Béranyaként kihordott egy egészséges és egy downos babát. A szülők csak a nem beteg újszülöttet vitték haza…

Pattaramon Chanbua béranyaként két babát hordott a szíve alatt. Amikor kiderült, hogy az egyik magzat Down-szindrómás, a biológiai szülők azt akarták, hogy a nő vetesse el a kicsit, és csak az egészséget szülje meg. Chanbua azonban másképp döntött. Ő kapta meg elsőként az Egy Közülünk nemzetközi szervezet díját.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
béranya
2016. március 30. Gyarmati Orsolya

Pattaramon Chanbua béranyaként két babát hordott a szíve alatt. Amikor kiderült, hogy az egyik magzat Down-szindrómás, a biológiai szülők azt akarták, hogy a nő vetesse el a kicsit, és csak az egészséget szülje meg. Chanbua azonban másképp döntött. Ő kapta meg elsőként az Egy Közülünk nemzetközi szervezet díját.


Európa-szerte számos szervezet csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek nevét mára már sokan ismerik. Az Egy Közülünk Európai Szövetség az Életért és az Emberi Méltóságért több mint 1200 résztvevője találkozott múlt héten Párizsban. A rendezvényen számos abortuszellenes NGO is részt vett.

A szövetség célja az, hogy olyan szervezeteket támogasson, amelyek az emberi méltóság elidegeníthetetlenségéért és elismeréséért, mint az emberi és polgári jogok és szabadság alapjaiért küzdenek.

A szövetség az élet megóvását is „népszerűsíteni” kívánja életvédő programokkal, különösen ami a legvédtelenebbeket illeti: a magzatokat, a gyerekeket, az anyákat, a betegeket, az időseket.

A párizsi esemény egyik legfontosabb pillanata az volt, amikor Pattaramon Chanbuanak odaítélték a One of Us (Egy közülünk) díjat.  A thai nő nemzetközi figyelmet kapott, amikor béranyaként két gyermeket hordott a szíve alatt, ám amikor kiderült, hogy az egyik magzat Down-kóros, a biológiai szülők azt akarták, hogy a beteg babát vetesse el, és csak az egészségeset hordja ki. Ms Chanbua azonban másként döntött: kihordta mindkét magzatot, akiről születése után kiderült, hogy nagyon súlyos szívproblémái is vannak, és maga vállalta a baba nevelését, míg a biológiai szülők távoztak az egészséges babával.

Forrás: Times of Malta (via)