Az elhízásra hajlamos gyerekek agya erősebben reagál a gyorséttermi reklámokra

Az elhízásra hajlamosító génnel bíró gyerekek jutalmazásért felelős agyi területe erőteljesebben reagál a gyorséttermi ételeket népszerűsítő televíziós reklámokra – állapították meg brit kutatók.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 22. MTI

Ez az első olyan tanulmány, amely azt vizsgálta, hogyan befolyásolja az agy ételreklámokra és egyéb, az evésre vonatkozó célzásra adott reakcióját az FTO gén – hangsúlyozták az amerikai Darthmouth College kutatói, akik eredményeiket a Proceedings című tudományos lapban mutatták be. A szakértők szerint kutatásuk segít megérteni, hogy a többiekhez képest miért hajlamosabbak egyes gyerekek túl sok egészségtelen ételt enni.

boy-350944_1920

A tanulmányba 72 gyermeket vontak be, a 9-12 évesek televíziós műsort néztek, miközben mágneses-rezonancia szkennerrel vizsgálták őket. A televíziós műsort több, összesen tizenkét perces reklámszünettel szakították meg, ezek fele gyorséttermi ételeket, másik fele nem ételeket reklámozott.

A gyerekeknél felmérték az elhízás kialakulásának genetikai kockázatát az FTO gén alapján. A motivált viselkedés szabályozásáért felelős nucleus accumbens nevű agyterület nemcsak nagyobb volt az elhízás kockázatát növelő FTO génnel bíró gyerekeknél, hanem erőteljesebb választ is mutatott az ételreklámokra.

tvnezesgyerekpixabay

„A gyerekek által a televízióban látott reklámok egyharmada ételt népszerűsít és mindegyikük evésre szólít fel” – mondta Diane Gilbert-Diamond, a Darthmouth College epidemiológusa. „Korábbi munkáinkból tudjuk, hogy a genetikai okokból túlsúlyra hajlamosabb gyerekek sokkal inkább túleszik magukat, miután ételreklámokat láttak a televízióban, még akkor is, ha nem éhesek. Az agyi vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy ezek a gyerekek sokkal fogékonyabbak ezekre a felhívásokra és az ételreklámok limitálása hatékony módszer lehet a gyermekelhízás elleni küzdelemben” – fejtette ki a szakértő.