Betiltottak 48 gyerekjátékot, itt a részletes lista

A húsvéti akcióban 81 gyerekjátékot vizsgált be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Mindössze 33 termék felelt meg az elvárásoknak, 48 játék forgalmazását valamilyen okból be kellett tiltani.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. március 08. Vajda Boglárka

A húsvéti akcióban 81 gyerekjátékot vizsgált be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Mindössze 33 termék felelt meg az elvárásoknak, 48 játék forgalmazását valamilyen okból be kellett tiltani.


Fulladásveszély, szemsérülésveszély, tartós egészségkárosodás kockázata – három fő szempont, ami alapján egy 81 gyerekjátékot vizsgáló teszten 48 termék megbukott.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei a legtöbb hibát a játék babáknál és más PVC-alapú játékoknál találták, ahol a gyártók a tiltás ellenére ftalátot használtak a műanyagok puhításához. Ha ezeket a kisgyerek a szájába veszi, a veszélyes vegyületek a nyállal kioldódhatnak, és a szervezetbe juthatnak. Ezek a ftalátok felnőttkorban akár terméketlenséget is okozhatnak.