Budapesti Esélyteremtési Ház: „Van kihez fordulni!”

Meghallgatják a diszkriminációt elszenvedetteket, hivatalos üggyé teszik a hátrányos megkülönböztetés eseteit. Fórumokon, konferenciákon képviselik a gyengébbek, elesettebbek érdekeit. Széleskörű civil és hivatalos kapcsolatrendszerüket bevetve érzékenyítenek, igyekeznek megelőzni az előítéletek kialakulását, illetve elfogadóbbá tenni a társadalmat. A Budapesti Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házban jártunk.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott és irányított, hivatalos nevén Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózata 19 megyei és egy budapesti esélyteremtési irodából áll. A házak egészen elképesztően sok tevékenységének lényege a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok társadalomba történő integrálásának elősegítése, amit hivatalos szervek és civil szervezetek egyaránt támogatnak.

A Béthel Alapítvány fenntartásában működő Budapesti Esélyteremtési Ház a IX. kerületben található. Erdélyi Tamás és Orosz Andrea három éve dolgoznak itt, s igyekeznek a fővárosban felhasználni hatalmas kapcsolatrendszerüket, hogy a hat célcsoport (hátrányos megkülönböztetést vagy diszkriminációt elszenvedett, vagy azzal fenyegetett nők, fogyatékossággal élők, romák, gyerekek, idősek, hátrányos helyzetű térségek lakosai) mindegyikét segíthessék, és tudassák velük: van kihez fordulniuk, ha hátrányos megkülönböztetés éri őket. „Bár az esélyteremtési házak több mint tízéves múltra tekintenek vissza, az elmúlt néhány év változtatásainak köszönhetően mostanra valóban összehangolt, egységes rendszer alakult ki, miközben az egyes házak fenntartója más és más: alapítványok, civil szervezetek vagy önkormányzatok”, meséli Erdélyi Tamás irodavezető, aki korábban évekig foglalkozott hátrányos helyzetű emberekkel Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében, így igen nagy tapasztalata volt esélyegyenlőség és – egyenlőtlenség terén. Ahogy felkerült Budapestre, hamar megtapasztalta azt is, mennyire eltérőek az igények egy kisebb megyében, egy nagyvárosban vagy éppen a fővárosban, ahol sokkal nehezebb azonosítani a célcsoportokat és azok problémáit.

Minderre pedig csupán ketten vannak. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudnak eredményesek lenni ilyen csekély létszámmal, Erdélyi Tamás elmondta: a hatékonyság titka a kiváló együttműködés önkormányzatokkal, kormányzati szervekkel, esélyteremtési referensekkel, egyes esetekben akár a rendőrséggel, valamint számtalan művelődési házzal, iskolával, civil szervezettel.

De vajon kik fordulnak egy ilyen házhoz, vetődik fel a kérdés.. „A legtöbb magánszemély elsősorban az önkormányzatokat keresi meg, ahol megvannak a bejáratott csatornák, ám a hátrányos helyzetűeknek általában nagyon gyenge az érdekérvényesítők képességük. Van azonban egy olyan réteg Budapesten, amelyik tökéletesen tisztában van a jogaival és lehetőségeivel és tudatosan oda megy, ahol el tudja érni, amit akar. Elsősorban ők keresnek meg minket. Az Esélyteremtési Házakhoz fordulók másik csoportját azok a rendkívül elkeseredett emberek alkotják, akik mindent megpróbáltak, de úgy érzik, az önkormányzat erre szakosodott rendszere nem segített rajtuk. Nagyon sokszor pedig az emberek az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulnak segítségért, talán azért, mert őket jobban ismerik, mint minket.”

A tevékenység sokszínűségét talán legjobban a megvalósított programok illusztrálják. A Budapesti Esélyteremtési Ház Roma, nem Roma Akadémiája című rendezvénysorozata Oláh Anna cigány származású esélyegyenlőségi referens ötlete volt. Ő találta ki, hogy mutassanak be az érdeklődőknek sikeres roma nőket, mint pozitív példát, elérhető célt. A Ház 2013-ban roma kulturális fesztivált szervezett, amelyen általános és középiskolás gyerekek egymás kultúrájába „átjárva” adtak műsort: a magyar gyerekek roma verset, a roma gyerekek magyar verset szavaltak.

Nem ilyen egyszerű azonban az iskolákban eloszlatni az előítéleteket, különösen a nagyobb gyerekeknél. Ilyenkor a Ház vezetője szerint mindig az segít, ha a szakember, aki az érzékenyítő, prevenciós, stb. foglalkozásokat tartja, maga is roma származású. „Csak a jó példák, a megtörtént, pozitív kimenetelű események azok, amelyek hitelesek és hatnak a gyerekekre. Nemrég egy pécsi romológus professzorasszony volt a Roma, nem Roma Nők Akadémiájának vendége, aki rámutatott, hogy nagy szükség volna egy roma múzeumra, ahol meg lehetne mutatni, mi az, hogy cigány kultúra, történelem, hagyomány.”

Hasonló kezdeményezés az esélyegyenlőségi fórumok rendezése, ahol olyan témákat feszegetnek, mint a munkavállalás (nőként, romaként, fogyatékkal élőként). Az egyik ilyen fórum vendége Mosolyka, azaz Hozleiter Fanny volt, aki óriási hatást gyakorolt minden jelenlévőre. „Meghívtuk Fannyt az egyik XVIII. kerületi lakótelepi középiskolába,” meséli az irodavezető. „A beszélgetés a tornateremben zajlott: a gyerekeket szőnyegekre ültették, Fanny pedig a bordásfal előtt ült. Ahogy elkezdett beszélni az életéről, negyedóra múlva a gyerekek 10 cm-rel közelebb ültek. Újabb fél óra múlva még közelebb húzódtak hozzá úgy, hogy észre sem vették. Az óra végén pedig megfogták a kezét…”

Erdélyi Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyatékossággal élők egy rétege képes nagyon hatékonyan érvényesíteni érdekeit, mások azonban kevésbé vagy egyáltalán nem. Az utóbbi két csoporttal kapcsolatban a Budapesti Esélyteremtési Ház utánajárt annak, hogy egy fogyatékossággal élőnek milyen munkavállalási lehetőségei vannak Budapesten. „Felvettük a kapcsolatot a II. kerületben található Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjával, ami a főváros egyik legnagyobb fogyatékosokat foglalkoztató intézménye.” Sajnos azonban az ilyen intézmény kevés, az előítéletek pedig tartják magukat.

„Az igazság az, hogy a forprofit szférában élő munkaadókat nagyon nehéz arra ösztönözni, hogy a fogyatékossággal élőket a helyükön kezeljék. Azzal érvelnek, hogy ha ők a működési költségeiket a minimumon, a bevételeiket pedig a maximumon akarják tartani, abba nagyon nehezen férnek bele a fogyatékossággal élők”, vázolta fel a szomorú igazságot a Ház vezetője. Ezért van szükség speciális intézményekre, illetve más országokban már bevált modellekre. Az egyik ilyen példa a német, ahol a rendszer úgy működik, hogy ha egy fogyatékossággal élő bekerül egy olyan intézménybe, ahol a munkaterápia fontos szerepet kap, akkor az illető összes bevétele az intézményre száll, legyen az ingó vagy ingatlan. Ebből tudnak fejleszteni, ez adja az alapját annak, hogy a piaci szereplőkkel versenyezni tudjanak. „Nagyon sokan felháborodnak ezen, de valamit valamiért. Van egy fiatal autista ismerősöm, aki állandó felügyeletet igényel, nem zárt intézményben. A szülők minden pénzt megadnak azért, hogy gyermekük szakmai ellátást kapjon, ők pedig tudjanak mellette dolgozni, éppen ezért nem zavarja őket, hogy a gyerek nyugdíját, járadékait elviszi az intézmény, mert megfelelő minőségű felügyeletet és terápiát kap, ráadásul pénzt is keres, hiszen a megfelelő ellátás mellett képes dolgozni. Úgy gondolom, ennek Magyarországon is lehetne alapja.”

Egyedülálló kezdeményezése volt a Budapesti Esélyteremtési Háznak nemrég az időskori áldozatsegítés, amely az intézményi és az azon kívüli idősellátás alternatíváiról tartott konferenciáján született meg ötletként. Erdélyi Tamásék a rendőrséggel és egy civil szervezettel együttműködve szervezték meg azokat a gyakorlati oktatásokat, amelyek segítik az időseket abban, hogy felismerjék és elkerüljék a veszélyeket (akár intézményen belül, akár azon kívül.)
Mivel a Budapesti Esélyteremtési Házat általában nem magánszemélyek, hanem civil szervezetek keresik meg, Erdélyi Tamásék megszervezetek egy havi rendszerességgel működő, ingyenes kommunikációs tréninget. Ezeken az alkalmakon Dombóvári Gábor újságíró arra tanítja a résztvevőket, hogy hogyan adhatják el magukat civil szervezetként, vagy hogyan szerezhetik meg a leghatékonyabban az 1 százalékot.

Arra a kérdésre, hogy van e monitoring, követik-e az egyes rendezvények, projektek, programok hatását, Erdélyi Tamás elmondta: bár erre nincs módjuk, épp most zajlik a 2012-ben kidolgozott esélyegyenlőségi tervek felülvizsgálata: megnézik, mi teljesült a tervekből és mi nem, mennyire volt hasznos mindaz, amit belefoglaltak, és egyáltalán: használják-e a gyakorlatban a tervekben foglaltakat a célcsoportokkal kapcsolatos munka során?

S hogy hol szeretne tartani Erdélyi Tamás 5-10 év múlva? „Ne legyen esélyteremtésre szükség… ilyen értelemben büszke lennék arra, hogy munkanélküli vagyok. Persze ez nem reális, de annak nagyon örülnénk, ha az érdekérvényesítés eljut arra a szintre, hogy számolnak velünk, hogy az embereknek sokkal gyakrabban eszébe jutnak, hogy van kihez fordulni.”

(Megjegyzés: A cikkben elhangzottak nem tekinthetőek az Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalos álláspontjának.)