„Az otthonszülés nem lehet jó alternatíva sem az édesanyának sem a magzatnak.”

A fenti mondat egy szülész-nőgyógyásztól származik, aki a Magyar Hírlapnak nyilatkozott. Szerinte az intézményi szülést illetően „nem kell kútba ugranunk” és követnünk más országok példáját, ahol az otthonszülés régóta bevett, jól működő gyakorlat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. július 08. Gyarmati Orsolya

A fenti mondat egy szülész-nőgyógyásztól származik, aki a Magyar Hírlapnak nyilatkozott. Szerinte az intézményi szülést illetően „nem kell kútba ugranunk” és követnünk más országok példáját, ahol az otthonszülés régóta bevett, jól működő gyakorlat.


Dr. Felek Csanád arra reagálva fogalmazta meg véleményét, hogy egy civil szervezet beadványa hatására vizsgálat indult az otthonszülés magyarországi elérhetőségéről. Mint ismeretes, hazánkban évek óta törvényileg szabályozott és legális otthon szülni, ennek ellenére, mint azt Székely László ombudsman elmondta, „létrejött elvi lehetőség mégsem valódi alternatíva, mivel a társadalombiztosítás nem támogatja az otthon szülést.” (Arra most nem térünk ki, hogy Geréb Ágnes ügyében a mai napig nem született felmentő ítélet. Exkluzív interjúnkat itt olvashatják.) Dr. Felek úgy véli, egy otthonszülésnél sosem lehet olyan biztonságról beszélni, mint egy kórházban, még akkor sem, ha a várandósság alacsony kockázatú és mentő is van, ami adott esetben beviszi a kismamát a kórházba.

Szerinte az egyetlen megoldás az, ha minden szülés intézményben történik, ahol persze jelen lehetnek a családtagok, sőt, bába, dúla is, de ha baj van, rendelkezésre áll az azonnali és profi segítség. Dr. Felek azt is kiemelte: „az otthonszülés a magzat és az anya életét közvetlenül veszélyezteti.”

A Családháló.hu nem ért egyet Dr. Felek kijelentéseivel, hiszen Magyarországon nem véletlenül lett legális az otthon szülés. Álláspontunk az, hogy az a fontos, hogy minden anyuka ott szülhessen, ahol biztonságban érzi magát, hiszen, ha ez a feltétel nem teljesül, az szorongást, félelmet, stresszt okoz az anyában, ami gátja lehet a beavatkozások nélkül zajló szülésnek. Statisztikák, kutatások, felmérések sora bizonyítja, hogy az otthonszülés egyáltalán nem kockázatosabb, mint kórházban szülni, ahogy azt is tudjuk, hogy a kórházi szülések során nagyon sok a felesleges beavatkozás, amelynek komoly, hosszú távú szövődményei lehetnek, amely mind az anyára, mind a babára negatívan hathatnak. Véleményünk tehát az, hogy ha – a rizikófaktorokat figyelembe véve – mindenki ott és úgy szülhet, ahol és ahogyan akar, sokkal kevesebb komplikáció és sokkal több boldog, harmonikus és problémamentes szülés és születés zajlik majd.