a munkahelyeken tapasztalható állapotokkal, ez változtathat a hozzáállásukon. Éppen ezért önbizalomnövelő tréningek tartásába kezdetek – természetesen – lányok számára. Azt igyekeznek bemutatni jelentős, sok esetben multinacionális cégek női felsővezetőivel, hogy egyáltalán nem lehetetlen egy hölgynek sem a vezetésbe kerülnie, és ott helyt állni. A beszámolók szerint voltak olyan egyetemisták, akik a foglalkozásokból merítettek erőt, és ezt követően jött meg az önbizalmuk. Sok esetben azonban néhány elbeszélgetésnél, pozitív példánál sokkal többre van szükség – legalábbis így gondolja a nyilatkozó Sevasti Wong. A vezetési tanácsadással, technológiai szolgáltatásokkal és tevékenységek kiszervezésével foglalkozó Accenture ügyvezető igazgatója szerint ahhoz, hogy a helyzet jelentősen megváltozzon, mihamarabb le kellene számolni azzal az elterjedt tévhittel, hogy a matematika és más tudományterületek túl nehezek a lányok számára.