Barátkozik a gyerek? Örüljön neki!

Tizenéves korban egyre nagyobb helyet kapnak a gyerek mindennapjaiban a barátok. Jó esetben már nemcsak a szülők védőszárnyai alatt érzi magát biztonságban a tini, és – még ha ez nem is mindig tetszik anyának és apának – egyre fontosabb a kortársak véleménye, egyre inkább számít a gyereknek, hogy elfogadják-e, befogadják-e.

A szülők sokszor aggódnak amiatt, hogy jó hatással vannak-e a barátok a szemük fényére, és sokaknak az lenne megnyugtató, ha továbbra is ők gyakorolnák a legnagyobb befolyást. Ezt érdemes elengedni, mert valójában inkább védőfaktor, mintsem veszély, ha egy gyereknek vannak barátai.

Legyen jó fej!

A barátok nemcsak rosszba vihetik a gyerekünket, hanem észrevehetik, ha valami baj van, hiszen a nap nagyobb részében ők vannak vele. Noha ők is gyerekek, azokban a témákban, amikben nincsenek érzelmileg bevonódva, ők is sokszor józan tanácsot adhatnak, ha valami butaságra készülne a másik. És egyáltalán: az az érzés, hogy az ember tartozik valahova, és elfogadják őt a kortársai, nagyfokú védettséget ad a depresszió és szorongás ellen. A barátoknak tehát örülhetünk, és amennyire a szülőn múlik, könnyítse a gyerek helyzetét barátkozás terén! Mondhatnánk úgy is egyszerűen: legyünk jó fejek a gyerek barátaival!

De nézzük, mit is jelent ez. Nem elhanyagolható szempont, hogy egy tizenévesnél a szülő által támasztott szabályokon nagyban múlik, egyáltalán mennyire van lehetősége benne lenni az „élet sűrűjében”. Tanulási szempontból talán racionális, mikor azt mondja a szülő: „ne menj a színjátszó körbe, mert rosszul állsz matekból, és az kell a továbbtanuláshoz, inkább arra fordítsd az időt”, de lehet, hogy a színjátszó körben alakulnak az igazi, életre szóló barátságok. Ne becsüljük ezt le: az, hogy a gyereknek legyen baráti köre, nem úri huncutság, hanem az önbecsülése, egészsége, közérzete, közvetetten a tanulmányi eredménye szempontjából meghatározó szempont!  

Rossz felállás, mikor a gyerek próbálna a társas élete szempontjából kedvező feltételeket kiharcolni, a szülőnek pedig csak a dolgozaton és a jegyen jár az esze, és megpróbál minden egyebet korlátozni. Nem arról van szó, hogy az életkorának még nem megfelelő helyekre kellene elengedni, természetesen a szülőnek dolga észnél lenni, mi rejthet veszélyeket, és kivédeni ezeket. De alapvetésként induljunk ki abból, hogy a társas kapcsolatok ugyanolyan fontosak, mint az élet egyéb területei!  

Előfordulhat, hogy a szülőt felkészületlenül éri, hogy a tizenévesnek már más igényei vannak az otthoni látogatásokkal kapcsolatban, mint kisebbként. Eddig talán nem is nagyon akart felhozni senkit, vagy a szülő intézte az egészet, egyik anya hívta meg a másiktól a gyerekét. Most erről a területről egyre inkább kiszorul a szülő, és a gyerek egyre inkább elvárja, hogy ezek kétszemélyes kapcsolatok legyenek, amikbe anya, apa nincs annyira beavatva.

Fogadjuk el: a gyerek barátja nem hozzánk, nem a családhoz jön! Van szülő, aki megsértődik, ha nem beszélget vele a kis barát. Micsoda udvariatlanság, ki sem dugják az orrukat! Elvárhatjuk, hogy köszönjön az illető, de nem kell, hogy hosszasan társalogjon velünk, hiszen nem mi vagyunk a barátai. A sértett szülőben ilyenkor indul el az „amíg az én kenyeremet eszi” jellegű mondat, arra gondolván, hogy az ő lakásában az ő kekszével és almaléjével vendégeli meg a gyerek a haverját. Gondoljunk arra, a gyerek egészséges éréséhez tartozik, hogy már vannak saját kapcsolatai, és ezekbe nem enged teljes betekintést!

Ha ezt elfogadja a szülő, akkor a kamasz szabadon be fog számolni róla, ha valami fontos történt, ha valami zavarja vagy segítséget igényel. Ha viszont mindig a sarkában érzi anyát, akkor kénytelen lesz bezárulni, akár jobban is, mint ő maga szeretné.