Azt hittük megtudjuk…, de ehelyett vad feministákba botlottunk

A Mi a nő dolga? - a férfiak már elmondták nekünk, most mi jövünk" címmel rendeztek kerekasztal beszélgetést. Tehát mi is a pontos feladat? A szabadakarat kiharcolása, egyenlő bánásmód, és női szolidaritás. 

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Balogh Éva
2016. április 13. Csontos Dóra

A Mi a nő dolga? – a férfiak már elmondták nekünk, most mi jövünk” címmel rendeztek kerekasztal beszélgetést. Tehát mi is a pontos feladat? A szabadakarat kiharcolása, egyenlő bánásmód, és női szolidaritás.


A Fórumon igyekeztünk mindent megtudni arról, hogy mi is pontosan egy nő dolga, érdekelt, hogy különböző vallásokban hogyan vélekednek a nőkről, mit várnak el, mi a szerepük a családi életben. És épp itt a lényeg. Az egyetlen válasz, amit kaptunk az a feminizmus volt. Nincs több irány, nincs menekvés. Még az egyetlen férfi résztvevő is bevallotta, hogy ő bizony feminista, de reméli, hogy a következő pár évtized a férfiaké lesz.

„A nők sokfélék, és jár nekik, hogy szabadon döntsenek az életük felett.”

A beszélgetésen szóba került, hogy a Bibliában nőkről leírt sorokat, sem szabad komolyan venni, hiszen nem a mai kornak, gondolkodásmódnak és környezetnek megfelelően értelmezik manapság…  Bár a zsidó-katolikus-protestáns kerekasztal érdekfeszítő volt, nőként úgy éreztük, hogy nincs más lehetőségünk mint feministának lenni, holott Perintfalvi Rita az est alapítója hangsúlyozta, hogy a nőknek szabadon kell dönteniük az életük felett. Bennünk azonban felmerült a kérdés: biztos, hogy a feminizmus az egyetlen út? A résztvők szerint igen. Ideje, hogy a nők vegyék kezükbe az irányítást, hogy ne legyen különbség férfi és nő között sem szakmai elismertségben, sem munkában, sem a családban betöltött szerepük alapján. A beszélgetőtársak hangsúlyozták, hogy ideje lenne, hogy ne bélyegezzék meg azokat a nőket, akik szeretnének karriert építeni a családalapítás helyett vagy éppen mellette.

Laborczi Dóra, a Kötőszó evangélikus közéleti blog alapító-szerkesztője hangsúlyozta, hogy ő mint családanya vesz részt a beszélgetésen, de mindemellett feminista is. Kifejtette, hogy a feminizmus olyan, mint a kereszténység: nem választja el sem csak a magánélet, sem a munka, vagy a család. Akkor is feminista és keresztény vagyok, amikor a zárt ajtók mögött a már fél órája üvöltő gyerekemmel nem tudok mit kezdeni – mondta az újságíró.

Mi a nő dolga?

A kérdés minden résztvevő megkapta, és szerencsére sok elgondolkodtató választ is sikerült kapnunk. Többen hangsúlyozták, hogy nehéz nőnek lenni a mai világban, de a változás már elkezdődött. Dr. Hrotkó Larissza, zsidó vallástudós szerint a nőknek hogy céltudatosnak és cselekvőképesnek kell lenniük. A feminista antropológus tapasztalatai szerint ez a zsidó nőkre, már régóta jellemző, és a cselekvés a világ jobbátételét szolgálja.

Varga Gyöngyi evangélikus lelkésznő szerint a részvétel és részvét jellemző a nőre, ami a „fontos a lelki elköteleződés” jelképe és ez erős bibliai vonatkozást is hordoz magában. Míg Balogh Éva, evangélikus lelkésznő hangsúlyozta, hogy tapasztalni, tanítani, segíteni a következő generációt és elmenni az az ember dolga. „Nemcsak a nőé, hanem a férfié is.”

Laborczi Dóra újságíró azonban azt vélte kiemelni, hogy egy nő ne érezze magát frusztrálva, csak azért mert valaki nem tartja megfelelőnek a viselkedését: „ezer félék vagyunk, nincs egy ideális női kép, akire formálnunk kéne magunkat.”

Perintfalvi Rita, katolikus teológus szerint a legfontosabb az, hogy Istennek mindenkiről van egy álma, amit be kell, hogy teljesítsünk, és ezt nem szabad elfojtanunk magunkban, nem szabad azzal törődnünk, hogy mit vár el a társadalom és a vallás, „a női kép sokfélesége abban rejlik, hogy ő maga dönt a sorsa felett és nem a külvilág.”

Forrás: facebook

„Egy nagy lájk Ferenc pápának”

Balogh Éva, a magyarországi evangélikus lelkésznők mentora kifejtette, hogy Ferenc pápát rengeten követik, ám a többség nem a vallásosak köréből kerül ki. Ő ugyan kedveli az új egyházfőt, de nézetei sok nő számára nem elfogadhatóak. Részben egyetértünk, részben nem. Ferenc pápa nagyon nyitott személyiség és igyekszik vallási berkekben is olyan döntéseket hozni, amivel nem sérti az Egyházat, de a hívőket sem taszítja el a vallástól.

Dr. Varga Gyöngyi, az EHE Ószövetség Tanszékének tanára kifejtette: az Ószövetséget férfiak írták férfiaknak, ezért nem szabad teljesen komolyan venni. Humorosan megjegyezték továbbá, hogy a Bibliában egy erőteljes férfi istenkép jelenik meg, amelyik mindig figyel. „Borzalmas úgy élni, hogy valakinek térfigyelő kamerarendszer istenképe van” – tette hozzá Varga. A hallgatóság nevet, míg a résztvevők szóvá tették, hogy lehet nőknek kellett volna a Bibliát írniuk. Véleményük szerint a 10 parancsolat szabályai alapján („Felebarátod házastársát ne kívánd!”, „Mások tulajdonát ne kívánd!”) a nő szerepe olyan, mint egy birtoktárgy. A tízparancsolatból milyen női szerepkép kerül elő? – tette fel a kérdést Varga Gyöngyi, aki szerint a fent idézett parancsolat szerint a feleség egyfajta vagyontárgy, valahol a ház és a szamár között.

A Progresszív Teológiai Fórumon Szücs Balázs református lelkész, a Fórum másik alapítója elégedetten nyugtázta, hogy a nők egyre jobban és erőteljesebben érik el céljaikat, de hozzátette, szeretné, ha az apák szerepével, a teremtő erővel és a férfiakkal is komolyabban foglalkoznának majd az elkövetkezendő évtizedekben.

Fontos a párbeszéd!

Laborczi Dóra többször hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha párbeszéd alakulna ki a nőkkel kapcsolatban, mert az est folyamán csak ugyanazon az oldalon állók mondták el a véleményüket. Mint mondta, fontos, hogy az egyházon belül és kívül is meginduljon egy olyan gyakorlat, amiben a nők nem a háttérben kullognak, hanem az előtérben, bátran, tudásukat nem bizonygatva szerepelhetnek.

A Fórum másik alapítója, Dr. Perintfalvi Rita zárógondolatként hozzátette a beszélgetéshez, hogy a női szolidaritást, és az együttgondolkodást szeretnék elérni: „Azért szeretnének tenni, hogy olyan világban élhessünk, ahol megvalósul a férfiak és nők társadalmi egyenlősége és aminek az alapját az Isten képmására teremtett ember egyenlő méltósága adja”.

A kerekasztal résztvevői:

  • Dr. Perintfalvi Rita, katolikus teológus, a Magyarországi Ökumenikus Teológusnő Egyesület elnöke, a Progresszív Teológiai Fórum egyik alapítója
  • Dr. Hrotkó Larissza, zsidó vallástudós, feminista antropológus, Magyarországi Ökumenikus Teológusnő Egyesület titkára
  • Dr. Varga Gyöngyi, evangélikus lelkésznő, az EHE Ószövetség Tanszékének tanára
  • Balogh Éva, evangélikus lelkésznő és a magyarországi evangélikus lelkésznők mentora
  • Laborczi Dóra újságíró, a Kötőszó evangélikus közéleti blog alapító-szerkesztője.

A vitát moderálta: Perintfalvi Rita és Szücs Balázs, református lelkész és a Fórum másik alapítója.