Bőven van min parázni anyaként – Ha engeded…

Megígértem magamnak, hogy sosem leszek paraanya: nem izgulom szét magam azon, hogy rendesen fel van-e öltöztetve a gyerek, nem akadok ki az első lázmérésen, és nem túráztatom magam azon, hogy már megint fúj az a hülye szél. Hát, most már belátom: nem lehet ezt csak úgy előre megígérni…

Nem zavart, ha tapogatták a hasam

Már a várandósság kilenc hónapja alatt is van egy csomó dolog, amitől elvileg a falra mászik a kismama. Szerencsére azonban rám a terhesség igen nyugtatóan hatott: nem zavart, ha tapogatták a hasam, nem érdekeltek a babavárással kapcsolatos „népi megfigyelések”, és az sem izgatott fel, ha valaki meg akart arról győzni, hogy háromóránként kell majd etetni a gyereket. Tudtam, hogy a pirinyóval akkora az összhang közöttünk, hogy úgyis tudni fogjuk, mit hogy kell majd tennünk. Hát, persze, hogy tudjuk, de azért bőven van min parázni anyaként. Ha engeded…

Cumi vagy nem cumi?

Nem tudom, ki hogy van vele, de az ismerős anyukák mind arról meséltek, hogy gyerkőccel a hasukban a nagyesküt le merték volna tenni arra, hogy az ő csemetéjük bizony nem fog cumizni. Mintha az olyan őrült nagy szégyen lenne, vagy nem is tudom. Én is cumiztam kicsiként, és micsoda ember lett belőlem! 🙂 Ja, és nem tudom, hogyan, de még egy cumimra emlékszem is. Narancssárga volt. Az a bizonyos cumimumus azonban bennünket is elért, és egyáltalán nem bánjuk. Kitaláltuk, ha eljön az ideje, Lölőkével együtt odaadjuk majd a tündérnek vagy a Mikulásnak, aki elviszi majd egy kisebb gyerkőcnek. Cumipara tehát megoldva.

Az első lázmérésnél összeomlottam

Anyuka mit csinál akkor is, ha nyugton lehetne? Tapogatja csemetéje fejét, hogy nem meleg-e. Normális lázmérőt találni manapság lehetetlenség, persze, hogy nem bízom már egyben sem. Na, és akkor így mérjünk lázat! Éreztem, ahogy a félelem gombóccá alakul a torkomban. Már láttam magam előtt a síró gyermekem, akinek én, az anyukája okozom ezt a kellemetlenséget. Tényleg olyan volt, mintha sötétbe borult volna minden, csak a férjem zökkentett ki azzal, hogy kérte, fogjam meg Lölő lábát, ő intézi a többit. Már nyelni is alig bírtam, úgy kínlódtam, ahogy még életemben sosem. A lázmérő csipogása rázott föl: Lölőnek kutyabaja, ráadásul egy hang nélkül csinálta végig az egészet. Én pedig? Zokogva puszilgattam össze, hogy mennyire ügyes és bátor. Első lázmérés pipa, anyuka jól van.