Békebíró a gyerekszobában?

Ha a gyerekek veszekednek, gyakran elvárják tőlünk, hogy tegyünk igazságot – pontosabban álljunk melléjük a testvérükkel szemben. Ez azonban csak újabb vitákra ad okot. Hogyan kezeljük jól az ilyen helyzeteket?

Szülőként fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink ne ökölszabállyal rendezzék a konfliktusaikat, mert hisszük, hogy az erőszak csak erőszakot szül, és belőle azt tanulják meg, hogy a nézeteltérések esetén érdemes fizikai erőt bevetni igazunk védelme érdekében.

Nem elhanyagolható mennyiségű időt és energiát követel tőlünk a békés egymás mellett élés feltételeinek megteremtése. Hiába ismerjük el mindkettőjük erőfeszítéseit, és figyelünk arra, hogy ne állítsuk őket követendő példaként egymás elé, néha mégis előfordulhatnak veszekedések. A gyerekeknek joguk van a véleményükhöz, és annak kifejezéséhez. Ha veszekedéssel, hát úgy.

Nekünk, szülőknek pedig ugyanúgy jogunk van a nyugodt estéhez. A feladat a kettőt összhangba hozni, ami kétségkívül nem könnyű.

Az egyik véglet az, amikor azt halljuk, hogy hagyjuk a gyerekeinkre a problémák megoldását,  mert ha mindig beavatkozunk, akkor elvárják majd, hogy valaki melléjük álljon, és nem tanulják meg képviselni az álláspontjukat, vagy azt, hogyan jussanak valakivel egyezségre.

A másik pedig, hogy úgy érezzük, nélkülünk képtelenek megoldást találni – és persze minél inkább képviseljük ezt az álláspontot, annál inkább így is lesz.

Hol a megoldás a két véglet között?