Csak akkor vagy jó anya, ha szoptatsz?

Meglehetősen nagy port kavart, amikor tavaly Lynne Grumet a TIME magazin címlapján jelent meg, amint épp fiát szoptatja. A reakciók igencsak negatívak voltak, mivel Lynne fia távolról sincs már abban a korban, amikor a gyerekeknek még anyatejre van szükségük. Mások azt állították, a fotó nem több szenzációhajhászásnál…

Lynne később egy másik újság címlapján is pózolt, ezúttal már olyan módon, ami a gyermekkel való kötődést sugallta. A két fotó kiváltotta vita átcsapott egy olyan diskurzusba, ami elsősorban a társadalmi szorongásról szólt az anyáktól elvárható viselkedést illetően.

Valójában azonban nincs itt semmi újdonság: amint Jill Lepore felhívja rá a figyelmet a The Mansion of Happiness című írásában, a XIX. század közepén az USA-ban kifejezetten divat volt szoptató anyákat ábrázolni, miközben szoptatódajkák pedig egyre inkább kimentek a divatból. Az anyák végre maguk kezdték táplálni saját kisbabáikat, és ez vált az anyai szerepkör alapkövévé: aki nem szoptatott, az rossz anya volt. A dagerrotípiák megjelenésével a nők előszeretettel pózoltak a kamera előtt.

Néhány évtizeden belül azonban hatalmas fordulat állt be: mintha a nők elfelejtették volna, hogy mi az a szoptatás! A piacot elözönlötték a tápszerek, s a természetes táplálás egyszerre összeférhetetlenné vált a nőiesség fogalmával, különösen a felsőbb társadalmi osztályokban, amelyekben a szoptatás sehogy nem fért össze a kifinomult nő képével – túlságosan civilizálatlannak számított.

Az 1950-es évekre mindössze az anyák 20 százaléka szoptatott az Egyesült Államokban. Ekkor azonban ismét változás történt, mert a felsőbb osztályba tartozó fehér nők kapcsolatba kerültek olyan mozgalmakkal amelyek támogatták a szoptatást. A tápszer hirtelen metsző gúny céltáblája lett… a mostani eset pedig nem más, mint ennek az újra és újra változó folyamatnak az egyik állomása, írja a Huffington Post.