Bölcsőde-építés és felújítás az országban!
Újra lesz bölcsőde Salgótarjánban, emellett az észak-magyarországi régió további öt településén építenek vagy újítanak fel bölcsődét, összesen 1,1 milliárd forintból: Egerben, Miskolcon, Hatvanban, Sirokon és Szügyben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára csütörtökön a nógrádi megyeszékhelyen, ahol szemlét tartott a majdani építkezés helyszínén.
Újra lesz bölcsőde Salgótarjánban, emellett az észak-magyarországi régió további öt településén építenek vagy újítanak fel bölcsődét, összesen 1,1 milliárd forintból: Egerben, Miskolcon, Hatvanban, Sirokon és Szügyben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára csütörtökön a nógrádi megyeszékhelyen, ahol szemlét tartott a majdani építkezés helyszínén.
Soltész Miklós elmondta: Salgótarjánban az önkormányzat az építéshez 348 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Programjához benyújtott pályázatával. A beruházás százszázalékos állami támogatást kapott. Az államtitkár hangsúlyozta, több olyan intézkedést hozott a jelenlegi kormány, amely megerősíti a családokat és segíti a gyermekvállalást. Visszaállították például a szocialisták által eltörölt hároméves gyest, hogy az anyák minél tovább a gyerekekkel lehessenek. Ugyanakkor a gyermeküket egyedül nevelő kismamáknak, illetve a munkába korábban visszaállni szándékozóknak is szeretnének lehetőséget biztosítani. Így kiemelt cél az Új Széchenyi Terv keretében a napközbeni kisgyermekellátás, különösen a bölcsődék kapacitásának és infrastruktúrájának fejlesztése.
A hátrányos helyzetű régióban pedig azért döntöttek a teljes állami támogatás mellett, hogy az önkormányzatokat a beruházás ne sodorja adósságba – tette hozzá Soltész Miklós. Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere a bejáráson kijelentette, amikor 1999 júniusában az előző, szocialista vezetésű önkormányzat az akkori kedvezőtlen normatív finanszírozásra és az alacsony kihasználtságra hivatkozva bezárta a helyi bölcsődét, ellátás nélkül maradtak a fiatal családok, az intézményt a később megnyílt családi napközik sem tudták pótolni.
A városvezető hozzátette: hiányt pótló intézmény épülhet meg a csaknem 350 millió forintos támogatás révén. Az új bölcsődében 52 kisgyermek elhelyezését fogja az önkormányzat biztosítani. A csoportszobákhoz fedett teraszt építenek, az átriumos udvarral pedig a kisgyermekek szabadtéri foglakoztatásának a feltételeit teremtik meg. Tájékoztatása szerint a Bükki Nemzeti Park új látogatóközpontjának szomszédságába tervezett épületben sószobát alakítanak ki, az épületet pedig napelemekkel szerelik fel. Az intézmény szerkezeti kialakításánál a passzív házakra vonatkozó minősített anyagokat építik majd be, amivel minimálisra csökkenthető a gázfogyasztás is. Akadálymentesített parkoló is lesz a bölcsődénél, és eszközbeszerzésre is lehetőség nyílik – közölte a polgármester. A bölcsődét a jövő év végén adják át.