Bababarát szálláshelyek: önfeledt kikapcsolódás kisgyerekkel
Vannak, akik szerint a wellness és kisgyermekkel való pihenés egy hétvégi belföldi kiruccanás alkalmával biztosan kizárja egymást. Pedig ma már a szállodák, panziók felkészültek a többgyerekes családok fogadására.
Vannak, akik szerint a wellness és kisgyermekkel való pihenés egy hétvégi belföldi kiruccanás alkalmával biztosan kizárja egymást. Pedig ma már a szállodák, panziók felkészültek a többgyerekes családok fogadására.
A programok sora végtelen a kicsik számára: játszóház, gyerekmedencék, animátoros foglalkozás, lovas bemutató, kézműveskedés. Amíg tehát a szülők a gőzfürdőben ücsörögnek, nyugodtak lehetnek, mert csemetéikre szakképzett személyzet vigyáz.
Tervezzük meg az utat!
Kicsi gyerekek felügyelete állandó elfoglaltságot jelent a szülők számára, nem csoda, hogy a családok félve indulnak el egy-egy utazásra. Milyen lesz az idő, hol tudnak majd enni, lehet-e melegíteni bébiételt, lesz-e kulturált, babarát mosdó, mit fognak csinálni egész nap a gyermekek, mi lesz az addig kőbe vésett napirendjükkel, hol tudnak délutánonként szundikálni, van-e orvosi ellátás a közelben, egyáltalán lehet-e kikapcsolódni gyerek mellett? Ezeket a kérdéseket valószínűleg minden szülő felteszi, mielőtt felkerekedne egy belföldi wellness hétvégére. A válaszok pedig akkor lesznek megnyugtatóak, az út pedig sikeres, ha megfelelő előkészületek történnek. Elsőként érdemes olyan időpontot választani, ami a család összes tagjának kiváló: nem kell a szülőknek a munkát magukkal vinniük, az iskolában nem lesz dolgozat, az ovis gyerek pedig nem marad le a több hete szervezett színházi előadásról. Ez a néhány nap, egy-két hét szóljon a családról. Másodszor: több szálláshely után érdeklődjünk az interneten, újságokból vagy ismerősöktől, barátoktól, családtagoktól. Ha valaki volt már egy bevált helyen kisgyermekkel, akkor szívesen ajánlja azt másoknak, így sokat nem is kell keresgélni. Ha nincs ilyen opció, akkor érdemes olyan hotelt keresni, amelyben megvannak az extrák egy gyerekbarát hétvégéhez. Keressünk kedvezményes ajánlatokat és használjunk ár-összehasonlító oldalakat is.
Gyerekbarát szolgáltatás
Érdeklődjünk a kiszemelt szálláshelyen telefonon, vagy e-mailben arról, hogy van-e gyerekágy, etetőszék, pelenkázó, játszóház vagy játszósarok, kinti játszótér, családi szoba, gyerekmedence a fürdőben, babáknak való étel, ingyenes gyerekfelügyelet, irányított gyerekprogram, animátor, elemes bébiőr, járóka, fürdető kád, bili, wc-szűkítő, hálós kiságy, szoptatós kismamának szoba, és arról is, hogy mennyire gyerekbarát a személyzet, mennyi időre lehet egy-egy programon hagyni a gyermekeket. Persze a lényeg a részletekben lesz: mert hiába van sok játék a gyerekeknek, ha azokat nem fertőtlenítik, hiába van bébiétel a hotelben, ha a harmadik napon is csak ugyanazt lehet kapni, és hiába van öt gyerekmedence a fürdőben, ha abból csak kettő üzemel. Ezekre akkor készülhetünk fel, ha kérdéseinket még a foglalás előtt feltesszük.
Gyerekbarát programok
Az igazán színvonalas szálláshelyek úgy biztosítják szolgáltatásaikat, hogy a pihenésre vágyó szülőket és a játékra, kalandra vágyó gyermeket egyaránt és egy időben kiszolgálják. Ma már az édesanyák és édesapák számára a fürdőkben önálló wellness-egységeket tartanak fenn, amely gyerekmentes övezet is, van, ahol sópermetes gőzkabint, szaunát, élményzuhanyt, koktél-szigetet és homokos tengerpartot is kialakítottak a legteljesebb feltöltődéshez. A gyerekprogramok kínáltában is határ a csillagos ég: a gyerekmedence és babapancsoló alapszolgáltatás, ehhez jön még az úszásoktatás, babawellness, homokvár-építési lehetőség, ugrálóvár, animátor által irányított programok, lovasbemutató, lovaglás, állatsimogató, táncbemutató, bábszínház. Egyes hotelekben jár a napi 2-4 órás gyerekfelügyelet, de van, ahol kérhető babysitter is egész napra.
A minősítés lehet a garancia
Keressük fel a szálláshelyek honlapját, de ne elégedjünk meg az onnan kapott információkkal. Egészítsük ki azokat a blogokon, vagy a különféle internetes utazási oldalon megtalálható tájékoztatással. Ma ugyanis több szálláshely is bababarátnak hirdeti magát, de a kifejezés mellé nem társul valódi tartalom. Ezt kiküszöbölendő a családbarát szálláshelyeknek többféle minőségbiztosítási rendszere is van. Ezek a védjegyek garantálják, hogy a színvonalas prospektusokban megjelent kivételes adottságú szálláshelyek és szolgáltatásaik a valóságban is pontosan ugyanolyanok. Ha tanúsítvánnyal rendelkező hotelt választunk, nem érhet minket csalódás, ott garantált a pihenés a kisgyerekek mellett is.
Spóroljunk!
Ha jó előre megtervezzük az utat és a programokat, azzal időt és pénzt spórolhatunk. A szállodák már az év elején meghirdetik családbarát kedvezményeiket, ha pedig ezekkel elő- vagy utószezonban élünk, még olcsóbb lehet az üdülés. Lehetőleg ne kérjünk teljes ellátást a hotelben, csak reggelit és/vagy vacsorát, napközben pedig vigyünk magunkkal szendvicsebédet, esetleg próbáljuk ki a helyi kifőzdéket, vendéglőket. A szálláshelyeken elérhető reggeli-ebéd-vacsora ára ugyanis sokszor két- vagy háromszorosa is lehet egy átlagos napi étkezésnek. A programokon is spórolhatunk, ha például gyerekszínházra vagy kiállításra, esetleg fürdőbe az interneten elővételben vásárolunk jegyet. Ezekhez többször valamilyen akció kapcsolódik, másrészről ezzel letudtuk a hosszas sorban állást is. Persze a legolcsóbb, ha kirándulni visszük a gyerekeket. Ingyenes, ugyanakkor tartalmas élmény a természetjárás, egy pihentető séta az erdőben a friss levegőn, vagy egy hosszabb túra az egyik tanösvényen, de gyakori, hogy a családbarát szálláshely maga is egy tájvédelmi körzetben található, vagy egy nemzeti park része, és idegenvezetővel hirdetett kirándulást biztosítanak a hotel lakóinak. Nem érhet meglepetés, ha minderről előre információt gyűjtünk. Ha így teszünk, kellemes feltöltődés lehet egy hosszú hétvége a szülőknek és gyermekeknek egyaránt.