Család: Nem a gének, hanem a szeretet köt össze

Vidékiként nem voltam biztos benne, hogy is jutok oda legegyszerűbben a Millenáris Parkba. Régen ugyan voltam már ott, de kisgyerekként nem arra figyeltem, merre is kell menni. Lényeg, a lényeg, azonnal tudtam, hogy a helyes úton járok, mikor tündérek és pókembernek festett arcú hangosan kacagó gyerkőcök jöttek velem szembe.

A Budapesti Demográfiai Fórum záró családi napjára érkeztem, ahol a borús idő ellenére rengeteg család töltötte szombati napját a szabadban. A Millenárishoz vezető úton végig kirakodó vásár volt, a gyerekek kipróbálhatták a régi mesterségeket, és, aki nem tudott a karácsonyi vásárokig várni még kürtőskalácsot is falatozhatott. 

A kisfiúknak tetszett a mesterségem címere kihívás, de inkább a távolból szemlélték a vasat formáló mestert

Ahogy beértem a hatalmas épületbe, rájöttem, hogy egy tökéletes családi napra érkeztem. A nagyteremben a Tébláb gyermeknéptáncegyüttes lépett fel, amit a különböző hangszereken kísértek a felnőtt kollégák. A legjobb az egészben az volt, hogy nem kellett feszengve állni és nézni a produkciót, hanem babzsákfoteleken kényelmesen ülve (vagy épp fekve) nézhették a kíváncsi gyerekek az előadást. 

Óriások kétlábon, hangulatos zene…

…gyerekek babzsákban. Így könnyű, nem igaz?

Az emeletre fel érve viszont újra gyermekké változtam, mert a szervezők egy igazi csodarészt alkottak arcfestéssel, kézműves feladatokkal, csipkekészítéssel és kalácssütéssel és saját lámpások hajtogatásával. Először csak néztem, ahogy a sok apuka bájosan gyöngyöt fűz a lányaival, vagy, ahogy egy kiskamasz éppen csipkét tanul készíteni egy szakmabelitől. Hogy mennyire nehéz csipkét készíteni? A kép a bizonyíték rá, a néni ugyanis egy hete készíti ezt a “kis” bemutató darabot.

Nem tűnik könnyűnek, és lássuk be, nem is az…

Természetesen a mókából én sem maradhattam ki, így azonnal belevetettem magam a lámpás készítésébe. Ha nem bánjátok a folyamatról nem tennék közzé képet, de csak azért mert az ovisok szebbet készítettek nálam. De mit mondjak, az enyém. Büszke vagyok magamra! 

Szebbek, ügyesebbek, jobbak. Nézzük inkább őket. Oké?

Gondolkodtam arcfestésben is, ha már ennyire belelkesültem, de úgy döntöttem, hogy ezt meghagyom ezeknek az édes gyerkőcöknek, akik annyira várták, hogy Pókemberré, ninjává vagy éppen pillangóvá váljanak. Félreértés ne essék, pillangóvá inkább a lányok szerettek volna válni. Az arcfestésre várok sorában találkoztam egy édes kislánnyal, akinek annyira tetszett a koronája, hogy remélte, vele együtt nő majd az idők során.

Így vált egy kis tündérből hercegnő

Miután kiéltem gyermeki énemet, felmentem a következő szinte, ahol a legkisebbek vártak, akik egy óriási játszószőnyegen birkóztak, és egymásnak lelkesen magyarázták élményeiket erről a színes-szagos (inkább illatos a mézeskalácsok miatt) családi napról.

Kívánság szerint lehetett gyúrni, formázni, mintázni

Azok a családok, vagyis inkább a szülők, akik kifáradtak a lurkók szórakoztatásában nagyon érdekes előadásokat hallgathattak meg. Többek közt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) beszámolóját is, ahol megtudhattuk, hogy a NOE-FON azért jött létre, hogy hiteles, naprakész tájékoztatást tudjon adni a jogszabályokról; illetve, hogy az egyedi, összetett problémák megoldásában is, ügyek elintézésében útba igazítson. És, ami a legfontosabb, hogy tegye ezt érthetően és emberi hangon családosoknak vagy családot alapítóknak. A kérdések közt felmerült az, hogy sok gyermeket tervező nő nem mer részt venni ezeken az eseményeken nehogy kilógjon a sorból, és ne érezze magát kellemetlenül.

A szőnyegen lehet ismerkedni, beszélgetni, mókázni

Borsos-Szabó Ágnes a NOE-munkatársa arra biztat mindenkit, hogy bátran vagyen részt akár a NOE-s találkozókon, akár az ilyen családi napokon is, mint a Budapesti Demográfiai Fórum családi napján, mert a tapasztalat csere, a gyermekkel való közös játék, esetleg a nehézségek megbeszélése jótékony hatással lehet a jövendőbeli gyermekvállalásra is.

Két előadás között újra a gyermekek közé vetettem magam, ahol megtudtam Bencétől, egy nagyon menő ötévestől, hogy megtudott fújni egy különleges sípot, ami csak a jó gyerekeknek szólal meg. Titkon elárulta, hogy valami csalás biztos volt a dologban, mert ő azért szokott rosszalkodni is, de lehet ezt a síp nem tudta. Nem baj, amiről a síp nem tud… – szokták mondani.

Vajon az a trükkös síp megszólal egy rövidke varázslat után? A kislányt hirtel előbújik, és… a többit a képzeletetekre bízzuk

A következő előadásomra menet összetalálkoztam R. Fonyó Barbara bloggerrel, akiről tudni kell, hogy öt gyermek édesanyja. Ebből az utolsó kettő csoda. Na jó, mindegyik gyermeke egy csoda, ugyanis Barbarának nem lehetett gyermeke csak orvosi segítséggel. Ahogy az előadó mondaná, sosem volt egy ősanya típus, és nem is gondolta volt, hogy épp ő tart majd arról előadást, hogy milyen nagycsaládosként élni. Pedig ha valaki, akkor ő aztán tudja, és ezt meg is osztja a nagyközönséggel a blogján.  Szóval ott tartottunk, hogy csoda. Barbarának csak gyógyszeres kezeléssel sikerült háromgyermekes édesanyává válnia, aminek nagyon örültek a férjével. Kilenc hónap múlva aztán újra kopogtatott a gólya. Az orvos erre csak annyit felelt: így történnek a csodák. Ami aztán megtörtént újra, szóval Barbara és családja hétfősre duzzadt, ami teljesen felforgatta az életüket. Nagycsalád – nagy gond? – adódik a kérdés, amire a blogger viccesen annyit felel, több WC-papír fogy, mint máshol.

R. Fonyó Barbara családjával kirándul, ami szintén nem egyszerű móka öt cserfes kis lurkóval

Viccet félre téve, arra kértem Fonyó Barbit, ha csak egyet emelhetne ki, hogy miért jó nagycsaládosnak lenni mit mondana. A válasz így szólt: A tudás átadásért. Azért, hogy, ami én vagyok, és, ami a férjem, és ami a mi értékeink az tovább öröklődjenek bennük. Azokban a gyerekekben, akik belőlünk lettek és tőlünk válnak olyanná, ami jobbá teheti a világot. 

Hétvégi beszámolónkat hamarosan folytatjuk…